A kormány 325 millióval támogatja a kiemelt lovas rendezvényeket

325 millió forinttal támogatja a kormány a Kincsem – Nemzeti Lovas Programhoz kapcsolódó kiemelt lovas rendezvényeket 2014-ben.

Pénzes Gábor az OTP Lovas Világkupán

A kormány a Nemzeti Lovas Program érdekében 2014. február 26-án döntött arról, hogy idén összesen 325 millió forinttal fogja támogatni a nagysikerű kiemelt lovas rendezvényeket, valamint azok előkészítését.

A döntés értelmében 2014. első felében összesen 170 millió forint összegű forrás kerül átcsoportosításra a vidékfejlesztési tárcához, amelyből a CSIO***-W Világkupa 30 millió forintos, a fábiánsebestyéni Kinizsi Park felújítása pedig 140 millió forintos hozzájárulást kap.

További célkitűzés, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium 2014 második felében elkészítse azt a koncepciót, amely összesen 155 millió forintos támogatást biztosít három kiemelt lovas rendezvényre.

A tervek szerint ezek közül a Nemzeti Vágta megszervezését 60 millió forinttal, az Izsáki Egyes-fogathajtó Világbajnokság lebonyolítását 40 millió forinttal, a Lovas Világkupát pedig 55 millió forinttal segítené a kormány.

Dr. Budai Gyula, Lázár Vilmos, dr. Fazekas Sándor és Lázár Zoltán a Hősök terén,
a 2013-as Nemzeti Vágta előfutamainak sorsolásakor

A Nemzeti Lovas Program 2012. március 12-én lépett hatályba. Ehhez kapcsolódóan a kormány már tavaly nagymértékben támogatta a lovas rendezvényeket. A kormány 2013-ban több mint 165 millió forinttal támogatta a CSIO***-W Világkupa mellett, a Nemzeti Vágta, az Izsáki Négyes-fogathajtó EB és OTP Lovas Világkupa megrendezését.

Mindemellett döntött a Fábiánsebestyéni Kinizsi Park korszerűsítéséről is annak érdekében, hogy a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) döntése alapján hazánk adhasson otthont a 2015 augusztusában megrendezésre kerülő 15. Kettesfogathajtó Világbajnokságnak.

2014.02.28. Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium

Hozzászólások