Sabine Oettel, a kortárs európai lókiképzés egyik legtiszteltebb mestere, az Esquela Equitabilis lovasakadémia alapítója. Április 2-án ismét kurzust tart hazánkban, melyhez kedvcsinálóként fogadjátok szeretettel Szent-Miklóssy Andrea, lovaskultúra oktató beszámolóját egy korábbi kurzusáról!
A ló családtag, a lovasok egy nagy családot alkotnak
A modern kori akadémista stílus képviselői azt vallják, hogy míg a lovaglás a 20. századig katonai és gazdasági célokat, a 20. század második felétől elsősorban sportcélokat szolgált, a 21. században egyre letisztultabb formában az ember és ló páros boldogságának, egészségének, harmóniájának, együttműködésének kiteljesedését hivatott előidézni. A ló családtag, a lovasok egy nagy családot alkotnak. Ezek az elvek mind megjelentek ennek a két napnak az edzéseiben.
Maga Sabine is családjával érkezett, elkísérte párja, kisfia, a nagymama és a család kutyái. Mindvégig közvetlen, jó humorú hangnemben beszélt, tanítványait abszolút partnerként kezelve. Mindegyikük esetében úgy járt el Sabine, hogy először megnézte, „mit tudnak”. Ez persze a klasszikus lókiképzés fényében főképp hosszhajlítások, testsúlyáthelyezések, oldalazások, perdülések bemutatása volt különféle jármódokban, futószáron, kézen, hosszúszáron, vagy nyeregben. Egy-egy résztvevő több alkalommal is szerepelt a két nap alatt, így legtöbbjüket láthattuk kézen és nyeregben is dolgozni.
Ha úgy látta, hogy valahol van mit javítani, csiszolni, akkor azt megtette. Ha a résztvevőnek volt kérdése, kért segítséget, akkor azt gyakorolták. De az is előfordult, hogy valakinek azt mondta, minden szuper, tökéletesen mutatta be a feladatokat. Ilyenkor megkérdezte: mi a terv? Merre szeretné folytatni a lovas a képzést? Ebben az esetben elindította őket ezen az úton: volt, akivel a piaffot, mással a passzázst kezdték tanulni.
A lónak pici segítségadásokra reagálnia kell
Nagyon szimpatikus volt, hogy többször elhangzott egy-egy tökéletes feladat-végrehajtás után, hogy minden jó volt, de szeretné látni rajtuk, lovon és lovason az örömet és a boldogságot. Mert az a cél, hogy jól érezzék magukat.
Nagy hangsúlyt fektetett a helyes ülésre, a helyes segítségadásokra. Folyton-folyvást hangsúlyozta szinte minden lovas esetében, hogy a lónak pici segítségadásokra reagálnia kell. Ezért a testsúlysegítséget részesítsék előnyben. A szár- és csizmasegítségek ennek a megtámogatására szolgálnak, ha a ló nem elég érzékeny, nem reagál kellőképpen. De a cél az, hogy minél kevésbé legyen rájuk szükség. E célból nem egy lovassal fél kézbe vetette a szárakat, másik kezükben vagy egyszerűen a pálcával, vagy egyéb eszközökkel (karika, rúd) kellett feladatokat végrehajtaniuk. Így ösztönösen előtérbe került a testsúlysegítség szerepe.
Nem szabad unásig gyakorolni!
Több esetben is fotókat készítettek az adott lovasról és együtt kiértékelték azokat. Volt olyan is, hogy úgy érezte, nem a megfelelő a felszerelés a ló számára. Ekkor több kantárt és nyerget is kipróbáltak, hogy kiderüljön, mi a baj. Akármilyen jól tudta egy ló a feladatokat, Sabine mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy nyugodt legyen, ne „idegből” dolgozzon, ne húzza fel magát.
Nehéz feladatok gyakorlásakor nagyon fontosnak tartotta, hogy a legkisebb jó, a helyes feladatmegoldás irányába mutató mozdulatot is egyértelműen meg kell dicsérni. Nem szabad unásig gyakorolni egy feladatot, a kellő időben abba kell hagyni, és később visszatérni rá.
Összességében nagyon jó volt látni, hogy az egész fiatal és az idősebb korosztály is egyaránt képviseltette magát mind a nézők, mind a lovasok között. Hogy mindvégig tapasztalható volt a lovaglás, a ló, a mester iránti tisztelet és alázat. A mester egyenrangú félként kezelte tanítványait. És éppen ezek miatt természetes volt, hogy a mester kritikát fogalmazott meg, elmondta, ha nem „tetszett” neki valami, hibát javított, egészen az alapokig visszament, ha kellett.
A lovakon és a lovasokon nem volt semmi „felesleges”, ami nem a lovaglást, a képzést szolgálta. A lovakon kapicán, vagy kapicán-kantár kombináció (esetleg nagykantár) volt, valamint idomító nyereg. Nem láttunk egyiken sem a ma elterjedt módon, nem célszerűségből, hanem divatból feltett ín- és bokavédőket, fáslikat, szügyelőket és segédszárakat, fülvédőket, stb. A ló lényegében természetes valójában állt előttünk.
Jó volt látni ilyen jól, szeretettel, türelemmel, és nagy szorgalommal képzett lovakat, ilyen aprólékos, türelmes, alázatos módon tanulni vágyó lovasokat.
Az április 6-7-én megrendezendő kurzusról ITT olvashatsz további információkat.
2017.04.20. Szent-Miklóssy Andrea, lovaskultúra oktató
Frissítve: 2019.03.28.
Kép forrása: Sabine Oettel, Akademische Reitkunst
