Csikók születésére a legkedveltebb időszak a tavasz. Télen a hideg, nyáron a kánikula és az élősködők, amelyek megnehezítik a csikó életét és később a betanításukat. Két és fél, három éves korukban már elkezdődhet a nyereghez szoktatás. Fizikálisan később válnak elég éretté ahhoz, hogy a lovas súlyát is hordozni tudják, az előkészület azonban időigényes és fontos folyamat. Tekintsük át nagy vonalakban, milyen módszerekkel készíthetjük elő az első felülést, hogy az biztonságosabb legyen a lovas számára, és kevésbé lepődjön meg rajta a tapasztalatlan ló?!
Kezdeti fázis – ismerkedés az emberrel: a csikóval való foglalkozás minél előbb kezdődik, annál jobb. Szinte az első napoktól szoktathatjuk az emberi jelenléthez, érintéshez. Ilyenkor figyeljük a kancát, vannak ugyanis igazi anya-tigrisek, akik nagyon féltik csikójukat az ismert személyektől is. Fél szemünket pedig tartsuk a csikón, hiszen még rúghat, csipkedhet – nem rosszindulatból, hanem mert még nem tudja, hogy emberrel ezt nem szabad.
Amint lehetőségünk van rá, simogassuk, mutassunk meg minél több eszközt neki, tanítsuk meg kötőféket viselni, és hogy vezethető legyen. Mindezt először az anyakanca mellett, majd egyre távolabb tőle. Tanítsuk meg még kis korában, hogy tisztelje az embert, ne engedjük, hogy csipkelődjön, lökdössön, így mikor már három éves, több száz kilós ló lesz, túl leszünk a rangsor kialakításán, és mindenfajta tanítás és munka könnyebb lesz vele. Ismerni fogja a használatos eszközöket, szagokat, megszokja, hogy az anyjától fokozatosan távolabb vezetjük, és olyankor is biztonságban van velünk. Minél több idegen helyszínre visszük, annál nyugodtabb lesz később a csikó, így amit csak lehet, mutassunk meg neki a nagyvilágból. Játékosan rátehetünk nyeregalátétet, pokrócot, így a nyereg felhelyezése már ismerős érzés lesz neki később.
Átmeneti fázis – előkészületek: nagyjából egy-másfél éves korában, amikor a csikó már anyja nélkül sem válik frusztrálttá (szoktatás módjától és intenzitásától függ, ez mennyi idő után jön el), elkezdhetünk vele komolyabban “dolgozni”. Ha van lehetőségünk körkarámban, ha nincs körkarám, futószáron taníthatunk neki alap vezényszavakat. Ilyenek a jármódok, megállás, elindulás, opcionálisan tanítható még a szóra közelítés, távolodás, megfordulás. Tanítsuk meg, mi a dicséret és mi a szidás hanggal. Ezekre testbeszédünkkel tudjuk rávezetni a csikót.
Ha ezeket már tudja, nagy segítség lesz az első felülésnél, hogy kialakult egyfajta kommunikáció, mellyel egyértelmű utasításokat tudunk adni, figyelmét meg tudjuk tartani, és némi biztonságérzetet nyújtani a csikónak, hogy szóban meghatározzuk a térbeli helyzetét és kiismeri magát jó és rossz viselkedés közt. A kezdeti gyermeki “szeleburdiságot” fokozatosan felváltja a fegyelem és koncentráció, mely mentalitás az első felülést sokkalta biztonságosabbá teszi! Ha következetesek vagyunk végig, kialakul a rangsor és a bizalom, tehát, ha a csikót addig ismeretlen, új ingerek érik a betanítás során, de mi vele vagyunk, képesek leszünk megnyugtatni, optimális esetben végig nyugodt, kíváncsi állapotban tartani.
Az előkészülethez tartozik még a felszerelések érzetének megszoktatása. Egy csikózablával felszerelt kantárhoz, melyre nincsen szár csatolva, már futószáron megismertethetjük. Ezt is csak fokozatosan tegyük természetesen – először pár pillanatra vegye a szájába csak a zablát, majd növelhetjük az időt, és mikor már megszokta, futószárazzuk így.
A nyereghez való szoktatást ugyanilyen fokozatosan tegyük. A hevedert álló helyzetben nem, viszont mozgatásnál már meg kell húznunk erősen, nehogy leforduljon a nyereg, ezzel megrémítve a lovat. Később felkerülhetnek a kengyelek, felhúzva, majd leengedve, előkészítve a lovas lábára a csikót, hogy ne rémüljön meg, ha valami megérinti az oldalát.
Minél több dolgot mutatunk a lónak – kreativitásunknak ne szabjunk határt – annál nyugodtabb és jó értelemben érzéketlenebb lesz. Azonban ne feszítsük túl a húrt, ne rémisztgessük, maradjon mindig a tanulási zónában, ne kerüljön át a pánikzónába. Figyeljük folyamatosan a reakcióit, állapotát. Kis lépésekben haladjunk – ha kihagyunk valamit, vagy túl gyors a fejlődés, esetleg nem várjuk meg, míg szép lassan tágul a ló komfortzónája, akkor egy idő után vissza kell lépnünk több lépcsőfokot a képzésében, és minden hiányzó részt bepótolni.
A világon sokféle lovaskultúra létezik, így többféle belovaglási módszer is, hagyományoktól vezérelve, és a cél által meghatározva. Minden módszernek megvan a maga legitimitása, hiszen működnek a maguk rendszerében, különben nem maradtak volna fenn, hanem mindenhol egy egységes formában zajlana a betanítás. Bizonyos kultúrákban, ahol a ló munkaeszköz, és nem szabadidős elfoglaltságunk alanya, bizony nem szentelnek ennyi időt erre, inkább betörik néhány óra alatt – naponta akár több – lovat.
Az egyik fontos közös pont minden módszerben, hogy csak tapasztalt lovas foglalkozzon fiatal lóval, aki maradéktalanul kiismeri a ló viselkedését, megérti az ok-okozati összefüggéseket, és rendelkezik megfelelő szakmai háttérrel ahhoz, hogy bármilyen felmerülő nehézségre tudja a megoldást azonnal.
A következő cikkben az első felülésről lesz szó, néhány alternatív megoldást mutatva hozzá, és, hogy mire kell figyelni elsősorban, hogyan tehetjük a leendő hátasló számára meghatározó, de pozitív élménnyé ezt a napot.
2019.03.16., Both Anna, Lovasok.hu szerkesztősége
Frissítve: 2022.08.31.
Fotó: Canva
