Törött vállal nyerte a Székkutasi Díjat Erwin Dubravka

Megemeljük kalapunkat Erwin Dubravka előtt, mert emberfeletti teljesítményt produkált a Kincsem Park vasárnapi futamán. A startgépből kiugorva eltörte bal vállát, mégis hatalmasat küzdve győzni tudott a Székkutasi Díjban, Urgestein hátán.

Teno (Jozef Parigál) remekül mozogva lett második, míg a harmadik helyet a jól zárkózó Szonáta (Stanislav Georgiev) szerezte meg.

Az élen Urgestein és sérült zsokéja, Erwin Dubrawka

Összefoglaló a 2015. május 31-i versenynap futamairól

1. futam – Tompaháti Hendikep

Tíria vette a legjobb startot, de Szuvenír gyorsan átvette tőle a vezetést, a kanyarra érve pedig a gyengébben kezdő Napfáklya érkezett meg mellé. A középmezőnyben Donna Prima, New Gift és Rézcsengő helyezkedett. A kanyarban Szuvenír növelte az előnyét, Napfáklya mellé felment Donna Prima és közelebb zárkózott New Gift és Olajág is. A befutóra fordulva látszott, hogy Szuvenír biztosan hazaérhet, a második helyért viszont nagy csata alakult ki, Donna Prima és New Gift között, melyet végül utóbbi szerzett meg. Olajág felszaladt negyediknek. Szuvenírt az Alagi Zsokéiskola nővendéke, Csiki Orsolya lovagolta.

Befutási sorrend: Szuvenír (2) – New Gift (6) – Donna Prima (5)

Az Alagi Zsokéiskola növendéke Csiki Orsolya, magabiztosan nyert Szuvenírrel.

2. futam – Maszkabál Díj

Jól indult a mezőny, az újonc Tango Libre diktálta az iramot, vele Al Shoogh tartotta a lépést, mögöttük a két favorit, Parsec és Krabat galoppoztak. Laguna némi meglepetésre hamar lemaradt. A kanyarban My Hope is folyamatosan esett vissza, míg a vezetők közül Al Shoogh kezdett fáradni. Tango Libre hozta a lovakat a célegyenesre, ám belül Parsec, kívül pedig Krabat ment el mellette és ők ketten döntötték el az elsőség sorsát, amelyet végül Parsec és zsokéja Stanislav Georgiev gyűjtött be. Kventin remekül zárkózott és közeli harmadik lett, megelőzve a kitűnően debütáló Tango Libre-t.

Befutási sorrend: Parsec (1) – Krabat (3) – Kventin (4)

Parsec és Stanislav Georgiev a Maszkabál Díj győztes párosa

3. futam – Kardoskuti Hendikep

Gyorsan talpon volt a társaság, és Diadalünnep vállalta magára a vezetést. Roman Flame, La Pimienta, Wood-Wirodancing és Aula galoppozott mögötte, de jól együtt haladt az egész mezőny, Ford Mustang és Budavár volt lemaradva egy-két hosszal. A túlsó oldalon felment Diadalünnep mellé Wood-Wirodancing és La Pimienta, valamint Galagonya is egyre közelebb zárkózott. Ford Mustang egyre jobban szakadt ki, viszont Budavár a kanyarhoz érve megkezdte a zárkózást. Hatszáz méterrel a cél előtt Diadalünnep mellé felment Galagonya, a falon pedig utat talált a favorit Budavár. Ők hárman távolodtak a többiektől és remek küzdelmet vívtak, amiből az utolsó lépéseken Budavár és zsokéja Jozef Parigál jött ki győztesen Galagonya és Diadalünnep előtt.

Befutási sorrend: Budavár (4) – Galagonya (6) – Diadalünnep (1)

Budavár és Jozef Parigál remek küzdelemben, háromnegyed hosszal nyerte a Kardoskuti Hendikepet.

4. futam – Árpádhalmi Hendikep

Springing Baroness és Fellángolás  kezdett nagyon gyengén, de Qmisz és Milky Way is nehezen kapott lábra. Aki helyből gyors volt, az Love Story, ő diktálta az iramot, mögötte a három kanca, Röppenj, Suhanó és Szombatesti Lány helyezkedett, a középmezőnyben Aptitude és Mademoiselle színe látszódtak, míg Pokolfajzat a hátsó bolyban találta magát. Féltávig nem változott a helyzet, ott azonban megérkezett Qmisz, ám Love Story nem fáradt, sőt, növelni is tudta az előnyét, a favorit Röppenj visszaesett, Szombatesti Lány próbálta megtámadni a vezetőt, illetve a világ végéről megérkezett Pokolfajzat. Love Story hatalmasat küzdött és minden támadást kivédett, Pokolfajzat ugyan majdnem átszaladt rajta, de elkésett. Szombatesti Lány lett a harmadik.

Hogy megéri egy kis pénzt feltenni kedvenceinkre a versenytéren, tökéletesen beigazolódott ebben a futamban. Az Aptitude, Pokolfajzat befutó tikett közel 110.000 Forintot, az Aptitude, Pokolfajzat, Szombatesti Lány hármasbefutó 990.000 Forintot hozott a konyhára a fogadóknak csupán 200 Forint elhelyezése után.

Befutási sorrend: Love Story (6) – Pokolfajzat (2) – Szombatesti  Lány (9)

Love Story és zsokéja Paizs Gábor orrhosszal volt gyorsabb a Suták Csenge – Pokolfajzat párosnál.

5. futam – Eleki Díj

Panzerotta kezdett jól és komoly tempóban vezetett, Hunyor és Raphael Santi volt közel hozzá, de Prince Angelo és Genesis is a front mögött galoppozott. Olatist nehezen kapott lábra és több hosszal ki volt szakadva. Panzerotta nem fáradt, ő hozta a lovakat a befutóra és érett a hatalmas meglepetés, ugyanis a távoszlopig nem igazán tudták őt megtámadni. Ott azonban Genesis utat talált és biztosan ért haza. Raphael Santi lett a második, az óriásit finiselő Olatist előtt.

Befutási sorrend: Genesis (6) – Raphael Santi (3) – Olatist (2)

Ifj. Kozma István és Genesis leiskolázták a mezőnyt.

6. futam

Principessa (12) nem indul. Dresda volt a leggyorsabb, mellette Susanne tartotta jól magát, de közel volt Sara Taylor és a gyengén kezdő Sariyah is felzárkózott a frontba. A boly végén Shakespeare helyezkedett, a középmezőnyben pedig Prána színei látszódtak. Dresda hozta a lovakat a befutóra, ám Sara Taylor csak sétált mellette és már négyszáznál látszott, hogy ellenfél nélkül érhet haza. A helyezésekért nagy küzdelem alakult ki, Dresda védekezett, de Spare Time erősebbnek bizonyult nála, sőt az utolsó métereken többen is elkapták, végül Glenda lett a harmadik.

Ha valaki azt hinné, hogy kétszer tettük fel az iménti nyerő páros képét, az nagyon tévedne. Ifj. Kozma István láthatod ismét, a dressz világoskék, fehér “V” és csillagos ujjak, világoskék sapka és újra egy pej kanca galoppozik át elsőként a célon. Ezúttal azonban Sara Taylor. Jozef Parigál ismét elcsípett egy második helyet Spare Time-on, Paizs Gábor Glendán harmadik.

Befutási sorrend: Sara Taylor (6) – Spare Time (7) – Glenda (1)

Ifj. Kozma István ismét nyerni tudott, ezúttal Sara Taylor hátán.

7. futam – Székkutasi Díj

A Little Music ment el vezetni, mögötte Dvorníky Dream és Szonáta galoppozott, majd Roman Riches, Urgestein és Teno sorrendben haladtak a lovak. A mezőny végén Gengszter és Perfect One helyezkedtek. Komoly változás nem történt a hatszázas tábláig, ott azonban A Little Music elfáradt, Dvorníky Dream állt az élre, de ő sem tűnt túl erősnek, nem úgy Urgestein és Teno. Ők ketten harcoltak a győzelemért, Szonáta, Gengszter és Roman Riches próbálta őket támadni, de Urgestein az utolsó métereken biztosan ért haza, a remekül futó Teno előtt. Szonáta jött fel harmadiknak.

Megemeljük kalapunkat Erwin Dubrawka előtt, mert emberfeletti teljesítményt produkált ma a Kincsem Parkban. A startgépből kiugorva eltörte bal vállát (ezt fájlalja a képen), de így is győzni tudott. Bátorság, hősiesség, elszántság. Mind a lóversenyzés rokonértelmű fogalmai.

Befutási sorrend: Urgestein (3) – Teno (7) – Szonáta (6)

Erwin Dubrawka törött vállal is győzni tudott Urgestein hátán a Székkutasi Díjban.

8. futam

Lovas változás: Sagenhaft (7) – Stanislav Georgiev. Kőrisfa, Star Lady és Oyabun hármasa vezetett, hozzájuk Jetset Jones és Imperial War látszott közel, valamint Sagal Nel Vento. Hatszázzal a cél előtt az erősen lovagolt Sagal Nel Vento felment az élen galoppozó lovak mellé, kívülről pedig megindult Freddie Mercury. A többiek már csak a helyezésekért küzdöttek, ugyanis Sagal Nel Vento-ra csupán Freddie Mercury volt némiképp veszélyes, de utolérni ő sem tudta. Jetset Jones szerezte meg a közeli harmadik helyet.

Befutási sorrend: Sagal Nel Vento (4) – Freddie Mercury (1) – Jetset Jones (6)

Sagal Nel Vento az élen a nap zárófutamában.

A következő verseny június 5-én pénteken és június 6-án szombaton lesznek a Galoppon:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. június 5-én pénteken Lóverseny az éjszakában 18:00 órától és 2015. június 6-án szombaton Alagi Díj 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben a galopp versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.06.01. Szekeres Krisztián – Kincsempark.hu
Kovács Botond – Alagi Zsokéiskola
Fotók:  Dr. Kovács Gábor

Hozzászólások