Újításokkal jön a tizedik Nemzeti Vágta

17 elővágta, kötelező szügyhám, háromkörös döntők, nagyszabású, városon átvonuló seregszemle és történelmi lovas táborok – különleges programot ígér az idén tíz éves Nemzeti Vágta.

Fotó: Nemzeti Vágta / National Gallop

Jubileumi programsorozattal készül az idén tíz éves Nemzeti Vágta, amelyet a 17 elővágtát követően szeptember 16-án és 17-én rendeznek meg a fővárosi Hősök terén kialakított versenypályán. 

A verseny sajtótájékoztatón Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség, illetve a versenysorozat elnöke elmondta: a jubileumi születésnapi eseményen kiemelt szerepet kap a huszárság ünneplő műfaja, a verbunkos, így idén a Vágta Lavotta János és Bihari János, a műfaj két kiemelkedő képviselője előtt is tiszteleg. 

A korábbi éveknek megfelelően a Hősök tere körüli pályán 72 magyarországi és határon túli település lovasa mérkőzik meg a döntőbe jutásért – mondta el Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója, aki kitért az újításokra is. Kiemelte: idén a középdöntő és a döntő is háromkörösre bővül, a lovak felszerelésében pedig kötelezővé teszik a szügyhám viselését

Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya elmondta: a lovas program megszületésének tizedik évfordulója egybeesik a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség fennállásának 25. évfordulójával. Ez alkalomból több száz résztvevővel, különleges történelmi zászlóerdővel kísérve nagyszabású jubileumi seregszemlét rendeznek, amely a Kossuth tértől vonul végig a városon a Vágta megnyitójára. A Hősök tere közelében pedig a történelem különböző korszakait bemutató lovas táborok alakulnak.

Hazánk versenyzőjével együtt ezúttal is 12 nemzet lovasa verseng majd a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok lovain a nemzetközi futamban. A szervezők idei célkitűzése, hogy a világ minden kontinense képviseltesse magát a megmérettetésen. Az évek óta nagy sikerrel megrendezett nemzetközi futam mellett idén is lesz többek között jótékonysági sztárfutam, kishuszárvágta és fogatvágta is. 

2017.04.26. Forrás: MTI

Hozzászólások