Lovak ugratták az öttusázókat a mexikói Világkupán

A botrányos körülmények miatt szakadtak félbe és zárultak eredmény nélkül mind a férfi, mind pedig a női döntők az öttusázók idei Világkupa-szezon első fordulóján Acapulcóban. A hétvégén megrendezett versenyen koszos medence és a díjugrató számra alkalmatlan lovak várták a versenyzőket, akik végül úgy döntöttek, hogy nem indulnak a kombinált számban.

Fotó: Pentathlon.hu

A Mexikóban megrendezett világkupa-forduló már az első két számban is kellemetlen meglepetéseket tartogatott a versenyzőknek, akik vívásnál és az úszásnál is nem várt zökkenőkbe – lebetonozott kosárpálya, mint vívópást és koszos medence – ütköztek, de a legrosszabb körülményekkel a lovaspályán kellett szembesülniük. A szervezők alkalmatlan lovakat biztosítottak a pénteki női döntőre: néhány állat már a pályára sem volt hajlandó bemenni, mások pedig ugrani nem tudtak vagy nem akartak.

A döntősök közül tizenketten nulla ponttal zárták a számot, a versenyt követően pedig közösen úgy döntöttek, hogy nem indulnak a kombinált számban, miután irreálisnak érezték a körülményeket. A világkupa első fordulójának női fináléja végül félbeszakadt és eredmény nélkül zárult.

“Talán mondhatjuk, hogy példátlan, ami történt – mondta a csapatot elkísérő Fábián László. – A körülmények ellenére a versenyzők a vívást és az úszást végigcsinálták, de a lovaglás után félbeszakadt a verseny. Sajnos ezek a lovak nem voltak alkalmasak versenyzésre, és bár mindenki azért jött ide, hogy versenyezzen, annyira irreálissá vált a küzdelem, hogy a lányok úgy döntöttek, nem folytatják”. Az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok öttusázó hozzátette: természetesen az lett volna a jó, ha befejezik a lányok a versenyt, de nagyon egységesen álltak ki az igazukért, így a szervezőknek bele kellett törődniük abba, hogy idő előtt ér véget a női döntő.

A női döntő botrányát követően a férfiak versenye is veszélybe került; a döntősök már péntek este azt fontolgatták, hogy nem indulnak. Végül a szombati férfi finálé el sem kezdődött, majd a vegyes váltó is elmaradt.

“Azt ígérték, új lovakat hoznak és mindent megtesznek azért, hogy meg lehessen rendezni a férfiak egyéni számát. A sportolók viszont nem szeretnék a testi épségüket kockáztatni, csak korrekt körülmények között versenyeznének.” – mondta Fábián László.

Földházi Zsófia és Londi a 2013-as budapesti világkupán

A nemzetközi sportági szövetség (UIPM) a félbeszakított versenyekről szóló közleményében a tikkasztó hőséget hozta fel magyarázatként, illetve a versenyzők és a lovak épségére hivatkozott.

A mexikói forduló magyar versenyzői, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia a félbeszakított verseny első két számát követően a 36 fős mezőny első harmadában állt. A férfi döntőben Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter és Demeter Bence indul volna.

Az öttusa világkupa következő helyszínei Egyiptom, Kína és Magyarország lesznek.

2014.03.03. Koskó Barbara, Lovasok.hu
Forrás: MTI
Fotó: Pentathlon.hu, MTI, Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Hozzászólások