Telente nem lepődhetünk meg túlságosan, ha fehér lepelbe öltözik a város és a táj – még ha az utóbbi években ez egyre ritkábban fordul is elő. Míg napjainkban néhány centiméter hó közlekedési dugókat eredményez, a lovaskocsik fénykorában egyenesen megkönnyítette a közlekedést.
Ma már hihetetlennek tűnhet, de a 18-19. században a hó sokkal inkább előnyt és könnyebbséget jelentett a forgalom számára, mint veszélyt. A személy- és teherszállítás ekkoriban ugyebár lovaskocsikon zajlott, az utak jelentős része nem rendelkezett szilárd burkolattal, így az esősebb időszakokban a sár jelentősen megnehezítette a közlekedést.
Ha viszont megfelelő mennyiségű hó hullott, a lovaskocsik és a lovasszánok is zavartalanul közlekedhettek, sőt: hatékonyabban dolgozhattak! Egy megfelelően karbantartott, havas, jeges úton ugyanis a lovak saját súlyuk tízszeresét is el tudták húzni. Így tehát ekkoriban nem a hó eltakarítása volt a cél.
Hogy az utakat optimális állapotban tarthassák, számos település úgynevezett hófelügyelőket alkalmazott. A hófelügyelők minden nap ellenőrizték a hó mennyiségét és minőségét az utakon és hidakon, hogy megállapítsák, megfelelőek-e a körülmények a lovaskocsik és -szánok számára, szükség esetén pedig lóvontatta hóhengerrel – egy hatalmas, széles kerék kőnehezékekkel megpakolva – egyengették, tömörítették a havat.
Mélyenszántó újítás
Az 1800-as évektől kezdve számos feltaláló készített ló vontatta hóekéket. Ezek a szerkezetek a szűk sikátorok és lakónegyedek kis utcáit voltak hivatottak megtisztítani a hótól, ahol sokkal nagyobb arányú volt gyalogos forgalom, mint a lovas.
1862-ben, Milwaukee városa volt az első, ahol kipróbálták a hóekét. Ez forradalmi áttörést jelentett a hóeltakarítás történelmében. A következő években a hóekék egyre népszerűbbek lettek a nagyvárosokban is és elterjedtek egész Észak-Amerikában.
2014.11.24. Horváth Annamari, Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: Mentalfloss.com
Fotók: Canva
Frissítve: 2022.08.09.
