Erőt s Erényt! – könyv készült Pettkó-Szandtner Tibor munkásságáról

Pettkó-Szandtner Tibor neve ismerősen csenghet minden lovas számára. Pedig a hajdani magyar huszártiszt munkássága sokkal jelentősebb, a fogatsport mellett a lótenyésztés is sokat köszönhet neki, még nemzetközileg is. Cseri Dávid épp azzal a céllal írta meg könyvét "Tibor bácsi" saját visszaemlékezései és életrajza alapján, hogy ezekre a hatásokra újra fényt derítsen. Hogy a mai lovasok is megismerjék ki is volt Pettkó-Szandtner Tibor.

Megrendelhető:
E-mailben: cseridavid@freemail.hu

A könyv ára: 3.000 Ft
A könyv terjedelme 173 oldal, kemény borítóval.

Vitéz felsődriethomai Pettkó-Szandtner Tibor vezérőrnagy neve nem csak a fogatsportban cseng jól, mivel a lótenyésztésben is mind a mai napig kontinenseket átívelő, látható eredményeket ért el. Munkássága nélkül aligha ünnepelhetnének Shagya-arab lóval győzelmet a távlovas világ- és Európa-bajnokságok résztvevői. Bécsen és Aachenen át számos hajtómérkőzés reflektorfényében úszott. Két világháborút élt és szolgált végig, Horthy Miklós kormányzó iránt épp úgy hűséggel volt, mint elődeihez, Ferenc Józsefhez és IV. Károlyhoz a Monarchia huszártisztjeként. Barátjaként tekintett Almásy Lászlóra, az „angol betegre”. Itália földjének koronás leszármazottai mély tisztelettel és megbecsüléssel tekintettek személyére, akárcsak a fáraók országának uralkodói.

A történelem iránti rajongással élő, magyar lovas családban nőttem fel. Valószínűleg ennek is köszönhetem, hogy a huszár szó és minden hozzá kapcsolódó fogalom, valamint történelmi esemény már óvodás korom óta csodálattal tölt el. Mindig is nagyobb érdeklődést mutattam a teljes harci díszbe öltöztetett katonák, lovassági kardok vagy éppen az elöltöltős pisztolyok iránt, mint bármely játékot vagy elektronikai vívmányt látván. Még akkor is, ha én 1994-es születésemnek okán a már úgynevezett „Y” generáció tagja vagyok.

Cseri Dávid és lova, Nárcisz

Leírhatatlan büszkeséggel tölt el, hogy édesapám barátja Némethy Tamás huszárhadnagy személyében naponta találkozhattam egy igazi magyar huszárral, aki e legendás fegyvernem egyik utolsó képviselője volt. Azoknak a magyar vitézeknek volt méltó utódja, akik az újkori történelem szinte minden jelentős hadszínterén harcba szálltak az igazság oldalán. A hétéves háborútól az amerikai függetlenségi háborún át egészen a véres yenki polgárháborúig. A másik személyesen is ismert, szintén a lovasságnál szolgált idős úr pedig a ma is jó egészségnek örvendő Hajnóczky Béla bácsi. Ő szintén egy igazi magyar nemes ember és a „huszárszellem” megtestesítője, mind szakmai tudásában, mind pedig modorában.

Éppen a fent említett Tamás bácsi unokatestvérének, Némethy Bertalannak és még több legendás magyar lovasnak emléket állító könyv írása közben ismerkedtem meg közelebbről Pettkó-Szandtner Tibor életrajzával és munkásságával. Kutatásaim során ma élő, talán egyik legnagyobb tisztelőjétől, a bábolnai Böröcz Ferenctől kaptam meg a Tibor bácsi visszaemlékezéseit tartalmazó dokumentumokat, valamint számos ritkaságszámba menő felbecsülhetetlen értékű fotót. Könyvem megírásához ezeket a relikviákat a mester rokona, dr. Szandtner Gábor bocsátotta rendelkezésünkre.

A híres bábolnai falkavadászatok egyike

Nagy lelkesedéssel kezdtem el olvasni az Osztrák-Magyar Monarchia, majd később a Magyar Királyság vezérőrnagyának írásait. Pár oldal elolvasása után elhatároztam, hogy a kincset érő, tanulságos és számos alkalommal komikus történeteket tartalmazó művet megpróbálom mindenki számára elérhetővé tenni.

Könyvem főhőse gyermekkorának legkorábbi, lóhoz, vagy éppen első tanulmányaihoz fűződő emlékeinek papírra vetése után számos, életében meghatározó szerepet betöltő személyt is bemutat. Legtöbbször a hozzájuk kapcsolódó személyes élmények felidézésével, melyek nem egyszer humoros csattanóval végződnek. Megismerkedhetünk Pozsony vármegye leghírhedtebb bárójával, Pálffy Jánossal, vagy éppen Pettkó-Szandtner Tibor szeretett tisztiszolgájával, Fazekas Miskával. Részesei lehetünk a hajdani Brassó kulturális életének, de a magyar ifjak csatározásait az oláh és szász diákokkal épp úgy olvashatjuk, mint a lovassági bálok és esti kikapcsolódások históriáit a magyar lokálokban. Testközelből figyelhetjük meg a mester élményein keresztül I. Ferenc József osztrák császár és magyar király temetését, majd utódja, IV. Károly koronázási ceremóniáját, vagy éppen Umberto olasz trónörökös esküvői fogadását.

Mire a visszaemlékezések végére érünk, teljes mértékben a századfordulón érezhetjük magunkat. Hihetetlen szeretettel és örömmel beszél – a mű írásának idején már évek óta nem látott – hazájáról, és persze végül, de nem utolsó sorban szeretett családjáról. Szülei, vagy bármely rokona említésekor nevük előtt egyetlen alkalommal sem hagyja el az „édes” és ahhoz hasonló jelzőket. Rendkívüli tisztelettel említi meg feletteseit, hazánk uralkodóit, akikért bizton állíthatom, hogy bármikor életét adta volna.

A magyar hajtás legnagyobb művésze

Szívszorító érzés belegondolni, mit érezhetett Tibor mester, mikor a kommunisták „száműzték” szeretett hazájából, és már jó ideje távol élt Afrikában, ahol leült Európából származó több száz éves íróasztalához, hogy papírra vetve ráhagyja az utókorra ezt a kincset. Egészen a „boldog békeidőbeli” gondtalan gyermekkoráig visszagondolva… a cigányprímások fergeteges muzsikaszavain keresztül, a Horthy Miklóssal töltött önfeledt falkavadászatok idejéig.

Élete munkája és története példátlan. A világ lótenyésztése és fogatsportja örök hálával tartozik személyének, de sajnos ennek ellenére nevét ma már lovas körökben is egyre kevesebben ismerik. Bízom benne, hogy könyvem elindít egy folyamatot, aminek következtében neve ismét méltó helyére kerül, és úgy él tovább bennünk akárcsak az 1930-as években szerte kontinensünk lószerető emberei szívében.

"Egy alkalommal dohányzómban együtt üldögélve bajtársaimmal, Korniss Imre szájában az elmaradhatatlan hosszu száru magyar füstölgő tajtékpipa, s tréfálózás közben megállapitottuk, de kár, hogy nincsen női társaságunk. Mondom, semmi baj, kiküldjük furfangos Miskát a szomszédos, akkor nyáron különösen forgalmas állomásra, akkor még a füredi-zalai vasutvonal nem volt megépitve, s az egész balatoni forgalom Fehérváron át bonyolódott le, hogy nézzen körül, hogy vannak e tisztességes nők az állomáson. Miska kimegy az állomásra s rövidesen vissza is tér, s jelenti: "Hadnagy urnak alássan jelentem, az állomáson nincsen tisztességes nő." Kérdem, hát honnan tudod, hogy melyik a tisztességes nő? Mire határozottan felel: "Az akinek kis tarisznyája van," - az akkortájt divatba jött ridikült értve alatta. Igy megnyugodtunk és nem mentünk ki az állomásra."

Pettkó-Szandtner Tibor

Tisztelettel adózva Pettkó-Szandtner Tibor emlékének:

Cseri Dávid - Győrzámoly, 2014
2015.01.16