5 év után ismét közgyűlés a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetségnél

Augusztus 13-án, szerdán tart tisztújító közgyűlést az a szervezet, amelynek ma a Magyar Lovas Szövetség mellett a legnagyobb befolyása van a hazai lovaséletre. Jelenleg ugyanis a Magyar Lovas Turisztika Közhasznú Szövetség (MLTKSZ) tartja kezében a lovas szolgáltatásokban dolgozó lovak kötelező alkalmassági vizsgáztatását, a patkós minősítéseket, illetve a lovardafejlesztéseket célzó pályázatokat.

Az MLTKSZ alapszabálya alapján a közgyűlés nyilvános, tehát bárkinek lehetősége van részt venni rajta, akit érdekel az MLTKSZ tevékenysége, projektjei. Azoknak a lovas szolgáltatóknak mindenképpen érdemes ott lennie, akiket érint az alkalmassági vizsgáztatás, a patkós minősítés, vagy pályázati forrásokat vennének igénybe.

Meghívó

“A Magyar Lovas turisztikai Közhasznú Szövetség tisztelettel meghívja tagjait a 2014. augusztus 13-án tartandó Közgyűlésére.

A közgyűlés helyszíne: Márványmenyasszony Étterem, 1012 Budapest, Márvány utca 6.

A közgyűlés időpontja: 2014. augusztus 13. 10:00

(Amennyiben ebben az időpontban a közgyűlés nem határozatképes, úgy ugyanezen a napon változatlan napirenddel 11.00-re ismételt közgyűlést hívunk össze, amely a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.)

Napirendi pontok:

  1. 2009-2013 évi beszámolók elfogadása
  2. Tisztségviselő választás
  3. A Szövetség székhelyváltozása
  4. A Szövetség 2014-2017 időszakra vonatkozó célkitűzései

A Szövetség szeretettel meghívja tagjai a közgyűlés utáni ebédre, ami előre láthatóan 13 h -kor kezdődik. Kérjük, jelezzék részvételi szándékukat az alábbi email címen: mltszhu@gmail.com

Budapest, 2014.08.04.”

Kérdés persze, hogy vajon mi indokolja a közgyűlések elmaradását az elmúlt öt évben, illetve azok rendkívül rövid határidővel meghirdetett pótlását – különösen, hogy az MLTKSZ alapszabálya kimondja, hogy a közgyűlést legalább évente egyszer össze kell hívni.

Az MLTKSZ több évig tartó hallgatás után a lovas szolgáltatásokat szabályozó rendelet 2013. szeptember elsejével hatályba lépett módosításával került a figyelem középontjába. A hatályos rendelet ugyanis kötelezővé teszi a lovas szolgáltatásba bevont lovak alkalmassági vizsgáját, melyet a lovasterápia vagy a fogyatékos személynek nyújtott lovas szolgáltatásban résztvevő lovak esetében a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány, egyéb szolgáltatás esetében – azaz a lovak döntő többségénél – a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség fog elvégezni. A módosítással tehát ez a két szervezet gyakorlatilag hivatali jogkörre tett szert.

Lóska Jánost, az MLTKSZ elnökét is megkérdeztük arról, hogy milyen tevékenységet folytatott a szervezet az elmúlt években, illetve hogy mi az oka annak, hogy a közgyűlések az elmúlt években sorra elmaradtak, a patkós minősítéssel rendelkező lovardák listája és ezzel együtt a szervezet honlapja sem firssült.

Lóska János elmondása szerint ő, illetve az MLTKSZ aktívan közreműködött a Nemzeti Lovas Program előkészítésében, kidolgozták a Lovasturizmus Fejlesztési Programot, a Széchenyi terv lovasturizmus fejleszési alprogramját, pályázatok révén több száz lovarda korszerűsítésével segítették a hazai lovasélet fellendülését, és kulcsszerepet játszottak az erdőtörvény lovasok számára kedvező módosításában.

Az MLTKSZ jelenleg gőzerővel folytatja a lovas szolgáltatásokba bevont lovak vizsgáztatását 17 szakember közreműködésével, akik eddig mintegy 68 lovarda 515 lovát vizsgáztatták már le – bár az adatok NÉBIH Lovasturisztikai adatbázisába, illetve az MKEH szolgáltatólistájába való bevezetése még várat magára.

Nem tudsz ott lenni, de szeretnéd tudni mi történt az MLTKSZ közgyűlésén? 

Iratkozz fel lovardáknak szóló ingyenes szakmai hírlevelünkre, és elsőként értesülhetsz a lovas szolgáltatókat érintő legfrissebb hírekről, információkról.

 

2014.08.11. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.06.
Fotó: Canva

 

Hozzászólások