Prof. Dr. Sótonyi Péter a Lovasszövetség terveiről

Prof. Dr. Sótonyi Péter a Lovasszövetség terveiről

A Gazdasági Rádió adásának összefoglalója

Lakatos László vendége volt a Gazdasági Rádióban július 2-án pénteken Prof. Dr. Sótonyi Péter, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Anatómiai és Szövettani Tanszékének vezetője és a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke. A beszélgetés a magyar lovassport gazdasági helyzetéről szólt. A közel egy órás beszélgetésből készítettünk egy összefoglalót arra törekedve, hogy elsősorban a legfontosabb gazdasági vonatkozásokat emeljük ki. A történelmi visszatekintéssel együtt teljes beszélgetés meghallgatható a Gazdasági Rádió honlapján.

Mikor voltunk, mióta nem vagyunk „lovasnemzet”?

SÓTONYI PÉTER: Dicső múlt 1000 éven keresztül volt, hiszen őseink lóháton foglalták el ezt a hazát, és ezt követően a magyar könnyűlovasság végig a történelmünk során mindig bizonyította erejét. (…) A huszár szót valóban csaknem valamennyi ország átvette nyelvében is, hagyományaiban is, és olyan dicsőséget szerzett az országnak közel 500 éven keresztül, amilyet nem sok dolog mondhat el magáról. (…)

Mivel a lovaglásból politikai kérdést csináltak, hogy ló vagy traktor, és a traktor győzött. A háború előtti 1 millió 200 ezres magyar lóállományból 60 ezer maradt. Szerencsére a génállományból igen sok megmaradt. A hírességünk, a magyar huszárló egyszer, a magyar kocsiló másodszor vagy a magyar tüzérló az egyik legkeresettebb termék volt még az első világháború előtt. Olyan fajták, mint a nóniusz, a shagya arab, a magyar félvér, a furioso, ezek mind-mind világhírnévnek örvendő fajták voltak. Ki kell jelentenünk, hogy a ménesek, birtokon állami ménesbirtokokként jöttek létre, és véleményem szerint ezeknek állami tulajdonban is kell megmaradni. (…)

Akár most is üzlet lehet ezeknek a fajtáknak a tenyésztése, – amelyek elsősorban nem a versenysportra alkalmasak – ha megfelelő tudatossággal lesz a tenyésztés. Ma az a cél, hogy a lovasturizmust, a versenyt kell kiszolgálni. Nem hiszem, hogy az a járható út, hogy öncélúan, csak megtartsuk a génállományt. Az a járható út, hogy egy olyan teljesítmény-orientált szelekció jöjjön létre, amelyik a mai lovassportot szolgálja ki.

Miért nem üzlet ma a ló Magyarországon?

SÓTONYI PÉTER: Először befektetni kell, először fel kell emelni egy megfelelő szintre, ezután lesz önellátó, majd ezt követően fog termelni, úgy termelni, hogy igazán anyagi hasznot hozzon. Németországban 1 millió 200 ezres a lóállomány, Hollandiának 500 ezres a lóállománya. A magyar 60 ezres lóállományból 15 ezer a sport vagy turisztikai célra használt ló, a többi a mezőgazdaságban van még. Hollandiában az 500 ezer lónak a 85%-a sportcélokat elégít ki, turizmusban vesz részt, vagy épp a hippoterápiában vesz részt. Hatalmas üzlet van ebben, egy óriási iparág. Azt mondhatjuk, hogy jelen pillanatban a fejlett nyugati országok, – Hollandia, Németország, amik lovas nagyhatalmak, valóban lovas nemzetekké váltak – hogy két ló tud egy munkahelyet teremteni az ide bekapcsolódó iparágakkal.

Nagyon fontosnak tartom a szakemberképzést, nincsenek szakembereink. Teljesen szétaprózódott, tönkretett szakember-gárdánk van. Hiteles emberek hiányáról beszélhetünk.  A lovassportot és a lósportot egy közös ernyő alá kell hozni. Kell, hogy legyen egy olyan kiemelt ember kormány szinten, aki ezt összehangolja. Nincsen lótenyésztési tanszék egyetlen agráregyetemen sem. Meg kell teremteni alulról, az általános iskoláktól a középiskolákon keresztül egészen az egyetemekig a lovas szakember-képzést. Hollandia – akinek negyven évvel ezelőtt nem volt még lova – lóból származó exportbevétele másfélszer akkora, mint virágból! Természetesen azt tudni kell, hogy óriási pénzeket fektettek be a hollandok. Megvették a német legjobb lovakat, majd a megszületett lovakat már holland sportlóként bélyegezték be, és ma már viszik a világ minden részébe.

Meg kell teremteni azt, hogy a lóversenyzésnek és a lovasversenyzésnek megfelelő támogatottsága legyen. Meg kell teremteni, hogy népszerűsítsük ezt. A síelő nemzetként számon tartott Ausztriában a gyerekek 16%-a kerül kapcsolatba a lóval. Magyarországon a gyerekek 1%-a sem. (…) Ez nem olcsó (sport), de erre egy egész iparág tud épülni. Abban gondolkodjunk, hogy hány embernek tud ez kenyeret adni, hogyan tudja ez az egészséget megőrizni, és hogyan tudja a gyerekeket a természethez visszavezetni. (…)

Ehhez állami pénzekre van szükség, központilag kellene támogatni?

SÓTONYI PÉTER: Létre kell hozni – és erre kidolgozott tervek vannak – egy Nemzeti Lovas Központot. Ez a Kincsem Parkban jöhetne létre. Ide kerülne a lóversenyzés mellett a lovasversenyzés és az oktatási központ is.

Eddig miért nem jött létre ez? Ennek mi akadálya van?

SÓTONYI PÉTER: Minden kormány nagyon szépen beszélt az elmúlt években erről. Volt Nemzeti Lovas Program (2004), de hogy nem valósult meg belőle semmi, azt tudom. Valószínűleg pénzlöket kellett volna hozzá, és nagyobb potenciális hozzáállás, és nem ilyen impotencia, hogy így mondjam.  (…) A rövid távú, pillanatnyi érdekek felülírják a hosszú távú érdekeket, és nem volt meg a kellő összefogás. (…) Most azt hiszem, hogy egy olyan ember került a magyar lovassport élére (Lázár Vilmos személyében), aki ezt keresztül fogja tudni vinni. A kormányzat alatt egy olyan embert kell megnyerni, aki politikusi szinten képviseli a lovat. Hiszen a ló tartozik a sporthoz, az egészségügyhöz, az oktatáshoz, a mezőgazdasághoz.

Hol kell elkezdeni?

SÓTONYI PÉTER: Teljes pályás letámadásra van szükség, hiszen nagyon sok dolog van, amihez nem kell pénz. Pénz kell ahhoz, hogy beindítsák a lóversenyzést, a szerencsejátékot, de ez pillanatok alatt, akár fél év alatt már termelő ágazattá válhat. Pénz kell ahhoz, hogy a Nemzeti Lovas Központ létrejöjjön. Idővel egy versenyközpont, európai minta versenyközpont jöhet létre. Nagyon gyorsan termelővé fog válni, mert hatalmas világversenyeket lehet itt rendezni. A közép-európai régiónak lehet itt központja. Oktatási központokat kell létrehozni a felcsúti Futball Akadémia mintájára például Kaposváron, Pest környékén vagy akár a zánkai gyerektáborban. (…) A megfelelő médiatámogatással egy pillanat alatt népszerűséget lehet teremteni a lónak, hogy bekerüljön a köztudatba.

Összeállította: Bardóczky Veronika
Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.25.
Fotó: Canva

Tovább a teljes rádióadásra >>

Hozzászólások