Jövő nyáron már lovak nyerítenek a Budai Várban

Kétmilliárd forintból jövő nyárra újjáépülhet a Budai Vár királyi lovardája. A kivitelezési munkálatok elvégzésére néhány napja írtak ki közbeszerzési pályázatot.

Közbeszerzési pályázatot írt ki a Budai Vár királyi lovardájának újjáépítésére a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. A nyertesnek igyekeznie kell: a négyszintes, 723 négyzetméter beépített alapterületű épületet a szerződéskötéstől számított 400 nap alatt kell újra felépítenie az eredeti Hauszmann-tervek alapján. A pályázatra március 3-ig lehet az ajánlatokat benyújtani.

A kormány 2014 végén döntött arról, hogy a Budai Vár rekonstrukciója, a Hauszmann-program részeként a vár Tabán felőli oldalán újjáépítik az egykori lovardát és istállót, a Főőrségi épületet, valamint a Stöckl-lépcső és a lovarda mögötti feljárót, így ismét megközelíthetővé válik a várnegyed a Tabán irányából.

A budavári Csikós-udvar és környezete látványtervét tavaly ősszel mutatták be. Az egykori királyi lovarda újjáépítésének becsült költsége mintegy kétmilliárd forint.

A lovardát korábbi helyén építik vissza Hauszmann Alajos tervei alapján, eredeti funkcióin túl az épület rendezvénytérként is működik majd, így többek között bálokat, művészeti vásárokat is befogadhat. A lovas programok kiszolgálására 16 ló elhelyezésére alkalmas istállót alakítanak ki a várfal alatti földrézsűbe rejtetten.

2016.01.27. kamaraonline.hu

Hozzászólások