Vannak, akik egyszerűen „lovas”-nak születnek, s míg a többi gyereknek a ló is csak egy állat a sok közül, addig a lovasnak született lélek már gyerekként időt szakít, megáll, és megcsodálja. Így állt Kengyelen a kisiskolás Kovács Károly, édesapja Baba nevű lova mellett, és hozta meg lehetetlenül korán az elhatározást: patkolókovács lesz.
A lovasoknak természetes a patkolókovács jelenléte, azonban a „civil” ember számára ez egy olyan ősi, kétkezi szakma, aminek aktualitásával, létjogosultságával nem foglalkozik, nem találkozik. Mekkora fizikai erő szükséges számukra, nap, mint nap vajon? Milyen hatalom, mellyel rábírják a külön akarattal rendelkező állatokat, hogy emeljék lábukat, és nyugodtan tűrjék, míg azokra vasak kerülnek?
Ezek azok a kérdések, melyek felmerülnek bennem, ahogy meglepetten nézem, hogy áll a robosztus, már-már félelmetes percheron és emeli szelíd engedelmességgel éppen azt a lábát, amelyiket kell.
– Nem nehéz állatokkal dolgozni? – kérdezem a patkolókovácsot, akit a Lovasok.hu Lószolgálati nagykövet választáson a dobogó harmadik fokára repítettek kedvelői.
– Számomra pont ez a munkám egyik legnagyobb szépsége. Sokkal élvezhetőbbnek gondolom, mint emberekkel dolgozni. És a lovak többsége jó fej. – válaszolja kérdésemre mosolyogva Károly, amint ballagunk tovább az istállóban. – Természetesen a patkolókovács szakmának is vannak nehézségei; például a fizikai része. Megfelelő erőnlét és fizikum nélkül nem kivitelezhető. – tette hozzá a fiatal kovács, aki valóban nincs híján az erőnek.
– Harminckét éves kora ellenére olyan hazai és nemzetközi tapasztalatot tudhat magáénak, amit kevesen a szakmájában. Beszélgetésünkkor beavat a tanulmányaiba, és jókedvűen mesél egykori mesteréről Szőllősi Csabáról, akitől a mesterség alapjait tanulta a Nemzeti Lovardában töltött időszak alatt.
– Jelentős élményekkel, és tapasztalattal gazdagodtam az egyiptomi három év alatt, és volt szerencsém a kínai kultúrával is megismerkedni szakmám révén. – emlékszik vissza külföldön töltött éveire Károly, aki jelenleg itthon dolgozik vállalkozóként. Járja az országot, hiszen szívesen hívják olyan lovakhoz, melyeknek ortopéd patkolásra van szükségük. – Szeretek itthon dolgozni. Mindig van különleges „eset”, és mindig van hálás, vagy éppen sikeres ló, akikkel jó dolgozni. Jelenleg leginkább Budapest környékén tevékenykedek, de természetesen vannak helyzetek, amikor utazok távolabbi településekre is. Vannak természetesen olyan lovasok, akikkel élmény dolgozni; az ország több nagy lovardájába is rendszeresen hívnak.
– Mennyire élő szakma a tied?
– Véleményem szerint élő és virágzó szakma, csupán a kereslet határokat szab, és nincs szükség azért több száz patkolókovácsra az országban. Így is lehet, hogy többen vagyunk, mint amennyiünket igazán igényel a mai magyar lovastársadalom. Nemzetközi szinten pedig még élőbb, népszerűbb és rangos szakma. Soha ne felejtsük el, hogy a patkolókovács kezében van a ló esetleges karrierje, hiszen elég egy félresikerült mozdulat, és sánta a ló.
– Milyen jelenleg a hazai patkolókovács szakma helyzete?
– Remek kezdeményezés a patkolókovácsok egyesületbe hívása, gyűjtése. A világ számos nagy lovasnemzetében jelenleg is élő példa van arra, hogy így fenntartható lehet a mesterség rangja, és biztosítható a folyamatos szakmai továbbképzés, valamint a minőségi és megbízható munkára lehet megfelelő garancia. – foglalta össze röviden véleményét Kovács Károly, miközben szemügyre vette a türelmesen rá várakozó következő „páciense” patáit.
– Már az ajánlás maga is megtisztelő volt; ezúton köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, és természetesen gratulálok minden indulónak. Ez a weboldal is egy jó megoldás a magyar lovastársadalom összébbfogására. Az ilyen versenyek pedig amellett, hogy jópofák, lehetőséget adnak még a lovasoknak is, hogy jobban megismerjék egymást, és 21.századibban zajlódhasson köztük a kommunikáció. – zárta le a beszélgetést a Károly, aki jelenleg Üllőn él. Hol máshol élhetne a legkovácsabb Kovács?
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva
