Pónik szerint a világ

A póniknak fontos szerepe van abban, hogy minél többen megszeressék a lovakat és a lovaglást. Rengeteg lovas kezdte karrierjét egy póni hátán, és tapasztalta meg, milyen érzés váratlanul földre huppanni, vagy az első versenyt megnyerni egy póninak köszönhetően. Most viszont azt is megtudhatod, miért olyan nagy a pónik önbizalma.

A pónik minden kétséget kizáróan élvezik az életet. Miért ne tennék? Mindig elérik, amit akarnak: vagy az emberek megfélemlítésével, vagy bűbájos megjelenésükkel. De most végre-valahára az is kiderül, hogy mi járhat a fejükben.

1. Az emberek nagy része úgyis arra számít, hogy rosszalkodni fogok, így nem kell stresszelnem azon, hogy megfeleljek az elvárásaiknak.

2. Bóknak veszem, ha a “pici” és “pufók” jelzőket használják velem kapcsolatban.

3. Mivel rám az összes felszerelés csak a lehető legkisebb méretben passzol – vagy még úgy sem -, így saját, személyes repertoárra tehetek szert. Ami azt jelenti, hogy nem kell osztoznom senkivel. (Nesze nektek, nagylovak!)

4. A természet dús, bozontos üstökkel ajándékozott meg, ami megvédi és egyben eltakarja a szemeimet. Ennek eredményeképp senki sem tudja igazán, hogy vajon mire gondolok éppen. Legyen csak meglepetés!

5. Tavasszal a fű olyan magasra nő, hogy kényelmesen nassolhatok bárhol. Még lehajolnom sem kell.

6. Soha sem gyötörnek zavarbaejtően kínos nevekkel, mint 6528 Gidrán XVIIIII Mestoso Casino Alfa, ehelyett a pónik mindig cuki neveket kapnak, mint Mogyoró, Marcipán, Süti, vagy Fahéj.

7. A testemet körülölelő praktikus zsírrétegnek köszönhetően könnyű figyelmen kívül hagynom az oldalamon dörömbölő gyerek sarkakat.

8. A póni jóga közkedvelt pozícióját, a “térdeplő zsiráf” gyakorlatot alkalmazva képes vagyok térdre ereszkedni, kitekerni a nyakam, és mindeközben elfordítani a fejem. Ez lehetővé teszi, hogy ennivalót lopjak a szomszédos karámban bambuló, mit sem sejtő lovaktól.

9. Ha cuki és kedves vagyok, élethosszig biztos helyem lesz, mivel a gazdámnak nem lesz szíve eladni engem. Ha viszont ördögien rossz, akkor sem kell aggódnom, mert a gazdám senkit nem tud majd meggyőzni, hogy vegyen meg.

2015.01.29. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Forrás: Horsechannel.com

Hozzászólások