Lovak a manézsban

Két lovas produkció is látható lesz a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, amelynek két programjában csaknem húsz országból több mint harminc produkció lesz látható január 9. és 13. között a Fővárosi Nagycirkuszban.

A Richter csoport a klasszikus magyar hagyományokat mutatja be. Ifjabb Richter József, a világ legifjabb cirkuszigazgatója és a lovas akrobata csoport vezetője hangsúlyozta: "Egy artistának nagy lehetőség egy ilyen fesztiválon részt venni. A lovas akrobataszám egy tradicionális cirkuszi attrakció, amelyben ha állatok és akrobaták összhangban vannak, világszínvonalú előadást láthat a közönség".

A fergeteges lovas produkcióban három férfi és egy hölgy akrobata tradicionális magyar kosztümben és zenére mutatja majd be látványos műsorszámát.

A fesztivál másik lovas produkcióját a német Casselly család előadásában láthatják majd a nézők: a lovak és elefántok teljes összhangban dolgozva zenére táncolnak és ugróköteleznek majd.

A budapesti cirkuszfesztivált 1996-ban rendezték meg először, azóta az esemény egyfajta cirkuszünneppé és a világ második legrangosabb ilyen jellegű fesztiváljává nőtte ki magát. Az idei programban fellépnek Kína, Olaszország, Oroszország, Ukrajna és Kuba mellett Spanyolország, Németország, Fehéroroszország, Dánia és Brazília legjobb csoportjai is. A zsűri elnöki tisztét Fredi Knie, a svájci Nemzeti Cirkusz igazgatója tölti be.

2014.01.09. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: MTI, MACIVA, Fotók: Mernyó Ferenc


KapcsoLÓdó cikkek:

Magyarok a porondon >>

Magyar győzelem a Monte Carló-i cirkuszfesztiválon >>

Hozzászólások