keresés a lovardák között


Akikre büszkék lehetünk │Történelem és tradícióBaranta
│ Régi lovardák │ Dámalovaglás│ Csikósok  │Ménesek │
│ Magyar huszárok│  Lovasíjászat │ Magyar lófajták │
Az ősmagyarok háziállatai│ Az ősmagyarok háziállatai II.

Régi lovardák felújítása

Ha lovardák, a kevés megmaradt lovarda megújulásáról, megmaradásáról számolhatok be önöknek, ezt minden alkalommal megteszem. Mint most is, amikor egy újsághírből értesültem arról, hogy Komáromban, (pontosabban Komáromnak a Dunán innen eső területén, amit egykor Újszőnynek neveztek,) megújult egy lovarda.

Az egykori huszárlaktanya főteréről körülnézhetünk, ahol minden oldalon lovardák voltak és istállók. Ezen az oldalon a négy istállóból egyet elbontottak, kettőt átépítettek lakásokká. A 78 méter hosszú huszárlovardát felújították, majd egy időközben ide épített nyomda-épület szürke foltja következik és a melléképülete. A következő a sorban két újabb lovardaépület: az egyik kívülről csak vakolatszínű, a másik rózsaszín, és utána sorakozik további négy darab egykori istállóépület. Micsoda fantasztikus lovasközpont létrehozására alkalmas terület ez!

A rózsaszínű egykori lovarda ma bevásárlókosarakat gyártó üzem. Egy másik fedett lovardaépület ma kamionparkoló. Az egykori huszárlovardát Márkos Attila újította meg. Ez utoljára harckocsi javító műhely volt a szovjet megszállás időszakában. 


Eredetileg ezen a területen, mármint a huszárlaktanya területén 760 lónak volt szállása. Ma az istállóban itt összesen hat ló lakik, köztük a legnevezetesebb talán Rebeka, aki elképesztő mennyiségű kupát, érmet, helyezést szerzett gazdájának, Márkos Attilának, aki egyébként a főhomlokzat mögött berendezett egy lakást is, amit úgy is lehet mondani, hogy együtt él a lovardájával. És van benne öt olyan szoba is, amely panzióként is használható.


Kisbéren a felújítás a Weinckheimék lótelepén, amely korábban Batthyány Kázmér, Kossuth külügyminiszterének volt a birtoka. Bemutattuk korábban (a 105. adásban) a kastélyt, amely ma is kórház, és vele szemben a méntelep házait és kiugróan fontos épületét, a lovardát. Akkor látható volt, hogy ázik alulról rendesen, hiszen a szigetelést nem oldották meg annakidején. Jelenleg folyik a szigetelés, és javítják a fedélszéket. Elbontották a takarásait, és kiderült, hogy a borovi fenyőből készült fedélszék sokhelyütt megmaradt és meg is maradhat, csak le kell tisztítani, kezelni kell modern favédő anyagokkal. Persze van, ahol ki is kell egészíteni. Erre a célra igazán ide illő méretű faanyagot is hoztak. 23 méter a kisbéri lovarda fesztávolságához szükséges gerendák eredeti hossza, nem csekélység! Néhol bizony, hogy az eredeti is megmaradjon, meg tartása is legyen, egyszerűen csak kiegészítik a meglévő, de részben korhadt, elbontandó faanyagot. Különlegesség, hogy kibontották a kastély felöli oldalon a belső galériát, ami eddig el volt falazva, úgyhogy lesz majd honnan gyönyörködni a lovas mutatványokban. Eltűntek a márvány jászlak (akár csak Keszthelyen), viszont egy csomó domborművet megőrzött egy helyi lakos. Szeretnék mind a 18 darabot visszahozni a házba. Domborműveket, amelyek lovas jeleneteket ábrázolnak. Ha meglesz, megtörténik, természetesen újra rohanunk Kisbérre forgatni. Azért az nem akármi, hogy egy város a címerében egy lovarda képét hordozza! Kisbér település címerében büszkén viseli a most felújítás alatt álló lovarda képét, amiről meggyőződhetnek azok, akik arra járnak.

Forrás: hirado.hu, Unokáink sem fogják látni

lovarda

 

 

 

 

lovarda

 

 

 

 

lovarda

 

 

 

 

lovarda





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés