keresés a lovardák között


A két „gyilkos szamár” története

Esély egy új életre a Noé Állatotthonnál

2013. májusában két szamár - Szamóca és Muki - sajnos igen csak kétes hírnevet szerzett magának, amikor tisztázatlan körülmények között megtámadták, és feltehetően a halálát okozták egy férfinak. A nagy port kavart ügy a Noé Állatotthont is megrázta és lesújtotta.

A média már az ügy kezdetétől, amikor még semmit sem lehetett tudni, elkönyvelte a két állatot „gyilkos szamarak"-nak,  és azóta is csak így emlegetik őket. Az Állatotthon szinte azonnal jelentkezett, hogy átvenné a két szamarat, mert olyan hírek láttak napvilágot, hogy az állatok tulajdonosa a megfigyelési idő lejárta után el akarja altattatni őket.

A nyomozás, a megfigyelés és különböző mintavételek (fog és patalenyomat) az állatokról, papírjaik elintézése, lóútleveleik kiváltása, illetve a veszélyes állattá nyilvánítás több mint négy hónapot vettek igénybe.

2013. szeptember 19-én reggel aztán az Állatotthon dolgozói végre elindulhattak Magyarszecsődre Mukiért és Szamócáért. Alaposan felkészültek minden eshetőségre, a szállításnál két tapasztalt lovas szakember volt segítségükre, Molnár Zsolt és Vargha László Waldez.

Magyarszecsődön a tulajdonos, a járási állatorvos, és a szamarak állatorvosa fogadta őket. A papírmunka elintézése után a tulajdonos körbevezette őket a tanyán, ahol példás rendet és tisztaságot tapasztaltak. Látszott, hogy nem csak a vendégek kedvéért lett kitakarítva, hanem a mindennapokban is tisztaság van a tanyán. Minden irányban üde, zöld legelők, fából készült istállók és karámok. Minden állat boldognak és egészségesnek tűnt.  

A kifutóban Muki hangos bőgéssel adta tudtukra, hogy ez itt bizony az ő területe, és nem nagyon szereti az idegeneket. Szegényeknek mostanában fenekestül felfordult az élete. Ahányszor idegen érkezett a tanyára, őket mindig elaltatták, bódították, vizsgálták. A tulajdonos elmondása szerint Muki amúgy is beszédes szamár, a „nyomjad Muki” vezényszóra általában elkezdi a műsort és kifulladásig abba sem hagyja. Ez egyébként is teljesen jellemző a szamarak és gazdájuk viszonyára. A két szamár sosem viselt kötőféket, az irányításuk mindig szép szóval, „megbeszélés” alapján történt.

Elbeszélgetve a tulajdonossal kiderült, hogy neki soha nem állt szándékában elaltattatni őket. Mukit kilenc évvel ezelőtt vásárolta meg (tíz kiló pontyért és 25.000 Ft-ért) akkori alkoholista tulajdonosától, aki rendszeresen bántotta őt és végül vágóhídra akarta küldeni. Tehát Muki fiatalkora nem lehetett túl fényes.

Szamóca egészen pici korában érkezett a tanyára, Mukinak társnak vásárolták. Ott nőtt fel Mukival, a tanyán és társán kívül nem ismer semmit. Ennek megfelelően alakult kettőjük kapcsolata is: Muki a basáskodó, asszonyát nagyon féltő úr, és Szamóca a minden megoldást Mukitól váró és neki mindenben engedelmeskedő alárendelt. Szocializációjuk nagyon hiányos, soha nem voltak ménesben más szamarakkal vagy lovakkal együtt.

Nagyjából egy óra kellett Mukinak, hogy megszokja látogatóit, és megnyugodjon kicsit. Szamóca ezidő alatt végig az istálló biztonságából méregetette a csapatot. Próbálták őt kicsalni, de amint az ajtóba jött, Muki rögtön visszaparancsolta az istállóba. Így hát először Mukival kezdtek el foglalkozni.

Megmutatták neki a kötőféket, de köszönte szépen, ő nem nagyon kért belőle. A tulajdonos elmondása alapján még soha nem volt rajta, illetve sejthető, hogy korábbi életéből esetleg rossz emlékei lehetnek róla. Amikor látták, hogy ez így nem fog menni, igénybe vették a fiúk lasszós tudását. Muki érdekes módon elég hamar feladta a küzdést a kötéllel,  a gondozók jóval több ellenállásra számítottak tőle. Fél óra múlva már a kötőfék is rajta volt és nyugodtan várta, hogy mi fog történni.

Miközben Zsolti az utánfutóval foglalatoskodott, Muki és Waldez komoly eszmecserét folytattak. A csődörről kiderült, hogy nagyon kíváncsi, érdeklődve figyelte a kialakuló helyzetet.A lószállítóra felrakás is könnyebben ment, mint gondolták, de azért Mukinak itt volt némi ellenvetése. Szerencsére nem gondolta komolyan, így viszonylag rövid idő alatt sikerült őt rábírni, hogy felmenjen az utánfutóra


 

Muki után a teljesen megszeppent Szamóca következett. Hamar kiderült, hogy ő sokkal félénkebb, és egyáltalán nem megy oda az emberekhez. Itt is előkerültek a lasszók, de a fiúknak nem volt olyan könnyű dolga, mint Mukival, hiszen Szamóca másfélszer akkora, mint ura. Kettőjüket is úgy húzta keresztül az istállón, mintha ott sem lettek volna. Végül a tulajdonosnak is be kellett segítenie, és hármuknak sikerült annyira megfogni őt, hogy felkerülhessen a kötőfék és a vezetőszár. Szamócát az istállóból is csak nagy nehezen lehetett kihozni, de a lószállítóra viszonylag könnyen fel tudták tessékelni, talán azért, mert az ura már fent várt rá.

Miután mindketten fent voltak a szállítón, gyorsan búcsút vettek a gyönyörű tanyától és a könnyeit hősiesen visszanyelő tulajdonostól. Megígérték neki, hogy rendszeresen beszámolnak róla, hogy van a két füles és bármikor elmehet meglátogatni őket. Az Otthon dolgozói tudják, hogy egyetlen dolog miatt bízta rájuk a szamarakat, hogy megvédje őket a helyi „népharagtól”. Nehéz szívvel gurultak ki a kapun, egy kedves, jó embert hagytak ott, akinek láthatóan mindene ez a gyönyörű tanya és az állatai, melyek többsége csupán csak szeretetből él ott, s melyeket a legtöbb esetben a halál, vagy a nehéz sors elől vett magához.

A szállítás zökkenőmentes volt, leszámítva azt a néhány döbbent arcú kamionost, akik minden piros lámpánál meghallgathatták Muki áriáját. 

Érkezés után az eredeti elképzelésekkel ellentétben külön-külön bokszba került a két szamár: Szamóca két öreg kanca közé került szocializálódni, Mukit pedig egy boksszal arrébb, külön kapott helyet.

Másnap volt hivatalos a Noéhoz a MAPE kovácsa, Resch Gábor. Gábor először járt náluk, de már előre felkészítették, hogyha rossz állapotú a szamarak patája, akkor bizony őket is meg kell körmölnie. Hát, sajnos rossz állapotú volt. A szamarak körmölése nagyjából májusban, a baleset idején lett volna esedékes, a tulajdonos viszont azóta a környéken egyetlen kovácsot sem talált, aki elvállalta volna a „gyilkos szamarakat”. Mindkét szamár patája csúnyán megnőtt, és Muki bal első patája (talán valamilyen sérülés hatására) deformálódott és hatalmas papucsot növesztett.

Az elmúlt hetekben a Noésok alaposan kiismerhették a két hosszúfülűt. Muki nagyon érdeklődő, de ha nem az van, amit ő akar, akkor bizony hatalmas hisztériát tud csapni. Sajnos eléggé csipkelődős, valószínűleg sokat etethették kézből (ezt az Állatotthonban szigorúan megtiltották minden hozzájuk bejáró gondozónak). Muki herélésére is hamarosan sor kerül, remélik, akkor kissé lenyugszik majd.

Szamóca még mindig nagyon félénk, de ha bokszon kívül tartózkodnak, akkor már odadugja az orrát és néha a fejét is az emberhez. Sajnos jelenleg az egyetlen dolog, amit az embertől szeretne, az a táplálék, ennek megfelelően ő is csipked. Az, hogy Szamócát rutinos öreg kancák mellé tették, nagyon jó ötletnek bizonyult. Elkezdett barátságot kötni Dianával (a ménes huszonhét éves korelnökével), az öreglány tőle nagyon szokatlan módon még a zabosvödréhez is odaengedte a szamárlányt.

Szocializációjuk már most látszik, hogy hosszú folyamat lesz. Hosszú évek óta éltek elszigetelve, ingerszegény környezetben. Nem kértek tőlük semmit, és megfogva is csak akkor voltak, ha a kovács érkezett körmölni (vagy az utóbbi időben az állatorvosok, rendőrök, hatósági állatorvosok háborgatták őket).

Mindketten hajlamosak a rúgásra és csipkedésre, de agressziót soha egyiküknél sem tapasztaltak. Jelenleg még karantén idejüket töltik egy elzárt istállóban, ahova csak a gondozók léphetnek be. Mivel veszélyes állattá lettek nyilvánítva, így egyelőre nem illeszthetők be a Noé ménesébe. Külön karám és legelő lesz nekik kialakítva, az előírásoknak megfelelően.

Az esetnek több tanulsága is van:

  • A jó szándék, és az állatok szeretete nem elég. Ha valaki lovat, szamarat, öszvért tart, azzal foglalkozni kell. Alap dolog egy patásnál, hogy meg lehessen fogni, vezetni lehessen, ismerje az embert, sajnos sosem lehet tudni, hogy mikor lesz erre szükség. 
     
  • Mások állatát etetni szigorúan tilos. Ha egy állat valakitől minden alkalommal ételt kap, azt nagyon hamar össze fogja kötni azzal a személlyel, és később már követelni fogja.
     
  • Csődört csak az tartson, aki tenyészteni szeretne, és megvan ehhez a megfelelő képzettsége, hozzáértése, tapasztalata.

Muki és Szamóca most kapott egy új esélyt, szeretnék a rájuk ragasztott stigmát a homlokukról letörölni. A szabad, boldog élethez azonban még hosszú az út. Nem sietnek, az állatokkal lépésről lépésre haladnak. A szabályokat felállították, a szocializáció megkezdődött. Remélik, hogy a szamarak gyorsan megértik, hogy ugyan az eddigi kötöttségektől mentes paradicsomukból kikerültek, de a NOÉ Állatotthonnál is boldogság vár rájuk.

Az Alapítvány köszöni mindenkinek, aki segített és hozzájárult a szamaraik új életéhez, támogatóinak az eddig kapott adományokat, dr. Lantos Zoltán járási főállatorvosnak, hogy első perctől a segítségükre volt, minden hivatalos ügyet elintézett nekik. Molnár Zsoltnak és Vargha László Waldeznek, akik első kérésre felajánlották a segítségüket, és akik nélkül bizonyosan nem tudták volna ilyen zökkenőmentesen átköltöztetni a két jómadarat, és akik azóta is segítségükre vannak szocializációjukban. Halápi Rolandnak, aki a lószállítót biztosította a költöztetéshez, gondozóknak és önkénteseknek, rossz hírük ellenére is szeretettel várták őket, és azóta is mindent megtesznek a kényelmükért, fejlődésükért és beilleszkedésükért.

Az Otthon kéri, hogy aki teheti, támogassa Muki és Szamóca új életét. A vérvételek, a chip, az oltások, féreghajtás, a lóútlevél és az egyéb hivatalos költségeken túl a herélés, a speciális, az előírásoknak megfelelő karám kialakításának költségei, mind-mind a NOÉ Állatotthont terhelik.

Bankszámlaszáma: 11710002-20083777

Külföldről történő utaláshoz:

  • IBAN: HU62 1171 0002 2008 3777 0000 0000
  • SWIFT (BIC): OTPV-HU-HB
  • OTP Bank / Budapest, 1102 Kőrösi Csoma sétány 6.

EURO számlája: 11763103-13106883

Megjegyzés rovatba a következő írandó: Muki és Szamóca

Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalán:

Hívd a 13600-as telefonszámot, majd az automata bejelentkezése után add meg a 63-as kódot. Egy telefonhívással 250 Ft-ot adományozol az Állatotthonnak. Jelenleg a T-Home és T-Mobile, valamint a Telenor, Vodafone és az Invitel hálózatából érhető el a szolgáltatás.

Vagy közvetlen bankkártyás adományozássalAdhat.hu

A NOÉ Állatotthon minden segítséget nagyra értékel.

2013.10.08. Forrás: Noé Állatotthon.hu


KapcsoLÓdó cikkek:

A Noé állatotthon lovai befogadót keresnek >>

Fehér szamarak születtek a Hortobágyon >>






A két „gyilkos szamár” története

Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés