Komolyan veszik a díjugrató versenyeket az Alföldön

Míg Hortobágyon rajtengedély vizsgát és regionális versenyt tartottak június harmadik hétvégéjén, addig az észak-alföldi Újfehértón sem voltak restek a régió lovasai. Összesen 83 nevezés érkezett a település regionális díjugrató versenyére, ahol Pirmák Tamás fotós is ott járt. Képgalériás összefoglaló következik.

26 képünk van az Újfehértói Regionális Díjugrató Versenyről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez. Fotók: Pirmák Tamás

Az újfehértói szabadtéri lovaspályán június 17-én már kora reggel nagy volt a nyüzsgés, hiszen kilenckor kezdetét vette az első, 90 centiméteres magasságra meghirdetett nyitott versenyszám. A 17 indulóból mindössze hatnak sikerült hibátlanul lovagolnia a kettesugrást is rejtő pályán, közülük a legjobban ifj. Kacsa László teljesített. Sára nevű kancájával elért első helyezésével a Silverado Clubnak okozott boldog pillanatokat.

100 centiméteres akadályokon kezdő lovas stílus és nyitott versenyszám is várta a vállalkozó szellemű lovasokat, akik főképp az utóbbit választották. Mindössze kilenc kezdő lovas debütált a 100 centiméteres magasságon, s a végeredmény igen szoros lett. Bár a hibátlant lovagló Krusóczki Anikó ideje több mint két másodperccel jobb volt, mint Lakatos Grétáé, a versenybírók mégis utóbbinak adtak magasabb stíluspontokat, így a szép díjugratással végül Gréta és lova, Öcsi örülhetett a kezdő lovasok közt kivívott elsőségnek.

A húszfős nyitott versenyszámban az erősebbik nem képviselői hódítottak, tíz ifjú titán állt itt rajthoz s ötnek sikerült is hibátlan pályát lovagolnia. Így nem is meglepő, hogy a dobogó legfelső fokára a Timpex Indigót lovagló Csuka Balázs állhatott, őt követte Anducska Tibor, de mivel a hölgyek sem hagyták magukat, Ordasi Ágnes galoppozott fel a harmadik helyre.

A 10 centiméterrel magasabb akadályokon szintén két kategória bizonyíthatott: itt ifjúsági és nyitott versenyszámok várták a lovasokat. Érdekesség, hogy mindkét versenyszámban fiúk győzedelmeskedtek, Csuka Balázs és Timpex Indigó itt is diadalmaskodott, 10 díjugratót utasított maga mögé a nyitott kategóriában. Az ifjak közt Kovács Roland és Heops Ecsed Hajnal bizonyult a legügyesebbnek.

26 képünk van az Újfehértói Regionális Díjugrató Versenyről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez. Fotók: Pirmák Tamás

Bár csak 5 centiméterrel nehezedett a pálya, mégis 40.000 forintot ért az első hely a 115 cm-s nyitott versenyszámban. Csuka Balázsunk itt sem volt rest, hibátlan lovaglásával és 69.99-es idejével könnyedén nyerte ezt a kategóriát is, ezúttal Timpex Centerrel. A több hibátlan pálya közül Turza Rebeka és Anducska Tibor tudott még hasonlóan gyorsan lovagolni, így övék lett a dobogó második és harmadik foka.

120 cm-s magasságon már csak 8 vállalkozó szellemű díjugrató startolt. Közülük csak egy lovasnak sikerült hibátlan pályát lovagolnia, ifj. Máté Istvánnak Centinue nevű lovával. Ezért a lovaglásért 60.000 Ft jutalom járt a Gyula Farm versenyzőjének. Azért a dobogóra a már korábban említett Turza Rebeka és Csuka Balázs sem volt rest, ők állhattak a dobogó másik két fokán.

26 képünk van az Újfehértói Regionális Díjugrató Versenyről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez. Fotók: Pirmák Tamás

Köszönjük Pirmák Tamásnak a csodálatos fotókat, további képes díjugrató riport következik, hamarosan…

2017.07.06. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Fotók: Pirmák Tamás

Hozzászólások