Szeretet, kitartás, kezelés – ne add fel, ha beteg a lovad

Amikor a család négylábú kedvence – legyen ő ló vagy kutya-, megbetegszik, a gyerekeknek különösen nehéz feldolgozni ezt. Főleg akkor, ha ők maguk nem tehetnek szinte semmit az állat gyógyulásáért. Marton Zsófi videója nekik és szüleiknek segít.

Gyógyulj meg!

Az egész egy anyuka levelével kezdődött:

„Kedves Fitocavallo!

Szeretnénk megköszönni, hogy megmentették a lovunk, Saci életét. Ő egy 17 éves kisbéri kanca, aki megszolgálta fiatal korában a kenyerét, de sajnos beteg lett. Mi már köhögéssel vettük meg a gyerekeinknek, akik korábban rajta tanultak lovagolni. Nagyon megszerették őt, mert mindig odaadótürelmes volt velük, sosem volt egy rossz mozdulata.

Miután megvettük, rá egy fél évre elkezdte nehezen venni a levegőt. Kihívtuk egyik állatorvost a másik után, de injekciókon kívül mást nem tudtak tenni, és semmi bíztatót nem mondtak. Az egész család letört, hogy nem tudunk Sacin segíteni. A gyerekeket sokszor találtam sírva a ló karámjánál, ami engem is nagyon megviselt.

A gyerekek – különösen a kicsik – nem értik, hogy a beteg kedvenccel miért nem lehet úgy együtt lenni,
mint azelőtt, szomorúak, amiért rosszul érzi magát.

A gyerekeim miatt elaltatásról szó sem lehetett, de a ló már tényleg nagyon szenvedett. Ekkor végső elkeseredésünkben, egy barátunk javaslatára fordultunk Marton Zsófiához és kértünk tőle gyógynövényeket Sacinak.

Egy részletes állapotleírás és az állatorvosok szakvéleménye alapján azonnal a CORST receptet ajánlotta Sacinak, és nagyon sok jó példával bíztatott bennünket, hogy ne adjuk fel. Azt mondta, hogy megérti a gyerekek kötődését, és miattuk már az is eredmény, ha Saci békésen élheti öreg napjait. De ennél többet is kaptunk tőle, olyan odafigyelést és lelki tanácsadást, hogy könnyebben viseltük Saci rossz állapotát. Azt mondta, a lóba vetett hitünknek is van hatása a gyógyulásra.

Négy nap gyógynövény etetés után megtörtént a csoda! Saci köhögni kezdett, megindult az orrfolyása, és két hét alatt mintha kicserélték volna. Megfiatalodott, és nem csak nézegetni lehet, de a lányokkal még vágtázik is, és látszólag semmi baja! Ilyen csodát utoljára gyerekkoromban olvastam a mesekönyvekben.

Nagyon hálásak vagyunk, és persze továbbra is etetjük a gyógynövényeket, nehogy megint baj legyen. A gyerekeim megtanulták, hogy ne adják fel olyan könnyen a harcot, ha valaki fontos nekik. 

Szívből köszöni az egész Szabó család Marton Zsófinak és a Fitocavallonak a varázsfüveket! Mindenkinek csak ajánlani tudjuk!”

Saját példámon és gyermekeim példáján keresztül is megéltem, mennyire megviseli a családot, ha a szeretett négylábú megbetegszik. A gyerekek – különösen a kicsik – nem értik, hogy a beteg kedvenccel miért nem lehet úgy együtt lenni, mint azelőtt, szomorúak, amiért rosszul érzi magát.

Kimondottan nekik készítettem az alábbi videót, ami megmutatja, mennyit ér, ha szeretettel és kitartással nem adják fel az elveszettnek hitt küzdelmet.

A gyógynövények segítségével a kisebbek és nagyobbak is megtapasztalhatják, hogy ők maguk is sokat tehetnek a kedvencükért. Ajánlom minden családnak szeretettel!

Marton Zsófi

2015.08.18. Marton Zsófia
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.23.

Hozzászólások