Overdose kényszerpihenőn

Overdose kényszerpihenőn

 

Mikóczy Zoltán elmondta, hogy Dr. Szmodits Zsolt állatorvossal nemrég érkeztek haza Dubajból, és ugyan még nem tudják biztosan, hogy Overdose mikor futhat versenyt, de sérülése pár hét pihentetéssel orvosolhatónak tűnik, így reméli, hogy még a dubaji szezonban is starthoz állhat.

Mikóczy Zoltán: Az ellenőrző ultrahang vizsgálat legfontosabb megállapítása, hogy Overdose-nak nincsen ínszakadása – az a versenykarrierje végét jelentette volna. A sérülés oka, hogy ínhúzódást szenvedett vagy pedig a fogott munka alatt belegaloppozott, belerúgott az inába, utólag már kideríthetetlen. De nem is lényeges, hogy ez húzódás vagy ütés következménye, mert úgy tűnik, hogy a sérülése pár hét pihenéssel orvosolható.

Mivel lehet segíteni a felépülését? A dubaji versenyszezon véges, és egy hónap már eltelt belőle…

Mikóczy Zoltán: A hétvégén újra kirepül hozzá az állatorvosa, és angol patkolókovácsa. Egyrészt időszerű a patkócsere, másrészt az első patáinak a sarkait egy-két milliméterrel megemelik, így az ín feszességén egy kicsit lazítani lehet. Remélhetőleg ez elősegíti, hogy mihamarabb startra kész állapotba kerüljön. Mindent annak rendelünk alá, hogy rendbe jöjjön és még Dubajban is versenyezhessen.

Overdose ezt a sérülést akkor szerezte, amikor fogott munkát futott a mesterséges tapeta-pályaborításon. Ilyen csupán néhány pályán található a világon, tehát nem csak neki volt újdonság a külföldről érkező lovak közül…

Mikóczy Zoltán: Sajnos más lovaknak is problémát okozott ez a futófelület, pedig sokan nevezik a világ legmodernebb borításának. Nem szeretnék belemenni, hogy ez okozta-e Overdose sérülését, hiszen nem lehet megállapítani, hogy húzódást szenvedett, vagy maga rúgott bele a lábába. Minden esély megvan rá, hogy a sérülése nem maradandó, így csak előre nézünk, kizárólag mihamarabbi felépülésével foglalkozunk.

 

2012.02.03.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.06.08.
Fotók: Canva

Hozzászólások