Balatoni lóversenypálya apartmanházzal

Jövőre megkezdődhet a fenékpusztai Festetics-major rekonstrukciója

 

Elkészültek a fenékpusztai Festetics-major felújításának végleges tervei, így jövőre megkezdődhet a nagyszabású rekonstrukció, amely 3,2 milliárd forintba kerül. Megújul a kiskastély, felépítik a római kori erőd egy részét, készül lovarda, múzeum és balatoni lóversenypálya is.

Lassan véget ér a pusztulás korszaka a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Kht. felügyelete alá tartozó fenékpusztai Festetics-birtokon. Elkészültek ugyanis a régóta várt rekonstrukció végleges – már a hatóságok által is jóváhagyott – tervei, így jövőre kezdődhet a nagyszabású felújítás. 2010-ben már a Balaton egyik legnépszerűbb, a remények szerint évi félmillió látogatót fogadó látványossága lehet a major.

Összefonódó korok

Czoma László, a Helikon Kastélymúzeum Kht. igazgatója tudósítónknak elmondta: a birtok rekonstrukciójának előkészítésekor, a tervek összeállításánál ügyeltek arra, hogy ne csak a Festetics-örökséget, hanem a major teljes múltját a nagyközönség elé tárhassák. Ezzel – tette hozzá – nem kis feladatot vállaltak, hiszen a terület már a római korban is lakott volt, így a sok tárgyi emlék, lelet miatt a bőség zavarával kellett megküzdeniük, és a különböző korok összeegyeztetésével járó nehézségekkel szembesültek. Az igazgató szerint azonban végül sikerült olyan terveket készíteni, amelyekben érdekesen, látványosan keverednek a régmúlt és közeli múlt, vagyis a római kor, valamint a XIX. század emlékei.

Felújításra készen

Mint megtudtuk, a rekonstrukció során újjáépítik az egykori római erődítményrendszer egy részét, az ókeresztény bazilikát és egy magtárat is, ahol majd a Fenékpusztán feltárt tárgyi emlékeket mutatják be. (Az elmúlt években csak aranyérmékből ötkilónyit találtak a régészek a fenékpusztai feltárások során.) A megújuló majorságban – a római kor mellett – a XIX. századon lesz a hangsúly: ekkor volt ugyanis a birtok fénykora, ekkor vált a magyar lótenyésztés fellegvárává a major. Akkoriban díjnyertes angol telivéreket, versenyre tenyésztett lovak százait tartottak a birtokon, a kiskastélyban pedig Európa híres versenyistállóinak vezetőit látták vendégül a Festeticsek. Czoma Lászlótól megtudtuk: a rekonstrukció során újjászületik a kiskastély, amely majd a turisták fogadására szolgál, új istállókat építenek, lesz apartmanház, fedett lovarda is. Az pedig igazi kuriózumnak számít, hogy a birtokon lóversenypályát építenek, amelyen futamokat is rendeznének a későbbiekben. Az igazgató megjegyezte: reményeik szerint a lovas turizmusra alapozva önfenntartóvá tehetik a fenékpusztai majort.

Czoma László érdeklődésünkre elmondta: a teljes beruházás 3,2 milliárd forintba kerül. Hozzátette: Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke ígéretet tett a projekt támogatására, több uniós pályázaton is indulhatnak, a Helikon Kastélymúzeum Kht. pedig – a keszthelyi kastély évről évre nagyobb látogatottságának, növekvő bevételének köszönhetően – állni tudja a szükséges önrészt. Így – hangsúlyozta az igazgató – nem lesz akadálya annak, hogy előteremtsék a rekonstrukció költségeit, s jövőre megkezdődjenek a munkálatok.

 

2007.08.06. Boda András
Forrás: Népszabadság
Frissítve: 2023.03.09.
Fotók: Canva

Hozzászólások