Pécsi István a lóverseny új igazgatója

2014. október 1-től Pécsi István vezeti az állami tulajdonú Kincsem Nemzeti Kft-t valamint a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft-t. A magát lósportfanatikusnak valló vezető küldetése szakmailag, gazdaságilag és erkölcsileg megújítani a magyar lóversenyzést.

Pécsi István beszámolt a kinevezésének körülményeiről és a terveiről a lóversenysporttal. Elmondta, hogy Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter személyesen kereste meg és kérte fel a magyar lóversenyzés egyik legfontosabb posztjára. A megtiszteltetetés viszont elvárással is együtt jár, Pécsi István feladata szakmailag, gazdaságilag és erkölcsileg megújítani a magyar lóversenyzést, valamint 4-5 éven belül ledolgozni a versenyág másfél milliárd forintos tartozását, egy önfenntartó, önfinanszírozó rendszert létrehozva. A problémát abban látja, hogy az előző vezetőségek nem a lóversenyzést tartották a középpontban, saját stábját ezért olyan emberekből válogatta össze, akik fanatikus rajongói a sportnak, mint ő maga.

Nagy rendezvények 2015-ben

A programjának egyik fontos eleme megfelelően nagy és jelentős rendezvények megszervezése, melyek akár európai szinten is visszhangot kaphatnak. 2015-re kettő ilyen van betervezve, az első július elején egy háromnapos rendezvény a Kincsem Parkban ügető és galopp derbivel, mindkét sportág népszerűségének növelése érdekében nagy közönség megmozgatásával. A másik rendezvénnyel, a szeptember elején rendezendő Nemzetközi Lóversenyhétvégével emellett a cél már egyértelműen a magyar lóversenyzés elhelyezése az európai térképen. Ezeken kívül a két szakág nemzetközi hírét a Kincsem Díj és a Marschall József Emlékverseny hivatott terjeszteni.

Jelentősen bővülhet a fogadási rendszer

A nemzetközi tervek több célt is szolgálnak, ha az előbb említett versenyek sikeresek, el lehet őket adni őket külföldön, közvetlen bevételhez jutva. Ugyanakkor a lóversenyfogadás kínálati bővítése is cél, a PMÜ fogadási rendszeren keresztül belekerülni a nemzetközi nyereményalapba. Így a magyarok nem csak egymás között tudnának fogadni külföldi (francia, angol) futamokra, hanem bekapcsolódhatnának tíz-százezer játékos mellé. Cél továbbá az internetes fogadás kiépítése, mely Pécsi István nézetében különös, hogy 2014-ben még nem működik hazánkban.

Összefogás a profi, minőségi lóversenyzésért

További érintett témák között előkerültek a szövetségi kapcsolatok, Lázár Vilmossal és a Magyar Lovas Szövetséggel a személyes és szakmai kapcsolat régóta erős. A dr. Török László vezette lóversenyszövetséggel pedig értelemszerűen a célok egybeesnek: a profi, minőségi lóversenyzés kialakítása.

A gazdasági célok mellett a lovak kényelme is fontos, épp ezért a Kincsem Park teljes felújítása hamarosan elkezdődik, mind az istállók, mind a kiszolgálóhelyiségek, mind a versenypálya megújul. Ezzel maximális minőségi szintre lehet emelni mind a tréningezés, mind a versenyzés körülményeit.

Összességében programjának fő célja egy olyan magyar lóversenyzés kialakítása, ahol mindenki jól érzi magát, legyen az tréner, tulajdonos, lovász, zsoké, és nem utolsó sorban a lovak is.

Pécsi István 1994. március 15. óta dolgozik a lóversenypályán, közismert kommentátor, előtte öt évig amatőrként versenyzett. 1999 óta PR- és marketing igazgatói feladatokat is ellát, így minden téren megfelelő szakmai tudással rendelkezik a pozícióhoz. Nevéhez fűződik az Ügetőszilveszter és a Kincsem – Nemzeti Lovasprogram lóverseny részének kidolgozása.

Galoppon 2001-ben győzött akadályon, ügetőn pedig 2008-ban meghívásos futamon. Habár galoppban többet versenyzett, a lóversenyzés számára egy sport, mindkét szakágat azonosan támogatja, és azonosak az elvárásai is.

 Gratulálunk Pécsi István kinevezéséhez, és további sikeres munkát kívánunk!

A Pécsi Istvánnal készült teljes interjú itt tekinthető meg:

2014.10.06 Lovasok.hu

Hozzászólások