Elhunyt Szalay Miklós, hortobágyi lovasedző

Életének 96. évében, 2015. január 29-én rövid betegség után elhunyt Szalay Miklós, volt hortobágyi lovasedző. Életútját felidézve emlékezünk rá.

Szalay Miklós Beregszászon született, középbirtokos család második gyermekeként. Az elemi iskola elvégzése után a kisvárdai gimnáziumban érettségizett, itt ismerkedett meg az akkori lovassport egyik vezető egyéniségével, Szmrecsányi Lászlóval. Ez a barátság vitte igazán közel a lóhoz és a sporthoz. Érettségi után a Szarvasi Gazdasági Akadémián szerzett diplomát. Gyakornoki évét Pebernyiken (ma Szlovákia), a méntelepen töltötte.

1942-ben vonult be a Nyíregyházi 4-es huszárokhoz kardpaszományos zászlósként. A háborút végigharcolta, Kárpátaljától egészen Prágáig. 1945-től családi birtokán gazdálkodott, majd 1949-ben családjával együtt kitelepítették. Ezidő alatt különféle fizikai munkát végzett, dolgozott kanászként, de a rakodó és parádés kocsis mesterségeket is űzte.

Az 1956 utáni enyhülés megengedte, hogy szakmájában dolgozzon. Először a Talajjavító Vállalat Szatmári Kirendeltségének agronómusa, majd a Kemecsei Állami Gazdaság csikótelepének vezetője volt.

Az igazi nagy változás 1969-ben történt, amikor Hetey Sándor György Hortobágyra hívta. Keze alatt talán Hortobágy leghíresebb, legsikeresebb lovai – Dicső, Tolvaj, Fapipa, Füttyös, Fogaras, Falurossza, Franciska, Fernandó, Futótűz, Bakter, Fráter – és lovasai – Kordás József, Sári Mihály, Varga László, Nagy Sándor, Budai János, Szántai János, Maxim Lajos, Balla Imre, ifj. Garai Lajos – nőttek fel.

Egyénisége, jó humora mindenkit megfogott, ő volt a „Kilenclyukú“.

1982-ben vonult nyugdíjba, de több mint tíz évig versenybíráskodott. Ezután már egyre ritkábban láttuk a pálya szélén. Egészségi állapota változó volt, de a világ dolgairól tájékozottan élte napjait egészen haláláig.

2015.02.16. Forrás: Lovasszovetseg.hu
Frissítve: 2023.03.09.
Fotó: Canva

Hozzászólások