Világszínvonal a fábiánsebestyéni fogathajtó versenyen

Kilenc nemzet fogathajtói, köztük több világbajnok is nevezett a Fábiánsebestyénben május 1. és 4. között sorra kerülő nemzetközi versenyre.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elsőként Dr. Koós György a település polgármestere szólt az elmúlt 32 év törekvéseiről, hisz a fábiáni Majális és a Lovasnapok hagyományt teremtett a térségben. A jövő évi világbajnokság rendezési joga már "csak" a hab a fábiáni tortán.

Majd  Farkas Sándor, a szervezőbizottság elnöke arról számolt be: a vártnál nagyobb az érdeklődés, ami szerinte egyértelműen annak tudható be, hogy 2015-ben ugyanitt lesz a kettesfogatok világbajnoksága. Jelezte, három kategóriában (egyes-, kettes-, négyesfogatok) összesen hat korábbi világbajnok indul, így ott lesznek a mezőnyben a tavalyi kettesfogathajtó-vb magyar győztesei, a Lázár-testvérek, Vilmos, Zoltán és Ifj. Nagy Tibor, valamint a korábbi háromszoros világbajnok Nyúl Zoltán. A magyarok mellett indul többek között a svájciak kétszeres vb-aranyérmese, Werner Ullrich is, aki visszatérő résztvevőnek számít. Már kilenc nemzet sportolói neveztek a versenyre, köztük – első alkalommal – Chile is képviselteti magát. 

A sajtótájékoztatón Fugli Károly, a Nemzetközi Lovas Szövetség elnökségi tagja, a nemzetközi fogathajtó szakág elnöke elismeréssel szólt az előkészületekről, és mint említette, meggyőződése, hogy mind az idén, mind 2015-ben remek házigazdája lesz e kiemelt nemzetközi versenyeknek Fábiánsebestyén.

Mondok József, a magyar szövetség alelnöke bejelentette: sikerült megegyezni a hétszeres világbajnok Lázár Zoltánnal arról, hogy a jövőben Tóth Tamás szövetségi kapitány mellett a kettesfogatok vb-felkészülését irányítsa, mint szövetségi edző. A sportvezető hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy Lázár visszavonul, hanem a versenyzés mellett szakmai munkát is vállal a jövőben.

Erre a négy napra nem csak a fogathajtás rajongóit várják, hanem családokat is, akik szeretnének kikapcsolódni, hiszen a négy versenynap alatt családi programokkal is készülnek az oda látogatóknak, ahol mindenki megtalálja majd a kedvére való időtöltést: a kulináris fesztiválon nem tréfálnak az adagokkal, a hölgyek a kirakodó vásáron és a kulturális programokon tölthetik az időt, a gyermekekre játszóház és állatsimogató vár, a fiatalok különböző zenei irányzatú koncerteken szórakozhatnak. A nemzetközi versenyen május 1-én és 2-án a díjhajtást rendezik meg, május 3-án a maratonhajtás következik, május 4-én pedig az akadályhajtással zárul a program.

2014.04.24. Forrás: MTI, Fogatsport.huLégrádi Szabó Gábor
Fotó: Schuch Lili

Hozzászólások