Célfotók a galopp Szent László Díjáért

A fotocella nem pihent a hétfőre elnapolt galopp versenynapon: több futamban, köztük a Szent László Díjban is célfotó döntött nem csak az első, de a többi dobogós helyezésről is.

Szoros befutót hozott a Szent László Díj, célfotó döntött a győztesről és harmadik helyről is. Jack the Giant (Ján Havlík) az utolsó métereken szaladt fel az első helyre, Mr Machine (Goran Mesetovic) és Cracker Jack (Stanislav Georgiev) szerezték meg a helyezéseket. Az agárversenyek elmaradtak.

Összefoglaló a 2015. szeptember 28-i galopp futamokról:

1. futam – Őszi Nagy Gátverseny:

Martinella bevezetett az első néhány száz méteren, mögötte Bye Track, Karov és Pergőtűz helyezkedtek. A kanyarban Martinella visszaesett a mezőny végére, a túlsó oldalon pedig teljesen kiszakadt a mezőnyből. A többiek szépen együtt galoppoztak, 2-3 hosszon belül volt mindenki. Diplomata az ügetőátjárónál kezdte meg a zárkózást és az utolsó előtti akadályt már másodikként teljesítette, ezután pedig folyamatosan jött előre és megnyerte zsinórban negyedik gátversenyét is. Pergőtűz és Astraios lettek a helyezettek.

Befutási sorrend: Diplomata (1) – Pergőtűz (4) – Astraios (2)
Lovasváltozás: (2) Astraios – Adam Cmiel, (4) Pergőtűz – Lukas Matuski

Diplomata folyamatosan felzárkózott, végül zsinórban negyedik gárversenyét is megnyerte.

2. futam – “Árvízi hajós” Hendikep:

Sariyah vett gyengébb startot, az élen Lacfi Nádor galoppozott. Mögötte Donna Prima, Rézcsengő, Sasheverő és Luzzer volt a sorrend és Sariyah is megkezdte a zárkózást. A befutóban Sariyah lendülete megtört és Donna Prima sem tudott újítani. Luzzer jött fel Lacfi Nádor mögé, Rézcsengő érkezett a harmadik helyre.

Befutási sorrend: Lacfi Nádor (7) – Luzzer (2) – Rézcsengő (9)
Lovasváltozás: (9) Rézcsengő – Fülöp Adrienn am.

3. futam – Nyeretlen kétévesek versenye:

Jó startot vett Erdély, Renin és Cash Game, majd csatlakozott az élmezőnyhöz Pep Pöhler és Just Do It is. A befutóban Erdély mellett elment Renin és biztosan nyerte a futamot, Erdély megőrizte a második helyet, Cash Rain lett a harmadik, majd Just Do It érkezett.

Befutási sorrend: Renin (6) – Erdély (1) – Cash Rain (9)
Lovasváltozás: (10) Dindrane – Kerekes Károly

4. futam – Zilahi Hendikep:

Berkenye, Boróka, Szombatesti Lány és Great Trails négyese kezdett a legjobban, a mezőny végén Csatadal és Miniatűr galoppoztak. Idő közben Boróka került az élre, ott volt a frontban továbbra is Berkenye, Great Trails és Szombatesti Lány. Boróka kisodródott a kanyarban és el is fáradt a befutóban, megérkezett hátulról Csatadal és a falon Miniatűr. Szombatesti Lány vette át a vezetést az utolsó 200 méteren és megnyerte a futamot, Sonja szépen érkezett a második helyre, Great Trails lett a harmadik.

Befutási sorrend: Szombatesti Lány (3) – Sonja (4) – Great Trails (2)
Lovasváltozás: (9) Csatadal – Tormási Gyula

5. futam – Gáblik Antal Emlékverseny Hendikep:

Gensis, Parsec, Cassiopeia, Indy Jones sorrend alakult ki a startot követően, de szépen együtt galoppozott a mezőny. A befutóra is még Gensis hozta a többieket, azonban nagy lendülettel megérkezett mellé Cassiopeia, jött Teno, Parsec és Top Chill is megindult. Utóbbi az utolsó métereken leelőzött mindenkit és megnyerte a futamot, Cassiopeia lett a második, Teno a harmadik.

Befutási sorrend: Top Chill (5) – Cassiopeia (8) – Teno (4)

Az utolsó métereken Top Chill is megindult, mindenkit megelőzött és megnyerte a futamot.

6. futam – Báró Wesselényi Miklós Emlékverseny:

Blue Imp, Toyana és Meteorit helyből gyorsak voltak, de a többiek is közel helyezkedtek. Blue Imp mellé Al Shoogh ment fel, a mezőny végére Meteorit esett vissza. A távoszlopnál Blue Imp elindult visszafelé, a vezetést Toyana vette át és megnyerte a futamot. Mögötte célfotó döntött a sorrendről a két Szenttamási istállós ló között.

Befutási sorrend: Toyana (6) – Al Shoogh (3) – Frog House (4)

7. futam – Amatőrverseny Hendikep:

Rénium, Timike, Niké és My Hope galoppoztak a frontban, a mezőnyt Azték és Ludmilla zárták. A kanyarhoz érve annyi változás történt, hogy Timike átvette a vezetést. Mögötte Rénium, My Hope és Niké volt a sorrend és Kökény is megkezdte a zárkózást. A befutóban Timikét először My Hope támadta, majd megjelentek Rénium színei, Timike azonban minden támadást kivédett és megnyerte a futamot, Rénium és My Hope szerezték meg a helyezéseket.

Befutási sorrend: Timike (3) – Rénium (6) – My Hope (1)
Lovasváltozás: (4) Kökény- Nagy Polett am.

8. futam – Szent László Díj: 

Adél kezdett a legjobban és elment vezetni, Szerencse lovag vett gyengébb startot és a mezőny végére került, előtte Cracker Jack galoppozott. Adél mögött Mr Machine, Spider Girl, Jack the Giant és Cristály volt a sorrend. A befutóban Adél mellé felment Mr Machine és Jack the Giant volt még támadó pozícióban, miközben Cracker Jack is megérkezett mögéjük. Az utolsó 150 méteren Jack the Giant gyorsított és megnyerte a futamot, Cracker Jack és Mr Machine voltak harcban a második helyért.

Befutási sorrend: Jack the Giant (3) – Mr Machine (4) – Cracker Jack (2)

Az utolsó 150 méteren Jack the Giant rágyorsított és nyert.

Az a bizonyos célfotó, melyet a fotocella készített a befutóról

9. futam – Zsibói Hendikep:

Pokolfajzat, Mákszem, Kőrisfa és Fellángolás kezdtek a legjobban, Lara közelített még a vezető négyeshez. A kanyar bejáratához érve Kőrisfa átvette a vezetést, mellette Fellángolás galoppozott. A befutóban Pokolfajzat indult meg nagy lendülettel, könnyedén vette át a vezetést és feltartva nyerte a futamot. Jet Acclaim gyújtotta be a rakétákat a célegyenesben és feljött másodiknak, Miserend a harmadik.

Befutási sorrend: Pokolfajzat (6) – Jet Acclaim (2) – Miserend (7)

Pokolfajzat feltartva nyerte a futamot.

10. futam: Szeptemberi Agárverseny

Elmaradt!

11. futam: Szeptemberi Agár Sprintverseny

Elmaradt!

A következő galopp versenynap október 4-én vasárnap lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. október 4-én vasárnap 12:00 órai kezdettel: Magyar St. Leger
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

 

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben a galopp versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.09.29.
Forrás: Kincsempark.hu – Szekeres Krisztián
Fotók: Major Zsolt

 

Hozzászólások