A zebrák a legkitartóbb vándorok

Kutatók éveken keresztük több ezer zebra mozgását dokumentálták Afrikában, amiből kiderült, hogy a csíkos patások szezonális vándorlásuk során akár 500 kilométert is megtesznek.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) más állatvédő szervezetekkel együttműködésében GPS-nyakörveket helyezett nyolc kifejlett alföldi zebrára (Equus quagga), majd két éven keresztül figyelte mozgásukat a namíbiai Chobe-folyó és a botswanai Nxai Pan Nemzeti Park között, melyek távolsága légvonalban 250 kilométer, oda-vissza 500.

A kutatók szerint az oda-vissza légvonalban 500 kilométeres távolság nagyobb, mint amelyet a csíkos gnúk tesznek meg jól ismert szezonális vándorlásuk alatt a Serengetin.

A tanulmánynak figyelemre méltó természetvédelmi jelentősége van, hiszen világszerte számos állatfaj vándorlása súlyosan veszélyeztetett, a fekete kontinens egyéb területein élő zebrák migrációját pedig kerítések és más, javarészt ember által alkotott fizikai korlátok nehezítik.

Szintén fontos tanulság, hogy a megfigyelt migráció teljes egészében a Kavango Zambezi Határokon átívelő Természetvédelmi Területen, a világ legnagyobb, több országot felölelő védett régiójában zajlik. A 290.000 négyzetkilométeres terület Namíbián, Botswanán, Zimbabwén, Zambián és Angolán ível át, és az olyan nagyobb kiterjedésű természetvédelmi megközelítéseket példázza, amelyekre a világ még fennmaradt, nagy léptékű szárazföldi migrációinak védelméhez szükség lesz.

A szakemberek szerint az eredmények kihangsúlyozzák a határokon átívelő természetvédelmi területek fontosságát. A tanulmány maga pedig kulcsszerepet játszik egy, a KAZA-n belüli vadvédelmi folyosó kialakításában.

A kutatók kihangsúlyozták, hosszú távú megfigyelésekre van szükség annak igazolására, hogy éves és állandó vándorlásról van-e szó, illetve, hogy ez genetikailag kódolt, vagy tanult magatartás-e.

2014.06.02. Forrás: Gyorplusz.hu
Fotók: Canva
2017.03.09.
Frissítve: 2022.02.02.

Hozzászólások