A Magyar Lovasterápia Szövetség Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenye CDI-W / CDI3*/CDIJ/CDIY/CDIP és Lovasterápiás Versenye Fóton

Az idei 15. fóti Nemzetközi Díjlovas Versenyre és Világkupa-fordulóra rekordszámú nevezés érkezett.

A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2019. szeptember 27-29. között, immáron tizenötödik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét. Idén a Díjlovas Verseny egyben Világkupa is lesz. A 15 évvel ezelőtti kis fóti versenyből egy hatalmas lovas verseny lett, amely egyúttal Világkupa is. A rendezvény főtámogatója az OTP Bank Nyrt., kiemelt támogatók az ELMŰ-ÉMÁSZ, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Hewlett Packard Enterprise.

Helyszín:

NGYSZ Lovasterápiás és Oktató Központja

2151 Fót, Vörösmarty tér 2.

A verseny időpontja: 2019. szeptember 27-29. (péntek-vasárnap)

A Lovasterápiás Verseny a tavalyi évhez hasonlóan idén is háromnapos lesz, 171 versenyző nevezett az ország különböző pontjairól. A hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyerekek önállóan lovagolnak ügyességi pályán, illetve díjlovas programot mutatnak be lépésben és ügetésben. A Jámbor Vilmos Emlékversenyen 4 fős csapatok versenyeznek egymással vezetett lovon, a gyerekeknek játékos feladatokat kell megoldaniuk lóháton. A gyógypedagógiai lovastorna versenyszámra hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyermekek nevezhetnek három életkori kategóriában. A Mádl Ferenc Emlékversenyen a versenyzők bármilyen mesét, történetet előadhatnak, melyben a ló és lovasa a legfontosabb szereplő.

A látássérült gyermekek számára külön versenyszámokat hirdetünk meg: ügyességi feladatokat vezetett lovon, valamint önálló lovaglást és futószáras versenyszámot is. Az idei versenyen is megrendezzük az egészséges és sérült lovasok közös, játékos versenyszámát, mely a korábbi években is nagy érdeklődésre tartott számot. A vasárnapi közös versenyszámon Franz Reitzer, az ELMŰ/ÉMÁSZ igazgatósági tagja és Dr. Szili Katalin, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, csapatkapitányként, valamint Ingo Fröhlich, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja játékvezetőként közösen segítik az együtt versenyző gyerekeket.

Célunk, hogy az egészséges és sérült lovasok közösen versenyezzenek, motiválják egymást, ezáltal is hangsúlyozva az integráció fontosságát.

Az izgalmas, játékos verseny célja a versenyzési lehetőség megteremtése sérült gyermekek és fiatalok számára, valamint a lovasterápia, mint kiegészítő terápiás eljárás népszerűsítése, és a benne rejlő fejlesztési lehetőségek bemutatása. A csapatok a szép ajándékokon kívül pénzdíjakban is részesülnek, a verseny összdíjazása 5.000.000 Ft. A fentieken kívül a Gyermekmentő Szolgálat vállalja a gyerekek utazási, étkezési és szállási költségét is.

A nemzetközi és nemzeti díjlovas-versenyszámokban idén három nap alatt 26 versenyszám lesz, 19 ország 102 lovasa méri össze a tudását. Ebből a világkupa fordulóra, mely a nagydíjból és a nagydíj kűrből áll, 25 induló jelentkezett.

A versenyen olyan neves lovasok is indulnak, mint a néhány héttel ezelőtt Európa bajnokságot csapatban megnyerő Jessica von Bredow-Werndl, és aki egyéniben bronzérmet nyert. Jelenleg a világranglista 5. helyén áll.

Vagy a svéd színekben versenyző, félig magyar származású Patrik Kittel, aki három olimpián vett részt eddig, melyeken csapatban 4-5. helyezéseket szerzett, és aki jelenleg a Világranglista 13. helyén áll.

Továbbá Alexander Matthias Rath német versenyző, aki a 2010-es Világbajnokságon csapatban bronzérmet nyert, egyéniben 13. helyezett volt. Német színekben versenyez továbbá Sönke Rothenberg, aki a 2017-es Európa Bajnokságon egyéniben ezüstérmet, míg csapatban pedig Európa Bajnokságot nyert. Ők a fóti versenyen a Világkupára neveztek be.

A hazai versenyzők között a nagy körben Nébel Viktória, Schmidt Anita és Losonczy Anikó indulnak.

A nemzetközi versenyen a Világkupán kívül többek között Szent György-díj, Intermediate I. Kűr, Intermediate II., Nagydíj, Nagydíj Special, valamint Nagydíj Kűr versenyszámokat rendeznek. A verseny összdíjazása 9600 euró.

A nemzeti Díjlovas Verseny résztvevői nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas kategóriában indulnak, a verseny összdíjazása 800.000 Ft.

Idén is sor kerül a Díjlovagló Parasport versenyszámra, mely egyben a mozgásukban akadályozott felnőtt lovasok számára az Országos Bajnokság is lesz. Az Országos Bajnokságot a Magyar Paralimpia Szövetség támogatja.

Az egyes versenyszámok házigazda szerepét a Gyermekmentő Szolgálat ismert közéleti tagjai – politikusok, művészek, sportolók – vállalták el.

A három napos verseny alatt az egészségmegőrzésre is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők.

Az OTP Bank, mint a Gyermekmentő Szolgálat főtámogatója, hosszú évek óta segíti a szervezet sokrétű egészségügyi programját. Az idei OTP Bank Fogászati Roadshow egyik állomása az NGYSZ Fóti Lovasterápiás és Oktató Központja lesz, ahol a verseny mindhárom napján 9 és 17 óra között a gyerekek az ingyenes fogászati szűrésen és szaktanácsadáson vehetnek részt. A mobil fogászati rendelő mellett arcfestők és lufihajtogatók szórakoztatják majd az érdeklődő gyerekeket.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionja is kitelepül Fótra, melyben pénteken az érdeklődőket orvosaink nőgyógyászati tanácsadással várják. A nőgyógyászati kamion működését a Waberer’s International Nyrt. támogatja.

Pénteken a Magyar Vöröskereszt Budapest Pest Megyei Szervezete a fóti iskolás gyerekeknek bemutatót tart az elsősegélynyújtás alapjairól.

A verseny kiemelt szponzora, az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával és közreműködésével megújuló energiákkal működő zöld parkot alakítottunk ki fóti intézetünkben, az Élhető Jövő Parkot. A verseny közönsége a helyszínen megismerkedhet a nap, a szél és a víz energiájával fenntartható módon működő környezetvédő megoldásokkal. A fenti megoldások fóti intézetünket Közép-Európa legmodernebb technológiai intézetévé varázsolták, melynek kialakításában a Műszaki Egyetem és az Óbudai Egyetem is részt vett.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. a verseny egyik kiemelt támogatójaként a MobileKids (MoKi) programjával jelenik meg a rendezvényen. A program célja, hogy játékos formában segítsen a gyermekeknek elsajátítani a biztonságos közlekedés szabályait. Ennek érdekében számos elméleti és gyakorlati feladat, illetve egy fantasztikus gyermek KRESZ-pálya is várja a kicsiket, ahol kisautókkal és biciklikkel is közlekedhetnek. A MobileKids (MoKi) programról bővebb információ a http://www.kozlekedjbiztonsagosan.hu oldalon található.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Hewlett Packard Enterprise (HPE) közötti együttműködés közel harmincéves múltra tekint vissza. A partnerség fontos részét képezi az IT infrastruktúra biztosítása a Gyermekmentő intézeteiben.

A Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központ területén működik a HPE Aruba Meridian felhő alapú navigációs rendszere. Az egész világon ez a teljeskörű installáció rendelkezik a legnagyobb lefedettséggel egy adott területre vetítve, Magyarországon pedig a Lovasterápiás Központ büszkélkedhet elsőként ezzel az innovatív technológiával.

ÖSSZEFOGLALÓ PROGRAM

(CDI3*/CDI-W/CDIY/CDIJ/CDIP, CDN-A, Lovasterápiás verseny)

2019. szeptember 26. (csütörtök)

17.00 Állatorvosi szemle

19.00 Köszöntő

Dr. Edvi Péter elnök, Kövy András versenyigazgató

Sorsolás CDI3*/CDI-W/CDIY/CDIJ/CDIP

20.15 Lukas Kowalski fotóművész kiállítása – Pannon terem

Utána Zene-tánc a sörsátorban

2019. szeptember 27. (péntek)

8.30 L7 CDN-A – 2. pálya

9.00 FEI Junior Csapat CDIJ – 1. pálya

10.45 Díjlovagló parasport versenyszám, Magyar Bajnokság – 2. pálya

11.00 FEI Póni Csapat CDIP – 1. pálya

12.30 Szent György díj CDI3* – 1. pálya

12.45 Junior Csapat CDN-A – 2. pálya

13.00 Lovasterápiás verseny megnyitója – 3. pálya

13.15 Díjlovaglás ügetésben, A2/Ü – 3. pálya

13.15 Ügyességi feladatok vezetett lovon/látássérült gyerekek, A4/L – 3. pálya

14.05 Gyógypedagógiai voltizsálás / látássérült gyerekek, BL – 3. pálya

14.45 Gyógypedagógiai voltizsálás / értelmileg akadályozott gyerekek, BÉ/1 – 3. pálya

14.50 Eredményhirdetés az eddigi kategóriákban – 3. pálya

15.00 Gyógypedagógiai voltizsálás / tanulásban akadályozott gyerekek, BT/1 – 3. pálya

15.05 Díjlovaglás lépésben, A2/L – 3. pálya

15.25 Szent György díj CDN-A – 2. pálya

15.40 FEI Fiatal Lovas Csapat CDIY – 1. pálya

15.55 Gyógypedagógiai voltizsálás / hiperaktív gyerekek, BH/3 – 3. pálya

16.25 Gyógypedagógiai voltizsálás / értelmileg akadályozott gyerekek, BÉ/2 – 3. pálya

17.20 OTP Intermediate II. CDI3* – 1. pálya

17.45 Eredményhirdetés az eddigi kategóriákban – 3. pálya

19.00 Sorsolás CDI3*/CDI-W/CDIY/CDIJ/CDIP

19.00 Leif Törnblad előadása lovasoknak a Látogatóközpontban

20.15 Wendler Enikő és Lengyel Andrea koncertje a Pannon teremben

Utána Zene-tánc a sörsátorban

2019. szeptember 28. (szombat)

7.45 Intermediate I. CDI3* – 1. pálya

8.00 Junior Egyéni CDN-A – 2. pálya

8.30 Ügyességi feladatok vezetett lovon, 6 éven felülieknek, A6/N – 3. pálya

8.45 Önálló lovaglás ügyességi pályán / hiperaktív gyerekek, A1/H – 3. pálya

8.45 Ügyességi feladatok vezetett lovon, 3-6 év közöttieknek, A6/K – 3. pálya

10.35 L8 CDN-A– 2. pálya

10.50 Mercedes-Benz Nagydíj CDI3*– 1. pálya

12.00 Eredményhirdetés az eddigi kategóriákban – 3. pálya

12.50 Intermediate I. CDN-A – 2. pálya

13.05 Mercedes-Benz Nagydíj / Világkupa – 1. pálya

13.20 Jámbor Vilmos Emlékverseny A3 – 3. pálya

14.45 FEI Junior Egyéni CDIJ – 2. pálya

15.25 Eredményhirdetés / Jámbor Vilmos Emlékverseny – 3. pálya

15.40 Önálló lovaglás ügyességi pályán / értelmileg akadályozott gyerekek, A1/É – 3. pálya

15.40 Gyógypedagógiai voltizsálás / tanulásban akadályozott gyerekek, BT/2 – 3. pálya

15.40 Gyógypedagógiai voltizsálás / értelmileg akadályozott gyerekek, BÉ/3 – 3. pálya

16.25 Gyógypedagógiai voltizsálás / tanulásban akadályozott gyerekek, BT/3 – 3. pálya

16.35 FEI Póni Egyéni CDIP – 2. pálya

17.10 Önálló lovaglás ügyességi pályán / mozgássérült gyerekek, A1/M – 3. pálya

17.35 FEI Fiatal Lovas Egyéni CDIY – 1. pálya

18.00 Eredményhirdetés az eddigi kategóriákban – 3. pálya

19.00 Zenepróba CDI3*/CDI-W – 1. pálya

19.45 Sorsolás CDI3*/CDI-W/CDIY/CDIJ/CDIP

20.15 A Noa-Noa zenekar (Hódmezővásárhely) koncertje a sörsátorban

Utána Zene-tánc a sörsátorban

2019. szeptember 29. (vasárnap)

8.00 Intermediate I. Kűr CDI3* – 1. pálya

8.30 L9 CDN-A – 2. pálya

9.20 Gyógypedagógiai voltizsálás / hiperaktív gyerekek, BH/2 – 3. pálya

9.20 Önálló lovaglás ügyességi pályán / tanulásban akadályozott gyerekek, A1/T – 3. pálya

9.20 Gyógypedagógiai voltizsálás / hiperaktív gyerekek, BH/1 – 3. pálya

10.25 FEI Fiatal Lovas Kűr CDIY – 1. pálya

11.00 Junior Kűr CDN-A – 2. pálya

11.45 ELMŰ Nagydíj Speciál CDI3* – 1. pálya

12.00 Eredményhirdetés az eddigi kategóriákban – 3. pálya

13.45 Közös Díjlovas és Lovasterápiás Verseny – 1. pálya

14.30 ELMŰ Nagydíj Kűr / Világkupa – 1. pálya

14.45 Mádl Ferenc Emlékverseny, A7 – 3. pálya

15.00 FEI Póni Kűr CDIP – 2. pálya

15.40 Eredményhirdetés / Mádl Ferenc Emlékverseny – 3. pálya

16.00 Eredményhirdetés összesített csapatverseny – 3. pálya

16.40 Intermediate I. Kűr CDN-A – 2. pálya

17.10 FEI Junior Kűr CDIJ – 1. pálya

A háromnapos versenyről bővebb információ a http://www.lovasterapia.hu/data/cms54032/meghivo_lovasverseny_2019.pdf és a http://cdi-fot.lovasterapia.hu/ oldalon található.

Az MLTSZ munkájáról bővebb információ a www.lovasterapia.hu oldalon található.

Megközelítés: a Fóti útról, a Tímár Vaskereskedés után közvetlenül a köves útra behajtva.

Minden versenyzőt és érdeklődőt szeretettel várunk ingyenes rendezvényünkön!

További információ:

Bozori Gabriella és Pethő Zsófia

Magyar Lovasterápia Szövetség Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Fax: +36 27/539-376 Mobil: +36 30 436 37 67, + 36 70 70 80 571

E-mail: gbozori@lovasterapia.hu E-mail: petho@gyermekmento.hu, bozori.gabriella@lovasterapia.hu petho.zsofia@gyermekmento.hu

Pethő Zsófia

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

Fotó: Gordon Eszter

Hozzászólások