Egy lovasvilág hőse: Pettkó-Szandtner Tibor

Vitéz felsődriethomai Pettkó-Szandtner Tibor magyar huszártisztet, európai hírű lótenyésztőt és fogathajtót egy egész világ tisztelte. Semmi sem tántoríthatta el élete értelmétől, a lovaktól. Most Cseri Dávid Erőt s Erényt! című könyvének segítségével három részletben pillanthatsz be Pettkó-Szandtner Tibor életébe és munkásságába.

Fotó: Shagyasport.com

Vitéz felsődriethomai Pettkó-Szandtner Tibor vezérőrnagy
(Pozsony vármegye, Bazin, 1886. június 20. – Leutstetten, Németország, 1961. január 6.)

Pettkó-Szandtner Tibor neve nem csak a fogatsportban cseng jól, mivel a tenyésztésben is mind a mai napig kontinenseket átívelő, látható eredményeket ért el. Munkássága nélkül aligha ünnepelhetnének Shagya-arab lóval győzelmet a távlovas világ-és Európa-bajnokságok résztvevői. Jó kedélyű, barátságos, igazi nemesember volt. Hazánk báróival épp úgy szót értett, mint az egyszerű, de annál furfangosabb parasztemberekkel.  

Számos nemzetközi fogathajtó verseny reflektorfényében úszott a közönség kedvenceként. Nemkülönben a báli mulatságokon is, ahol énekszóval és tánccal kápráztatta el kortársait. Két világháborút élt és szolgált végig. Horthy Miklós kormányzónk iránt épp úgy hűséggel volt, mint elődeihez: Ferenc Józsefhez és IV. Károlyhoz a Monarchia huszártisztjeként. Több királyi dinasztia tagjával is kapcsolatba került. Itália földjének koronás leszármazottai mély tisztelettel és megbecsüléssel tekintettek személyére és munkásságára, akárcsak a fáraók országának uralkodói. 

A Szandtner család nemesi címere, Zsigmond királyunk uralkodása idejéből

Hősünk 1886.június 20-án látta meg a napvilágot az Osztrák-Magyar Monarchia területén, Pozsony vármegye Bazin nevű településén, melyre élete végéig, mint a „földi paradicsomként” emlékezett vissza.
Édesapja középbirtokos volt, a környék neves állattenyésztője, családja evangélikus reformátorként érkezett hazánkba még a mohácsi csata évében.
Édesanyja nemesi származású, a Pettkó család 1421-ben kapta meg felsődriethomai birtokukat, mint királyi adományt, Luxemburgi Zsigmond megbecsülésének jeléül. Miután édesanyjuk elhunyt, nemesi címüket is megtarthatva, királyi engedéllyel felvehették a Pettkó-Szandtner nevet.
 
Tibor bácsi mióta csak az eszét tudta, el nem múló rajongást érzett a lovak iránt, és ez mindennel így volt, ami csak ehhez a nemes állathoz kapcsolódott. Korán elhatározta, hogy életét nekik szenteli. A legnagyobb gyönyörűséggel töltötte el a hintók, postakocsik, vagy fiákerek látványa, de egy puritán parasztszekeret is órákig tudott csodálni. Gyermekkora legkedvesebb lovát Sanyinak hívták.

Az első elemit Pozsonyban, a Konvent utcai evangélikus iskolában kezdte meg. A tanulás nem kifejezetten kötötte le, sosem érezte jól magát a négy fal között, itt is csak legkedvesebb társai érdekelték. A város minden lovát, fogatát kívülről fújta. Mikor könyvet vásárolt, csakis legkedvesebb állatával foglalkozó írást vett a kezébe. 

A harmadik osztályt járta, mikor decemberben difteritis betegség döntötte le lábáról, amely magas lázzal járt. Az orvosok már lemondtak életéről, de édesanyja szeretetének és kitartásának köszönhetően átvészelte betegségét. A mama „hál Istennek”, nagy csodálója volt a Kneipp-féle módszernek, mellyel megmentette a gyermek Tibor életét.

A fiú felépülése után szülei hazavitték, így elemi iskolai tanulmányait a bazini népiskolában fejezte be. Hazai környezetben, szeretett állatai között már sokkalta jobban érezte magát, mint a nagyvárosban. Az elemi után a felsőlövői reál iskolába került. Itt embertelenül bántak vele, csakúgy, mint többi társával. Szó szerint a diákok fejébe verték a tananyagot. 
Megtudván, hogy e szörnyűségeiről hírhedt intézménybe jár, Rombauer Emil bácsi, édesanyja unokatestvére az általa irányított brassói főreál iskolába íratta be a fiatal lovas tehetséget.
Az erdélyi város, (amely akkor olyan messzinek tűnt Bazintól, mint ma Melbourne Londontól), sokkal inkább kedvére való volt, mint Felsőlövő, rendszeresen járt színházba és operába is. Akkoriban az énekesnőket egy sikeres előadás után százával kísérték éljenezve haza a férfiak, nem téve másként az akkor még kisdiák Tibor sem. Hegedülni, trombitálni és dobolni tanult, legkedveltebb napja pedig mindig a péntek volt, ugyanis ekkor tartották a helyi piacot, ahol csakúgy mint Pozsonyban, „lóvizitet” tartott.

A bábolnai „kaszinó” Pettkó-Szandtner termében látható festmény a mesterről

Igaz, felettébb jól érezte magát Brassó városában, de a koncertek, az oláhokkal és szászokkal való verekedések, vagy a kirándulások között tanulmányaira ritkán szakított időt. Emil bácsi tanácsára, annak érdekében, hogy feljavítsa jegyeit, és hogy erősödjön az akkor még vézna fiú, megismételtette vele a negyedik osztályt. Éppen az ellenkezőjét érte el ezzel a pedagógiai intézkedéssel, még több időt töltött Tibor a szórakozással, bukott is év végén, igaz 182 centiméteresre „cseperedett”. Minek okán egy idő után tanárainál eljátszotta jóhírét, így a következő tanévet a saját érdekében Déván, az állami főreál gimnáziumban folytatta.

1906-ban rövid időre a keszthelyi Georgikon diákja lett, míg a méneskarhoz való meghívását meg nem kapta. 1906 december 31-én vonult be próbaszolgálatra a debreceni méntelepre mint hadapród, ahol megismerkedett gróf Esterházy Pállal is.
Alig hogy megérkezett a kálvinista Rómába, néhány nap elteltével a budapesti Állatorvosi Főiskola méneskari tanfolyamára vezényelték át. Az itt hallgatott tantárgyak már természetesen az érdeklődési körén belülre estek, így kiváló eredménnyel végezte el. Később is ezeket a vizsgákat emlegette élete legkiválóbbjaiként.
A tanfolyam után azonnal visszahelyezték Debrecen városába, ahol akkoriban az ott tartott ménállomány létszáma 280 ló volt.
Az idő múlásával kitartásának, talpraesettségének és persze tehetségének is köszönhetően lépkedett felfelé a katonai ranglétrán.
 
 
Az Osztrák-Magyar Monarchia hadnagyaként 
1910-ben

1908-ban már mint zászlóst helyezték Székesfehérvárra, ahol akkoriban szintén pezsgő társadalmi élet folyt. Tavasszal a kárpátaljai Turjaremetére irányították át, egy főhadnagy helyettesítésére. 

Ez időtájt számos barátot szerzett kimenőin Ungvárott is. Több kisebb méntelep után mint hadnagy, Kisbéren kapott megbizatást. Rengeteget lovagolhatott, reggeltől estig nyeregben volt. Itteni legkedvesebb lovai: Deutschmihl, Galifard és Fenék nevű lovak voltak.

A nagy háború alatt a szerb frontra vezényelték, ahol neki is bőven kijutott a borzalmakból a lovastüzérség kötelékében szolgálva. Nem mellesleg a harcok során majd 10 millió ló vesztette életét az első világháború ideje alatt. Az első nagy világégés vége előtt két évvel, 1916 novemberében, éppen szabadságát töltötte, mikor mélyen tisztelt, és hűen szolgált császára 68 évnyi országlás után a hónap 21. napján elhunyt. Mint a Monarchia, épp frontszolgálatot nem teljesítő tisztje, neki is részt kellett vennie I. Ferenc József november 30-ai temetésen, majd utódja IV. Károly december 30-án tartott budapesti koronázásán.

Némi idő a kikapcsolódásra, kormányzó urunk fogatos lovainak kiképzése közepette is adódik

Első alkalommal a trianoni békediktátum után, a Csehszlovákiához csatolt nyitrai méntelepről menekülve, 1920 szeptemberében vezényelték Bábolnára, ahol a nagy tiszteletnek örvendő és szókimondó Hajnyi Artúr parancsnok beosztott tisztje lett. Ekkor kötött barátságot az akkor már a nyolcvanas éveiben járó volt ménes vezetővel, Fadlallah el Hedad Mihállyal, aki több mint 60 éven át élt és dolgozott a településen.
 
Nyolc év szolgálat után 1928-ban Pusztaszentkirályra küldték, ahol a katonai csikótelep felállításával és vezetésével bízták meg. Itt képezte ki fogatba Horthy Miklós kormányzónk négy lipicai félvér csikóját, (melyek anyját I. Ferenc József királyunktól kapta ajándék gyanánt), és tanította meg egyik lovas testőr őrmesterét a magyar hajtás rejtelmeire. E csodás hely fontos állomás volt életében, ugyanis itt írta meg a nagy jelentőségű Magyar kocsizás című könyvét, amely 1931-ben jelent meg.
 
 
 
 

Jól tudta, a hazai hajtással foglalkozó írások nem tolongtak a polcokon, hiába rendelkezett nemzetünk évszázados hagyományokkal. A magyar szerszám és kocsi készítésének rejtelmeit éppúgy megmentette e művel az utókor számára, mint a hajtás művészetét. Sportsikereivel és alkotásával nevet szerzett a magyar fogatsportnak. Műve a ma érvényben lévő hajtószabályzatra is nagy hatást gyakorolt.

„Bárcsak ma is a sok munkájukra való hivatkozással lármázhatnának a derék, még megmaradt szijjgyártó mesterek, akiket, mint minket is megölt a motor és az abból fakadt emberölő gépek sokasága.”

Könyve mellett számos szakmai cikket jelentetett meg a korszak legjelentősebb lovas újságjában, a Szent-György lapban.

Pusztaszentkirályott az ősi Galambos kúria adott otthont főszereplőnknek

2015.10.30. Cseri Dávid

Hozzászólások