Szolgálunk és védünk – lóháton 1.

Szolgálunk és védünk – lóháton 1.

 

Budapest közepén elrejtve van egy különleges istálló. Nem azért különleges, mert a legnagyobb, a legmodernebb, vagy mert a legértékesebb sportlovak lakják. A mindennapjaikat itt töltő lovasok teszik különlegessé. 

Meglepő otthonosság

Ha nem a rendőrség épületén keresztül érkeztem volna, fel sem merülne bennem, hogy az istálló körül tevékenykedő lovasok rendőrök. Márpedig ők a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának tagjai. Nem viselnek egyenruhát, hiszen „itthon” vannak, itt a hétköznapi lovaglónadrág, lovaglócsizma, vagy hopilet is elegendő.

Anita, a vezetőm, körbevisz a régi építésű, világos, szellős, tágas istállón. A lovak, akiket leginkább futballmeccseken, állami rendezvényeken, vagy vidéki járőrözés közben láthatunk, kíváncsian fordulnak felénk tágas bokszaikban. Szépek, tiszták, kerekek – és ami azt illeti, rég láttam ennyi érdeklődő, kedves és kiegyensúlyozott lovat egy istállóban. Kint a napon frissen mosott hevederek és izzasztók száradnak. Az istálló takarmány tárolására használt végében frissen kaszált fű van gondosan elterítve. „A fiúk ki szoktak menni, hogy kaszáljanak a lovaknak” tudom meg Anitától.

A reggeli edzésnek már vége, a frissen vizsgázott beregsurányi lovasrendőrök épp az utolsó lovakat vezetik fel a kamionra. A budapesti állomány tagjai – így mondják ezt errefelé hivatalosan – pedig javában készülnek a jövő heti kiskunhalasi kirándulásra. „Jó lesz, mert végre együtt lehet az egész csapat” mondják. Hétfő hajnalban indulnak és az egész hetet vidéken töltik. Persze ne holmi lovastáborozást, vagy céges csapatépítő tréninget képzeljünk el. Lesz elméleti és gyakorlati képzés, megrendezik a lovasrendőrök versenyét és valószínűleg szolgálatot is kell majd teljesíteniük.

A fiúk kövekért mennek, hogy legyen mivel megtölteni a zörgő hordókat, a lányok régi ruhákból két emberalakot készítenek. Van zászlókból készített, illetve szalagokkal teleaggatott kapujuk, és billenő pallójuk is – mind-mind az alakulat keze munkáját dicséri. Kell is a változatosság az edzések során, hiszen a lovaiknak mindenre felkészültnek kell lenniük.

Valóságos mintaállam

Farkas József rendőr alezredes, mai beszélgetőpartnerem épp egy ellenőrzésre vár, így bőven van időm ismerkedni a hellyel, a lovasokkal, bepillantani a kulisszák mögé.

Az istállóban épp lóápolás zajlik. A lovak kötőfék nélkül szépen fegyelmezetten állnak a bokszok közötti közlekedőn és élvezik a kényeztetést. Szőrápolás, alapos patamosás – egy rendőrló nem lehet ápolatlan, még idebent sem. Az azonnal nyilvánvaló, hogy ezek a lovak is épp annyi gondoskodást, törődést és szeretetet kapnak, mint egy családi kedvenc. Jut bőven kedveskedés, simogatás, jutalomfalat mindegyiknek.

Az hamar kiderül, hogy a ló itt is ló. Sokkal több, mint munkaeszköz. „Ő a partnered, rá vagy utalva” mondják. És nem csak mondják, akár erejükön felül is megtesznek értük mindent: nincs legelő, hát kimennek kaszálni; billenő pallót építenek, közös összefogással felújítják az istállót, vagy virrasztanak egy beteg ló mellett. Lovasok a javából.

Van köztük kisgyerekes anyuka, akiről az is kiderül, hogy dzsúdó-bajnok volt. Van, aki itt kezdett lovagolni és van, aki 12 éves kora óta a lovak szerelmese. A közös pont a ló és a hivatásuk. Ahogy az egyik fiú mondja: „soha nem szeretnék mást csinálni”.

A Lovas Alosztály budapesti bázisa igazi lovas mini- vagy inkább mintaállam. Mintaállam, mert az istálló, a lovak, a szerszámos, minden példás rendben van, az ember manapság csak szakkönyvekben lát ilyet. És önellátó miniállam, mert saját főállású állatorvos, kovács és szíjgyártó segíti a lovasrendőrök munkáját. Az állományban vannak, akik a lószállításhoz értenek és abból veszik ki a részüket, de vannak lovasedzők is.

A lovas mintaállam élén Farkas József rendőr alezredes, mindenki Józsi bácsija áll. Állománya minden tagjához van egy-két jó szava és ajtaja nyitva áll mindenki előtt – egyedül az itt időről-időre elhangzó „kérek engedélyt belépni” emlékeztet arra, hogy mégiscsak rendőrök vesznek körül. Bár szívből utálom a kliséket, most mégis kénytelen vagyok leírni: apaként néznek fel rá beosztottjai.

Folytatása következik…

Régi álmom vált valóra azzal, hogy bebocsátást nyertem a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályához, megismerkedhettem azokkal a lovasrendőrökkel, akiket annyiszor láttam H. Szabó Sándor felvételein, vagy akikkel lovaglás közben magam is összetalálkoztam már. Hogy bepillanthattam ennek a zárt közösségnek a mindennapjaiba, akik minden bizonnyal a rendőrség legnépszerűbb, mindenhol szívesen látott tagjai.

Meghatározó élmény belépni egy ilyen lovas műhelybe, és szentül hiszem, hogy olyan értéket, olyan hozzáállást őriznek itt, melyet minden lovasnak ismernie kellene.

Mivel egy magamfajta grafomán képtelen lenne egy ilyen nap eseményeit egyetlen cikkbe belesűríteni, kénytelen leszek több rövidebb részre osztani mondanivalómat. Legközelebb a lovasrendőrökről és képzésükről, később pedig a rendőrlovakról olvashattok.

 

2013.05.23. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: ORFK
Frissítve: 2023.03.03.
Fotók: Canva

Hozzászólások