Sivatagi vágta Ománban

Ahol véget ér a város, ott már kezdődik is a sivatag. Ománban ezen a határterületen jelölték ki a lóversenypályát, ahol idén január közepén Gönczi Rebeka versenyzett a Női Arablovas VB idei első futamában kilenc másik ország női lovasa között. Győzelme mindössze egy nyakhosszon múlott. 

Még 12 képünk van az ománi versenyről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Tengerpart, sivatag, városközpont, ugrándozó nyulakkal teli gyep, a pályán luxus vagy éppen meglehetősen szerény körülmények, negyven fok és tűző napsütés, vagy éjszaka, lámpákkal kivilágított pálya –a legkülönbözőbb körülmények várják az 2010-ben útjára indult HH Sheikha Fatima Bint Mubarak Női Arablovas Világbajnokság résztvevőit, akik egy év során 14 fordulóban szállnak nyeregbe a világ öt földrészén. (az utolsó állomás a döntő)

Az első állomás minden évben Omán, ahova már harmadik alkalommal kaptak meghívást a magyar amatőrlovasok. Az elmúlt két évben e sorok szerzője versenyzett itt, így bátran merte ajánlani Gönczi Rebekának, aki mindössze 17 éves, hogy vegyen részt ezen a fordulón.

Vonczem Gabriella és Gönczi Rebeka
Még 12 képünk van az ománi versenyről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A fiatal lovas a legutóbbi galoppszezonban az amatőr-sampionátusban a második helyen végzett. Rajta kívül még hét ország (Franciaország, Írország, Németország, Omán, Anglia, Svédország és Dánia) egy-egy amatőrje, valamint két (egy ausztrál és egy dél-koreai) profi női zsoké kapott meghívást a Sheikha Fatima futamra. 

A versenyzők Maszkatba, az ország fővárosába érkeztek, ahol az első napon sajtótájékoztatót tartottak, kisorsolták a zsokék lovait, illetve a startbokszokat.

A 13 szerencsétlen szám, ezért itt nincs 13-as számú startboksz
Még 12 képünk van az ománi versenyről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Rebeka számára nagyon jól alakult a húzás, mert Al Miranit, az egyik esélyest kapta. Az ötéves mén a Royal Cavalry, azaz az ország uralkodójának, a szultánnak az istállójában áll. A futamra olyan öt-kilenc éves lovakat nevezhettek, akik az aktuális ománi galoppszezonban már legalább helyezést szereztek és meglehetősen magas hendikepszámmal rendelkeztek, így a zsokék igazán jó lovakkal versenyezhettek.

A sorsolás után meghívást kaptunk a Royal Cavalry tréningközpontjába, hogy Rebeka megismerhesse a lovát. Ez nagyon kivételes alkalomnak számított, mert a hely nagyon zárt, nem fogadnak látogatókat és csak a Royal Cavalry saját autói jutnak be a kapun. Sőt még azt is meg kellett ígérnünk, hogy kizárólag saját használatra fényképezünk, azaz a képeket nem publikáljuk sehol és a közösségi oldalakra sem tesszük fel őket. Ezt nagyon sajnáltam, mert a hely egyszerűen ámulatba ejtő. 

A Royal Cavalry a tengerparton fekszik, a gyönyörűen gondozott és kifogástalanul rendben tartott istállók és udvarok nagyon hangulatosak. A versenylovas részlegen minden udvarhoz jártató tartozik, valamint külön lóúsztató medence segíti a kíméletes felkészülést, a lovasok – akik az itt dolgozókhoz hasonlóan katonák – pedig szimulátoron is gyakorolhatnak. A versenylovak mellett táv-, valamint show-lovakkal találkoztunk még. 

A központ saját tréningpályával rendelkezik, amelyet hatalmas virágmezejével, gondozott gyepével, szép tribünjével Omán legszebb lóversenypályájának is tartanak. Évente mindössze egy versenyt rendeznek itt újévkor, azonban ez már két éve elmarad a szultán betegeskedése miatt. 

Közben néhány ománi tréner városnézésre is elvitte a lovasokat és a zsoké coachot. Az idei évtől ugyanis a lovas-tanulók mellett a női sorozat minden állomásán is Kai Schirman, a Kölni Zsokéiskola tanára segíti az indulókat szakmai, utazási, táplálkozási és minden egyéb kérdésben. Rajta kívül egy reiki oktatót is szerződtetett a szervező, aki elsősorban arra készíti fel a résztvevőket, hogy minél pozitívabban álljanak a versenyhez és minél kevésbé izguljanak a futamok előtt. 

A későbbi győztes a futam előtt
Még 12 képünk van az ománi versenyről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Január 15-én végre elkövetkezett a várva várt versenynap. A főváros közelében fekvő Al Rahba versenypályát tavalyelőtt nyitották meg, mintegy 2400 méter hosszú és homokos talajú. Ománban a nagy – gyakran akár 50 fokos – nyári hőség miatt a galoppszezon október elején kezdődik és február elejéig tart. A 2015/2016-os évadban 20 versenynapot tartanak. Ezúttal összesen nyolc – hat arab és két angol telivéreknek kiírt – futamot rendeztek 1200-2000 méteres távokon. A legmagasabb díjazással a HH Sheikha Fatima Bint Mubarak Ladies World Championship (IFAHR) versenyét írták ki. 

A pályabejárást követően a lovasoknak alkalma nyílt a tribünről megnézni néhány futamot, majd siettek átöltözni és kimázsálni. Minden amatőrlovasnak nyereggel és gerincvédő mellénnyel együtt 58 kilónak, a profiknak pedig 60 kilónak kellett lenniük. Ezek után mindenkivel rövid interjút készítettek. 

Miközben a lovak sorban érkeztek, azt vettük észre, hogy az egyik induló elszabadult és szép lassan vágtat a pályán. Mint kiderült, a rosszalkodó ló éppen a magyar versenyzőé volt. Szerencsére nem fárasztotta ki magát, de a jártatóba sehogy sem lehetett bevinni. Később azonban már szerencsére nem akadtak gondok vele. A magyar lovas azt a taktikai utasítást kapta, hogy amint tud, álljon az élre és menjen minél messzebb a többi lótól, mert Al Mirani nem szeret a többiek közelében versenyezni. 

Rebeka nem sokkal a start után át is vette a vezetést, azonban az 500 méteres célegyenes közepén már fáradni kezdett a lova. Úgy tűnt, hogy mindössze egy valakinek lehet esélye őt utolérni. Grraffiti és a svéd lovas egyre jobban megközelítette Al Miranit és a célban egy nyakhosszal sikerült is megelőznie őt. A győzelmet így a svéd Jhannah Stolt szerezte meg, a harmadik helyre pedig a francia Mélanie Plat ért be. A svéd nyerő a mostani első helyének köszönhetően az első lovas, aki bekerült a novemberi, Abu Dzabi fináléba. 

A győztes
Még 12 képünk van az ománi versenyről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A versenyt és a díjátadást videón is megtekintheted:

A sorozat következő, január 26-i futamára Melbourne-be utaznak a zsokék, ahol Kocsis Edina képviseli a magyar színeket.

2016. január 20. Vonczem Gabriella

Hozzászólások