SZPONZORÁLT TARTALOMTanner Eszter
FORRÁSKépek: canva.com

Vigyázzunk lovainkra a kánikulában is!

Vigyázzunk Lovainkra a kánikulában!

A forró nyári napokon fontos, hogy néhány óvintézkedést tegyünk lovaink egészségének védelmében. A magas hőmérséklet és a nap meleg sugarai lovainkra is veszélyt jelentenek, a leégés, hőguta és napszúrás négylábú barátainkat is érintheti. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány tanácsot a tikkasztó napokra.

Hogyan óvjuk meg lovunkat a hőségtől?

A meleg napok beköszöntével célszerű változtatni lovunk napirendjén. Napközben ajánlott árnyékos helyet biztosítani patásaink számára, és kora reggelre illetve késő estére időzíteni a munkát és a legeltetést, karámozást.
Emellett nagyon fontos, hogy lovaink számára folyamatosan rendelkezésre álljon, tiszta, ivóvíz, hiszen a hőségben akár 100 liter vizet is elfogyaszthatnak egy nap során. Ne feledkezzünk meg a megfelelő ásványi anyagok, só pótlásáról sem, hiszen az izzadás miatt, megnövekedhet lovunk igénye.
Fürdetéssel javíthattunk lovunk közérzetén, azonban nem árt néhány apró szabályt betartani. Addig ne kezdjük el mosni a lovat, míg teste fel van hevülve és ezt követően is a fokozatosság elvét kövessük: először a lábakat nedvesítsük be, majd innen haladjunk felfelé, a szügy és a hát irányába.

A napégésről és a hőgutáról

Az UV sugárzás éppúgy érinti a lovakat, akárcsak az embereket. A lovak napégést leginkább a szem környékén, az ajkakon és lábakon szenvednek el, ahol rózsaszín bőrfelület található és gyengébb a fedőszőrzet. Az albínó lovak különösen veszélyeztettek, hiszen testük nem pigmentált. A napégés által az érintett bőrfelület kipirul, majd hámlani kezd, súlyosabb esetben hólyagok, sebek is kialakulhatnak rajta. Nap és fényvédőkrémek használatával megelőzhetjük a kellemetlen bántalmat.
A lovak hőgutájának hátterében sok minden állhat, leginkább akkor alakul ki, ha az állat túlságosan megterhelő munkát végez a melegben. Fontos, hogy ebben az időszakban többször iktassunk be pihenőket és lehetőség szerint a reggeli vagy esti órákra időzítsük az edzéseket.
A hőguta tünetei: lihegés, a testhőmérséklet hosszabb ideig meghaladja a 39°C fokot,
percenként 50-60 szívdobbanás, mely nem lassul, az izzadás megszűnése, az ivóvíz iránti érdektelenség, közömbös viselkedés, botladozás.

Ha megtörtént a baj, az állatorvos kiérkezéséig így segíthetsz lovadon:

  • Vigyük a lovat árnyékba
  • Locsoljuk a hideg vízzel, amíg hűvös nem lesz bőrének tapintása
  • Néhány percenként tegyünk jeget a nagy artériákra, a hátsó lábak belső részére
  • Kínáljuk folyamatosan ivóvízzel

2022.07.21. Tanner Eszter, Lovasok.hu szerkesztősége
Frissítve: 2022.08.16.
Képek forrása: Canva.com

Hozzászólások