CDN-B* kategóriás díjlovagló versenyt rendeztek Csömörön

A július 20-ai verseny annyiban volt formabontó, hogy mivel ebben az időpontban 50 km-en belül, Simonpusztán volt póni verseny, a pónisok szabályaira figyelemmel kivételesen pónis számok nélkül hirdették meg a versenyt. Végül hatvan startra neveztek, az előző két csömöri és egy cinkotai versenyhez képest a legtöbben.

A környékbeli, jellemzően C-szintű pónisok éltek azzal a lehetőséggel, hogy az E kategória nyitott feladat, így kiváló gyakorlási lehetőség az E8 a cinkotai CDN-A első napjára, augusztus 31-ére tervezett rajtengedély vizsgára. A verseny időrendje és bíró beosztása megengedte, hogy a versenyszám után, a rajtengedély munkafüzet tematikáját követve Kiss István vezetőbíró másfél órára nyúlt fakultatív elméleti konzultációt tartson.

A lovasok szinte „elvesztek” a méretes lovardában, ahol szükség esetén egy 20×40-es és két 20×60-as versenynégyszög is elfér oly módon, hogy a melegítőben sem kell összeütközésektől tartani.

A csömöri versenyen mutatkozott be az LSZ 5 feladatban új lovassal, Wieszt Mercédesszel a nyergében Ready for Impossibile. A 15 éves, évekig Koivusipila Tarja Marika tulajdonában álló lóval lett 2011-ben Fóton A és L kategóriákban felnőtt utánpótlás bajnok Horváth József, majd felesége, Nébel Viktória képezte ki biztos S1-es szintre. Wieszt Mercédes nem indult még M-es feladatban, ilyen képességű saját lova nem is volt. Így viszont Redy tulajdonosaként jövőre megcélozhatja akár a korosztályos EB-t is.

Az A5 és az A9 feladatokban egyaránt 72%-al kettős győzelmet aratott Rákoscsabáról, a Monte Vigo SE-ből érkezett Morafcsik Petra. A lovas idén áprilisban lett rajtengedélyes versenyző, azóta a leggyengébb alapfokú eredménye is 67,5% volt. Karrierje ennyiben Kertész Borbálát idézi, aki 2016-ban több éves sikeres pónizás után lett fjordján „hivatalos” díjlovas oly módon, hogy a tavaszi rajtengedélye után őszre már elérte az I-es liszencet. Morafcsik Petra Rudi lovában nincsen ekkora potenciál, viszont a pónis versenyeken szerzett rutinnal lesz keresnivalója az októberi Championátus felnőtt alapfokú bajnokságán.

Lejegyezte: dr. Paizs Gábor régiófelelős
2019.07.26.
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.04.

Hozzászólások