Még az idén zöld utat kaphat a budavári lovarda

Még az idén kiadhatják a budavári lovarda jogerős építési engedélyét. A munkaterület-átadásra és alapkőletételre márciusban kerülhet sor.

A Lovarda látványterve

A Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára, L. Simon László elmondta, hogy benyújtották az építésiengedély-kérelmet az egykori lovarda visszaépítésére, és ha minden jól megy, még az idén meglehet a jogerős építési engedély. Hozzátette, ettől függetlenül már ki lehet írni a közbeszerzési pályázatot, ezt idén meg fogják tenni, és reményei szerint jövő év első hónapjaiban túl is lehetnek a pályázaton. "Nagyon szeretném, ha 2016 márciusában munkaterület-átadás és alapkőletétel lehetne" – fogalmazott L. Simon László.

A Királyi Palota díszes lovardája a Vár nyugati falszorosának külső felén épült fel 1899-ben. A lovarda az 1944-45-ös ostrom során találatot kapott, és bár sokkal könnyebben helyreállítható lett volna, mint a Sándor-palota, mégis elbontották.

A lovardát korábbi helyén építik vissza Hauszmann Alajos tervei alapján, eredeti funkcióin túl az épület rendezvénytérként is működik majd, így többek között bálokat, művészeti vásárokat is befogadhat – mondta korábban Potzner Ferenc építész a budavári Csikós-udvar és környezete rekonstrukciós látványtervének bemutatásakor a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének szeptember végi ülésén.

2015.12.03. Forrás: MTI

Hozzászólások