Előrejelzés hétvégére: hűvös, felhős hétvége!

Előrejelzés hétvégére: hűvös, felhős hétvége!

Péntek reggelre az ország nagy részén megszűnik a csapadék, csak délkeleten lehetnek még záporok, ott egész nap több hullámban várható csapadék, összességében jelentős (5mm-t meghaladó) mennyiségben.
A minimum hőmérsékletek 5 és 12 fok között alakulnak, északon, északnyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. A hideg levegő beáramlása miatt délkeleten a hajnali órákban áll be a maximum is, napközben több fokkal hűvösebb levegő árasztja el a térséget. Délután 10, 12 fok várható.
Napközben nyugat, északnyugat felől csökken a felhőzet, a napsütés hatására itt mérhetjük majd a legmagasabb hőmérsékleteket délután. Az északi szél a Dunántúl északi felén időnként megélénkülhet. Késő estére 5 és 8 fok közé hűl a levegő.
Összességében az elmúlt napoknál hűvösebb idő várható, délkeleten záporokkal, a felhők pedig csak északnyugaton oszlanak fel. A talaj helyenként mélyen felázott, a szabadtéri tevékenységeket fokozott elővigyázatossággal végezzük, különös tekintettel a tereplovaglásra!

Szombaton kora reggel az ország északi, enyhén felhős tájain -2, +2 fokot mérhetünk, míg a déli felhős, esős országrészekben +5, +7 fok között alakul majd a hőmérséklet.
Napközben észak felől felszakadozik a felhőzet, majd a déli óráktól dél felől újra megvastagszik a felhőtakaró a déli tájakon, estétől ismét záporok érkeznek oda.
A maximum hőmérsékletek 10, 13 fok között várhatóak, délkeleten lesz melegebb, késő estére 3 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk.
A változó irányú légmozgás gyenge marad, csapadék csak a déli határszélen várható.
Összességében mindenhol várható néhány órás napsütés, bár továbbra is hűvös lesz, de a szélcsendes, napsütéses(ebb) időjárásban, kellő felkészültséggel kellemesen lehet eltölteni a szabadban néhány órát.

Vasárnap a reggeli minimumok -3, +6 fok között alakulnak, a legenyhébb időre a déli határ mentén élők számíthatnak, máshol fagypont közelében, illetve az alatt lesz a hőmérséklet.
Napközben mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet, a déli, délkeleti országrészben nagyobb, máshol kisebb eséllyel lehetnek záporok. Egy-egy erősebb cela környezetében megerősödhet a légmozgás is.
A kora délutáni órákban 8, 12 fokot mérhetünk, a legenyhébb a kevésbé felhős északnyugaton lehet. A légmozgás gyenge lesz, csupán északon, északnyugaton élénkülhet meg a déli szél. Késő estére 5, 7 fok közé csökken a hőmérséklet.
Összességében felhős, hűvös napnak nézünk elébe, területi átlagban ugyan nem várható jelentős csapadék, de a záporok által érintett területeken rövid idő alatt 5-10mm csapadék is hullhat! Ha messzebb merészkedünk, sűrűn nézzünk rá a radarra! A réteges öltözködés is javasolt amennyiben túrázni, lovagolni mennénk!

Az előrejelzés pontosságáért a MetKép felel!
Előrejelző: Paróczai Attila, meteorológiai tanácsadó.

Hozzászólások