Lovon portyáznak az ukrán határ mentén

Négy lovas járőr erősíti a Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltséghez tartozó határszakasz védelmét. A gépkocsival járhatatlan területeken vigyázzák a rendet, hiszen a lovakat sem a sár, sem az erdő nem állítja meg, bárhol utolérik a határsértőket.

A záhonyi után a beregsurányi a második legforgalmasabb határátkelőhely, ahol gyalog, kerékpárral, busszal, személygépkocsival és kisebb teherautóval is át lehet kelni Ukrajnába. A Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltség állományában négy rendőr teljesít lovas szolgálatot, akik nyeregből felügyelik és védik illetékességi területükön a nehezen járható 11 kilométer hosszú határszakaszt.

Tavaly a négy lovat számláló állományból két patást nyugdíjaztak. Amint a kutyás rendőrök, a lovasok is szoros kapcsolatot ápolnak szolgálati társukkal a négylábú leszerelése után is. Tóth Tamás törzsőrmester megvásárolta magának korábbi társát, míg Mándi Boglárka törzsőrmester egykori szolgálati lova ma már egy egészségügyi gyermekintézetben segíti az apróságok gyógyulását. Így azonban a négy lovas rendőrre mindössze két állat jutott.

Ekkortájt vásárolt egy tenyésztőtől két lovat a tarpai önkormányzat a falusi turizmus népszerűsítése céljából. A megfogyatkozott rendőrségi lóállomány hírére úgy döntöttek, az egyiket a kirendeltségnek ajándékozzák.

– Óriási segítség a felajánlás, nagyon hálásak vagyunk – mondta Oláhné Váradi Erika százados, a kirendeltség kiemelt főelőadója. – Szerencsére a kilencéves arab keverék kancát, Szellőt a szakemberek fizikailag és pszichésen is alkalmasnak találták a feladatra, így tavaly augusztusban állományunk tagjává vált. Lovasával, Mándi Boglárka törzsőrmesterrel augusztustól idén január végéig kiképzésen vettek részt Budapesten, a Készenléti Rendőrség lovas alosztályánál.

Időjárástól függetlenül mindennap órákon keresztül ellenőrizzük a zöldhatárt a gáton, a határnyiladékoknál és a környék útjain – mondja Gál Tibor főtörzsőrmester, a 18 éves magyar sportló, Rebellis lovasa. – Az Ukrajnából érkező cigarettacsempészek gyakran az erdőn át próbálnak bejutni az országba, de a lovakkal szinte minden területet védeni tudunk. Ritkábban határsértőkkel is találkozunk.

– A gépjárművel járhatatlan utakra, területekre is eljutunk a lovakkal – tette hozzá Mándi törzsőrmester. – Szellő február óta nagyban segíti munkánkat. Örülünk, hogy Tarpán, egy határhoz közeli lovardában kiváló körülmények között tarthatjuk az állatokat, onnan egyenesen a határvonalhoz tudunk lovagolni, így a falu közlekedését sem zavarjuk.

A negyedik beregsurányi lovas rendőr, Kiss Tímea törzsőrmester a 17 éves magyar sportlóval, Szalaggal a Nemzeti Lovas Díszegység tagjaként a nemzeti ünnepeken díszelgéseken is részt vesz.

2016.03.02. Forrás és fotó: police.hu
Frissítve: 2022.07.25.

Hozzászólások