Befejeződött a Magyar Lovasterápia Szövetség lovasterápiás konferenciája és továbbképzése

“Van valami a lovak külsejében, ami jót tesz az ember bensőjének.” – a terápiás foglalkozásoknak megannyi lehetősége létezik, de kétségkívül kevés van közülük, amely ilyen erősen képes hatni az érzelmekre. A személyiségi fejlődésen túl a lovaglás hatással van a szervezet egészére – erősíti az izmokat, hatással van a keringésre, valamint többek között az egyensúlyt és a testi koordinációt is fejleszti. Az elmúlt évekhez hasonlóan október 15. és 28. között a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány idén is megtartotta kéthetes őszi lovasterápiás továbbképzését, melyen pszichológusok, gyógypedagógusok, lovasok és gyógytornászok vettek részt.  Idén új helyszínen, a Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában.

A továbbképzés első napjaiban az elméleti és gyakorlati lovasvizsgára készítették fel a jövendő terapeutákat és oktatókat.  A sikeres vizsgához díjlovas programot kellett bemutatni és ugrópályán kellett végigmenni a résztvevőknek, valamint bizonyítaniuk kellett elméleti felkészültségüket is.

A lovasvizsgákra október 19. és 21. között került sor. A hivatalos vizsgáztatók régi ismerősök már, a Német Lovas Szövetségtől érkezett Isabelle von Neumann-Cosel és Laura Wolf.

A bázisvizsgát 12 fő, az RA5-ös lovasvizsgát 9 fő, az RA4-es lovasvizsgát 3 fő teljesítette sikeresen.

A lovasvizsgák lezárása után kezdődött az MLTSZ megalakulásának 21. évfordulója alkalmából szervezett kétnapos szakmai konferencia, melyen összesen 23 előadás hangzott el hazai és külföldi szakemberektől pszichológiai lovasterápia, gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna,  hippoterápia,  valamint para-díjlovaglás témakörökben, de bemutatkoztak lovasterápiával foglalkozó intézmények és szervezetek is. Szó esett a terápiás lovak kiképzéséről, lovasok edzéséről, oktatásáról.

Október 20-án a „Lovasterapeuta képzés hippoterápia szakágon” elnevezésű képzésben részt vevő hallgatók szakmai záróvizsgája kezdődött a betegvizsgálattal és a próbaterápiával. Ezt követte a hallgatók elméleti és gyakorlati záróvizsgája. Október 23-án került sor a „Lovasterapeuta képzés gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna szakágon” elnevezésű képzés záróvizsgájára, ahol 3 hallgató tett sikeres záróvizsgát. Az „Alapozó ismeretek a lovasterápiáról” elnevezésű képzés hallgatói közül 7 fő tett sikeres záróvizsgát, valamint a „Fogyatékos személyek szabadidős- és lovasport oktatója” elnevezésű képzés 4 hallgatója védte meg sikeresen záródolgozatát, és tett sikeres záróvizsgát.

Szintén október 23-án kezdődött meg az MLTSZ szervezésében az „Alapozó ismeretek a lovasterápiáról” című képzés első moduljának oktatása 4 fővel, valamint a segítő tanfolyam 8 résztvevővel. A segítő csoport részvevői szombaton tettek sikeres záróvizsgát.

A továbbképzés második hete a lovasok számára is sok izgalmat tartogatott, hiszen Isabelle von Neumann-Cosel és Susanne von Dietze – mindketten számos ismert és sikeres lovaskönyv szerzői – lovas edzők segítségével edzőtábort vezettek. Az edzőtábor fő témája a lovas ülése és a lovas által adott segítségek hatása volt.

Úgy gondoljuk, hogy nagyon sikeres, összetett, szakmailag tartalmas programokat sikerült összeállítanunk az elmúlt két hétben, terveink szerint ez így lesz jövő ősszel is.

Forrás és képek: Nemzetközi Gyermekmentő SzolgálatMLTSZ

Hozzászólások