Lovasok.hu
  

Nemzetközi Fogathajtó Verseny a Mezőhegyesi Állami Ménesben




Július 16. és 19. között Nemzetközi Fogathajtó Versenyt rendez az idén 230 éves fennállását ünneplő Mezőhegyesi Állami Ménes. A négynapos verseny folyamán kilenc kategóriában félszáz fogathajtó méri össze tudását. 

  • Időpont: Július 16-19.
  • Helyszín: Mezőhegyes, Kiállítási Centrum és Lovaspálya (Hársfa utca)
  • A belépés minden programra ingyenes

A szeptemberi I. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságának főpróbájaként szolgáló versenyre a hazai és nemzetközi fogatsport elitjét várják a rendezők. A versenyszámok között világbajnoki válogató mellett maratonhajtást és junior versenyeket is láthatnak majd a fogathajtás rajongói.

A kettesfogatok világbajnoki válogató versenyén rajthoz áll majd a kilencszeres világbajnok Lázár Vilmost, a hétszeres világbajnok Lázár Zoltánt, a csapatvilágbajnok Nyúl Zoltánt, a világbajnoki ezüstérmes Hódi Károlyt, a világbajnoki négyesfogathajtó csapat bronzérmes ifj. Dobrovitz József. Fontos állomás ez a világbajnokságon címvédőként induló magyar csapatnak, mert ez a harmadik válogató verseny a szeptemberi, szintén hazánkban rendezendő kettesfogathajtó világbajnokságra.

A verseny időrendje

július 16., csütörtök

  •    09.00 díjhajtás CAI3*-H1 fogatok 
  •    díjhajtás  CAI3*-H4 fogatok  
  •    13.00 maratonpálya bemutató

július 17., péntek

  •    09.00 díjhajtás  CAI2*-H2 és CAI3*-H2 fogatok    
  •    13.00 maratonpálya bemutató

július 18., szombat

  •    09.00-tól maratonhajtás CAI3*-H1 fogatok 
  •    maratonhajtás CAI2*-H2 és CAI3*-H2  fogatok 
  •    maratonhajtás CAI3*-H4 fogatok  
  •    20.00 Ünnepélyes eredményhirdetés, állófogadás a versenyzők          tiszteletére a ménesudvarban

július 19., vasárnap

  •    07.30 állatorvosi ellenőrzés, pályabemutató
  •    09.00 akadályhajtás CAI3*-H1 fogatok, eredményhirdetés 
  •    akadályhajtás CAI2*-H2 és CAI3*-H2 fogatok, eredményhirdetés
  •    akadályhajtás CAI3*-H4 fogatok, eredményhirdetés

A csapatvilgábajnok Nyúl Zoltán

Aki a versenynapok között kikapcsolódásra vágyik, annak sem kell majd csalódnia, hiszen péntek este 20 órától Dér Heni, 21 órától Bódi Guszti és Margó lépnek fel a lovaspálya szabadtéri színpadán, 22 órától pedig diszkó várja a látogatókat. A Helytörténeti Gyűjteményben a mezőhegyesi ménestörténeti kiállítás és a "Csodás Lovak – Lovas Csodák” című időszaki fotó kiállítás kíséri a versenyt.

Elérhetőségek:

Helyszín: 5820 Mezőhegyes, Hársfa utca 23. (Kiállítási Centrum és Lovaspálya)
Facebook: Facebook.com/pages/Mezőhegyesi-Nemzetközi-Fogathajtó-Verseny
 
Rendező Egyesület: Mezőhegyesi Ménes SE
5820 Mezőhegyes Kozma utca 30
Telefon: +3668-566-592
Fax: +3668-566-591
Honlap: www.mamkft.hu
 
Verseny igazgató: Tóth Ferenc
Posta címe: 5820 Mezőhegyes Kozma utca 30
Telefon: +3630-249-3242
Fax: +3668-566-591
 
Versenyiroda: Horváth Dániel
Telefon: +3630-611-9321
 
Részletes versenykiírás:
 
 

2015.07.03.
Forrás: nevezes.fogatsport.hu 
Facebook.com/pages/Mezőhegyesi-Nemzetközi-Fogathajtó-Verseny

Időpont:

2015 Július 16. - 19.
Helyszín:

5820, Mezőhegyes (Békés megye - Magyarország)
Hársfa utca 23.
Hozzászólások:


Közelgő események:
  • Free Horse Style Akadémiai Képzések Török Györggyel
    Január 1. - December 31.
  • Kapcsolódj ki az Equital Lovasudvarban
    Január 1. - 2018 1.
  • Free Horse Style Alapképzés Török Györggyel
    Január 1. - December 31.
  • Kétnapos ópusztaszeri lovas program csoportok számára
    Január 1. - December 31.
  • Fieracavalli, Verona 2017
    Október 26. - 29.
  • Szürke marha gulya őszi behajtása lóháton Ópusztaszeren
    Október 27.
  • Szürke marha gulya őszi behajtása lóháton Ópusztaszeren
    Október 28.
  • Ügető versenynap a Kincsem Parkban
    Október 28. 14:00 18:00
  • Galopp versenynap a Kincsem Parkban
    Október 29. 12:00 16:00
  • Az Ópusztaszeri Akhal Ménes november elején többnapos lovasoktatást tart
    November 3. - 4.
  • Emléktábla avatás Kisbéren
    November 3.
  • Ügető versenynap a Kincsem Parkban
    November 4. 14:00 18:00
  • Galopp versenynap a Kincsem Parkban
    November 5. 11:00 15:00
  • Szürke marha gulya őszi behajtása lóháton Ópusztaszeren
    November 10.
  • Szürke marha gulya őszi behajtása lóháton Ópusztaszeren
    November 11.

 
Horze Lovasáruház   Decathlon   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Vetashop webáruház   Barefoot   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés