Mesterképzés: a tudásvágy hajtja a patkolókovácsokat

Tudtad, hogy a patkolókovács tanulók oktatásához nem elég a ló és a patkó? Bizony, kell hozzá egy patkolókovács mester is, méghozzá mesterigazolvánnyal, melyet a patkolókovács-mester vizsgafelkészítő tanfolyam során lehet megszerezni. De hogyan is néz ki egy ilyen tanfolyam? Ennek jártunk utána:

Patkolókovácsok az iskolapadban

Hosszas előkészítés után a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szárnyai alatt, a Szent-István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar és a Magyar Patkolókovácsok Egyesülete koordinálásával végre elindulhatott a patkolókovács-mester vizsgafelkészítő tanfolyam.

A mesterképzésre bizony nem jelentkezhetett akárki. Kritérium volt többek között például, hogy a hallgató legalább 5 éves szakmai gyakorlattal és kovács szakképesítéssel rendelkezzen.

A 300 órás vizsgafelkészítő tanfolyamot, – mely május közepén indult útjára – a hazai oktatógárda mellett elismert nemzetközi oktatókovácsok, állatorvosok és más elismert szakemberek vezetik, gyakorlatorientált módon.

A tanfolyamot három vizsga (írásbeli, szóbeli és gyakorlati) követi melyet sikeresen kell teljesíteni ahhoz, hogy a vizsgázó mesterlevelet és mesterigazolványt kaphasson, illetve a jövőben jogosult lehessen a patkolókovács tanulók oktatására, képzésére.

A leendő patkolókovács mestereket mindjárt a mély vízbe dobta a képzés előkészítésében kulcsszerepet vállaló Dr. Gerics Balázs: az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinikán a ló anatómiájával ismerkedtek a “nebulók”.

Szó esett a ló emésztéséről, szaporodásáról, a keringési rendszerről is, sőt, Dr. Gerics Balázs még beleket, méhet, péniszt, szívet és lépet is hozott az órára, hogy kellőképpen gyakorlatias legyen az oktatás. A második nap programja a mozgásszervrendszer volt, amikor lábak boncolására is sor került. A kétnapos anatómia-blokk zárásaként a résztvevők az üllői Haszonállat-gyógyászati Tanszék és Klinika vezető munkatársa, Dr. Biksi Imre szívességeként egy teljes ló boncolását nézhették végig.

A patkolókovácsnak kiemelt jelentősége van a lovak egészségvédelmében

Hogy miért ennyire fontos, hogy a patkolókovácsok tisztában legyenek a ló általános anatómiájával? Egyrészt megkönnyíti az állatorvosokkal való közös munkát, másrészt mint leendő patkolókovács mesterektől, elvárható, hogy magas szintű ismeretekkel rendelkezzenek minden téren. Emellett arról sem feledkezhetünk meg, hogy a patkolókovács az a szakember, aki 6-8 hetente találkozik négylábú klienseivel, míg az állatorvosok a szokásos vakcinázásokon kívül csak akkor, ha valamilyen egészségügyi problémája van az állatnak. A patkolókovácsoknak ezért kiemelt jelentősége van a lovak egészségvédelmében. Ennek pedig a lóanatómia az alapja.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatták tanulmányaikat a leendő patkolókovács mesterek. Nemcsak az előadó padjait koptatták a két napos képzés alatt, hanem az Egyetem műhelyében is munkálkodtak.

A két nap a fémek bűvkörében telt. Szó esett a vasról, alumíniumról, előkerült a kovácstűzi hegesztés, szerszámkészítés, porkohászat, hőkezelés elméletben és gyakorlatban egyaránt.

A leendő patkolókovács mesterek Dr. Bobor Kristóf egyetemi adjunktustól, illetve Dr. Kővágó Csabától sajátíthattak el mindent, amit a fémekről tudniuk kell. Érdekesség, hogy Dr. Kővágó Csaba egyébként állatorvos, de a NASA-nál is dolgozott egy ideig.

A legnagyobb érdeklődést az Egyetem régi, még működő kovácsgépei váltották ki a hallgatókból.

Június utolsó hétvégéjét ismét a lóanatómia rejtélyeinek szentelték a leendő patkolókovács-mesterek. Dr. Gerics Balázs mellett ezúttal a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának dékánja, Dr. Sótonyi Péter előadását is meghallgathatták.

Az elméleti előadásokat ezúttal is gyakorlati órák egészítették ki. Ez alkalommal a lólábak mellett kutyát is boncoltak a hallgatók, hiszen a két állat anatómiájában nagy hasonlóságok figyelhetők meg.

A péntek délutáni oktatás a lovas szakedzők számára is nyitott volt, őket Dallos Gyula mesteredző, örökös magyar bajnok mellett csak egy hazai lovas szakember képviselte.

Dr. Gerics Balázs így beszélt tanítványairól: Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire tisztelem mindazokat, akik a szellemi teljesítménnyel óhatatlanul egybekötött nehéz fizikai munka után veszik a fáradságot és „visszaülnek az iskolapadba”! Bizton állíthatom a vizsgafelkészítő tanfolyam résztvevőiről, hogy őket nem a „mester”-címmel járó privilégiumok, hanem a tudásvágy hajtja az újabb megmérettetés felé.

Ezt az érettséget, irigylésre méltó rátermettséget már önmagában is dicséretesnek tartom. Mindehhez már csak kívánni tudom nekik, hogy legyen erejük megvalósítani elképzelésüket és tudjanak – családjuk és munkájuk mellett – időt szakítani a továbbtanulásra! Magam részéről igyekszem számukra megteremteni a feltételeket.

A két nap legnagyobb tanulsága a hallgatók számára az volt, hogy az anatómiát nem lehet eleget ismételni és gyakorolni. Ennek jegyében folytatódik majd a képzés szeptemberben Dr. Jenny Hagen állatorvos, patkolókovács, a Lipcsei Egyetem Állatorvosi Kar Állatorvos-Anatómiai Intézete munkatársának előadásaival. Addig nyári szünetre mennek a leendő patkolókovács-mesterek, de ahhoz nem fér kétség, hogy a strandon is az anatómiajegyzeteiket fogják lapozgatni.

2015.08.03. Forrás: mape.hu
Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva

Hozzászólások