Ügető: Favorit győzelem az Uli Díjban

A sárga import, Reste Premier Papp Istvánnal végig az élmezőnyben ügetett, a befutóra fordulva már átvette a vezetést és könnyen nyerte az Uli Díjat a Kincsem Park szombati versenynapján. Ördög Hegedűse és Orinoco osztozott a további helyezéseken.

Összefoglaló a 2015. szeptember 19-i ügető futamokról:

1. futam – Carolina Díj:

Negyedszerre sikerült az indítás, Padova és Rustik Ruzi kezdtek galoppal, mindkettőjüket diszkvalifikálták. Red Bull állt élre, mögé Isetta zárkózott, majd Topáz Lady, Blitz Va Bene, Tartozó és Let it be TN volt a sorrend. Utóbbi a túlsó oldal elején galoppozott és kiesett a versenyből és Blitz Va Benet is diszkvalifikálták. Négyen maradtak versenyben, Red Bull, Isetta, Topáz Lady és Tartozó. A befutóra még Red Bull érkezett elsőként, azonban Isetta elment mellette és ugyanezt tette Topáz Lady is. Red Bullra a végén még Tartozó is veszélyes volt, közöttük a célfotó döntött a harmadik helyezettről.

Befutási sorrend: Isetta (2) – Topáz Lady (4) – Red Bull (8)
Győztes idő: 20,7
Repeta (3) a Versenyintézőség rendelkezésére nem indult.

Isetta hatalmasakat lépve előzte meg Red Bullt és magabiztos győzelmet aratott

2. futam – Labdarózsa Hendikep:

Miki még a start előtt hibázott, de mire elkezdődött a verseny, már ügetett. Rózsakert vette a legjobb startot, mögötte Laluna Comtesse, Prometheus, Andorra Gold, Pinokkió, Miki és Louvre volt a sorrend. Miki a tribün előtti egyenesben gyorsított és felment Rózsakert mellé. A túlsó oldalon Andorra Gold indított rohamot és az utolsó kanyarra érve már Rózsakert mellett ügetett. A befutóban Laluna Comtesse bontakozott még ki és megtámadta az idő közben élre került Andorra Gold-ot, aki azonban kivédte a támadást. Rózsakert lett a harmadik.

Befutási sorrend: Andorra Gold (6) – Laluna Comtesse (4) – Rózsakert (7)
Győztes idő: 19,1

Andorra Gold kivédte Laluna Comtesse támadását

3. futam – Nyeretlenek Versenye I. rész:

Többen is hibáztak a start körül. Trotter, Tutanhamon, Trendy Girl és Tengelic alkották a frontot. Az első egyenesben Tutanhamon vette át a vezetést, mögötte Trendy Girl és Trotter ügettek. Az utolsó 500 méterhez érve Tengelic gyorsított és élre állt, Tutanhamon pedig elugrotta magát. Tengelic nagyon könnyen nyerte a futamot, Talizmán finiselt szépen és feljött másodiknak, Trotter a harmadik.

Befutási sorrend: Tengelic (13) – Talizmán (2) – Trotter (3)
Győztes idő: 20,5

Tengelic az utolsó 500 méteren begyújtotta rakétáit

4. futam – Beke Farkas Gyula Emlékverseny Hendikep:

Montgomery a start után hibázott, diszkvalifikálták, Naominak és Mambo Girl-nek pedig nem sikerült zökkenőmentesen az indítás. O’Pennina ment el vezetni, majd a tribün előtti egyenesben Nemzetesúr lecsukott neki és átvette a vezetést. A túlsó oldalon Képzőművész ment fel Nemzetesúr mellé. Az élen ügetők gyorsítottak a tempón, ennek köszönhetően megnyúlt a mezőny. A befutóban többen is megindultak, de Nemzetesúrra nem jelentettek komolyabb veszélyt. Naomi szaladt fel másodiknak, Ileda Bi lett a harmadik.

A futam után a 9-es számú Orient Boy hajtója Lakatos Attila óvást emelt a 2-es számú Ileda Bi hajtója Mészáros István ellen a befutóban való akadályozás címén. A Versenyintézőség az óvást megtárgyalta és elutasította.

Befutási sorrend: Nemzetesúr (7) – Naomi (10) – Ileda Bi (2)
Győztes idő: 20,7
Lejelentés: 1 – Olajfás!

Nemzetesúrra nem jelentett komoly veszélyt a 4. futam mezőnye

5. futam – Nyeretlenek Versenye II. rész:

Trónörökös hibázott még a start előtt. Tell Vilma és To Be Continued kettőse mögött Tündér Szépe, Surviver és Sebastian Ketti volt a sorrend. Theodor az első egyenesben galoppozott, kizárták. A túlsó oldalon To Be Continued folyamatosan presszionálta Tell Vilmát és az utolsó kanyarhoz érve sikerült fölénybe kerülnie. Az utolsó 200 méteren Tündér Szépe érkezett hatalmas lendülettel és majdnem elkapta To Be Continued-et, Tell Vilma megőrizte a harmadik helyet.

Befutási sorrend: To Be Continued (4) – Tündér Szépe (3) – Tell Vilma (1)
Győztes idő: 21,6

To Be Continued előzött és majdnem megelőzték – izgalmas befutót láthatott a közönség

6. futam – Platán Hendikep: 

Menedzser kilőtt a startnál, Oron Flying próbálta tartani vele a lépést, mögöttük jelentős hátrányban Shark WF és Ronaldo ügetett. A túlsó oldalon Oli Sun érkezett meg Menedzser és Oron Flying mögé, Reine Fille futott még jó versenyt és Santana is zárkózóban volt. Menedzser nagyon könnyen, legalább 20 méterrel nyerte a futamot, Oron Flying mögött Reine Fille lett a harmadik.

Befutási sorrend: Menedzser (2) – Oron Flying (4) – Reine Fille (9)
Győztes idő: 19,3

7. futam – Uli Díj:

Masterpice kezdett durva hibával. A hátsó lovak hamar ledolgozták térhátrányukat és az első kanyarra érve Reste Premier már az élen ügetett Nixon mellett. A vezető kettős mögött Ördög Hegedűse és Offenbach Bigi ügetett, majd Ripley és Orinoco következtek. A befutóra fordulva Reste Premier átvette a vezetést, Nixon pedig elfáradt. Ördög Hegedűse jött fel a második helyre, a harmadik díjért többen is bejelentkeztek, Orinoco-nak sikerült megszereznie.

Befutási sorrend: Reste Premier (9) – Ördög Hegedűse (3) – Orinoco (4)
Győztes idő: 16,6

8. futam – Almás Díj: 

Vegyesen sikerült az indítás, Tündérrózsa és Serafina Ketti oda sem értek az autó mögé. Tequila Hush ment el vezetni, mögötte Tarita Teriipia AT, Sholty Geri, Szökevény, Sumi és Rainbow Place volt a sorrend. Az élen ügető három ló külön versenyt futott, a rendkívül messzi ügetőboly Sumi vezetésével érkezett. A befutóban a favorit elment Tequila Hush mellett és megnyerte a futamot, Sholty Geri  a harmadik.

Befutási sorrend: Tarita Teriipia AT (2) – Tequila Hush (3) – Sholty Geri (6)
Győztes idő: 19,4
Lejelentés: 4 – Tiara Boss!

9. futam – Football Hendikep: 

Miklós kezdett hibával és kiesett a versenyből. Pletykás és Oro Noble kettőse ment el vezetni, mögöttük Pákó Yankee, Number One, Onesis Goal, Open és Marót volt a sorrend. Szépen együtt ügetett a mezőny. A túlsó oldalon Kapitány kezdte meg a zárkózást és felment a fáradó Number One helyére az utolsó kanyarban. A befutóban Oro Noble és Pletykás csatáztak a győzelemért, utóbbi végül visszatámadott és megnyerte a futamot, Marót ért fel a harmadik helyre.

Befutási sorrend: Pletykás (1) – Oro Noble (4) – Marót (7)
Győztes idő: 22,2

A következő ügető versenynap szeptember 27-én vasárnap lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. szeptember 27-én vasárnap 14:00 órai kezdettel
  • A belépés ingyenes.

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.09.21.
Forrás: Kincsem Park
Fotók: Major Zsolt

Hozzászólások