Mi kell hozzá, hogy valakiből tehetséges díjugrató legyen?

Többszörös Világkupa győztes, számos nemzetközi nagydíj győztese és helyezettje, tehetségével több alkalommal győzött és ért el helyezést a magyar válogatottal a Nemzetek Díjában, a 2018-as évben pedig kiérdemelte Az Év Lovassportolója díjat is. Krucsó Szabolcs a versenyek mellett 2004 óta saját lovardájában foglalkozik lovasok és lovak képzésével. A szezon küszöbén állva meglátogattuk Szabolcsot, aki előre vetítette nekünk a 2019-es évét.

“Ahogy minden évben, tavasszal az első kinti versenyeket Olaszországban töltöm.” – nyilatkozta Krucsó Szabolcs a Lovasok.hu-nak – “Olaszországból hazatérve Budapesten, Bábolnán, Balatonvilágoson, Kecskeméten, Kaposváron és Kiskunhalason is megfordulok, tehát mindenhol, ahol itthon országos vagy nemzetközi versenyt rendeznek.

Idén egy pár új lóval fogok starthoz állni, illetve olyan lovaimmal, amik most értek be olyan korba, illetve olyan szinten vannak, hogy meg tudom velük próbálni az itthoni A2 illetve A3-as versenyszámokat. Minden hétvégén van versenyünk és mindig azzal készülök, amelyikkel aktuálisan a hétvégén indulok.”

Szabolcs munkáját számos magas tapasztalattal rendelkező lovas segíti. Minden évben rendez zártkörű rendezvényt is, ahol az istálló tagjai a meghívott vendég edző több napos oktatásán vehetnek részt. Idén Susanne Behring, kétszeres Német Bajnok tartott kurzust lovardájában, aki 16 éven keresztül oktatta többek között Christina Liebherr-t is.

Susanne a versenyzéssel már felhagyott, lovasokat képez, kurzusokat tart többek között Németországban, Svájcban és Ausztriában is. Nagy elismeréssel beszél a legjobb magyar lovasokról. Ahogy Szabolcs, úgy Susanne is nagy hangsúlyt fektet a ló és lovas közötti kapcsolat stabil kialakítására, beleértve a földi munkát, az idomító díjlovas gyakorlatokat. Enélkül – meglátásuk szerint – nem lehet igazán magas eredményeket elérni.

Hogy mi kell hozzá, hogy valakiből tehetséges díjugrató legyen? Hallgasd meg Susanne hogyan vélekedik a kérdésről!

2019.02.18. Frisch Andrea
Kép forrása: Krucso.com

Hozzászólások