Egy ló, megannyi siker: Mamma Mia elköszön

Augusztus végén a Fiat Díjugrató Országos Bajnokságon hivatalosan is elbúcsúzott a versenysporttól Mamma Mia, aki az utóbbi években díjakat díjakra halmozott lovasával Burucs Borbálával. Bora összefoglalója következik közös munkájukról:

Mamma Mia a Fiat Díjugrató OB-n 
Még 26 képünk van Burucs Borbáláról és Mamma Miáról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

"2008-ban a Mesterek Tornáján két lóval indultam a fiatal lovas kategóriában. Anyukám dolgozott a versenyirodán, amikor nevezett Szuhai Gyula és kérdezte anyutól, hogy megyek-e idén az Európa Bajnokságra. Anyu válasza az volt, hogy sajnos már az Országos Bajnokságra sincs lovam. Erre ’Gyurikafelajánlotta, hogy ad nekem egy lovat, ami eladó, ütni fog, de lovagoljam és gyakoroljak vele nagypályán. Vasárnapra meg is egyeztünk és haza is hoztuk Mamma Miát. (Mami Gyurikával megnyerte a fedeles döntőn az 5, 6, 7 éves lovak döntőit is.)

Elindultam vele az első versenyen és 1-1 fával mentünk, mire Gyurikának az volt a reakciója: "Csak egyet ütött?!" Később be is válogattak az ifjúsági csapatba, következő héten már Lamprechtshausenben 4 pályából 4 hibátlant ment, csapatban 3., a nagydíjban 1 hibapont időtúllépéssel harmadikak lettünk. Közben a csapatverseny alatt eladták a lovat (amiről nekem nem szóltak, „mert hát” a csapat második fordulója még hátra volt. A 100 indulóból ketten „lettünk dupla nullások”, egy német fiú és én), apu megkérdezte, hogy azért előbb nekünk is mondhatna egy árat. Mondtak is…. Enyém lett Mami!

Még 26 képünk van Burucs Borbáláról és Mamma Miáról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Elég gyorsan összeszoktunk, csak az én hibáimból ütött, ha ütött, ebben az évben kijutottunk az Európa-bajnokságra is Prágába. 

2009 volt a legeredményesebb évünk. Márciusban a kaposvári CSI-n csapatban 2., a májusi kiskunhalasi CSI középkör döntőbe  2. lett velem. Az Európa-bajnokságon a hollandiai Hoofdorpban csapattagként indultunk, az elődöntőbe Szabó Gábor után a 2. lettünk, döntőbe jutottam, és a 31. helyen végeztünk. 

Hazaértünk, a testvérem lova lesérült, amivel minősült a Gyermek Európa-bajnokságra és úgy volt, hogy akkor nem is tud kimenni. Megkérdeztük a Nemzetközi Szövetségtől, hogy indulhat-e egy ló két Európa-bajnokságon egy évben, azt válaszolták, hogy nem zárja ki a két korosztály egymást. Így felajánlottam testvéremnek, hogy miért ne menne ki Mamival. Elindult egy versenyen vele itthon, elég jól mentek, így kijutott Belgiumba még ebben az évben. Nem hiába, egyéni ezüstérmet szereztek Moorsele-ben.

A további 5 együtt töltött év során is sok eredményt elértünk:

2010: 

Még 26 képünk van Burucs Borbáláról és Mamma Miáról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

2011:

  • CSI Mesterek Tornája Középkör 1.
  • Kanca II döntő 6.
  • CSIO-CH-J-YR Lamperchthausan Grand Prix 5. Fiatal lovasban,
  • Fiatal lovas Európa-bajnokság csapattag – Comporta, Portugália, vigaszdíj 4.
  • Fiatal lovas Országos Csapat, és Egyéni aranyérem,
  • Nemzeti Vágta Grand Prix győztesei lettünk.

2012:

  • Kanca II döntő 6.
  • CSIO Budapest Young Rider Grand Prix 3.
  • Fiatal lovas Európa-bajnokság Ebreichsdorf, Ausztria csapattag, vigaszdíj 6.
  • Fiatal lovas Országos Bajnokság Csapat aranyérmes, Egyéni ezüstérmes,

Országos Minősítő Díjugrató Verseny és Grand Prix, Kiskunhalas, 2014
Még 26 képünk van Burucs Borbáláról és Mamma Miáról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

2013:

  • Fedeles döntő Fiatal lovas 2. (Barnival, mert nekem másik lóval kellett menni)
  • CSI Mesterek Tornája középkör döntő 3. 
  • CSI Burdapest Grand Prix 5.
  • Fiatal lovas Európa Bajnokság csapattag Vejer de la Frontera, Spanyolországban, vigaszdij 1.
  • Fiatal lovas Országos Bajnok, Csapat bronzérmes
  • Pest megyei felnőtt 4.
  • Fedeles Fetti nagydíj 1.

2014:

  • CSI Mesterek Tornája Grand Prix 8.
  • Kiskunhalas Grand Prix 1.
  • Mén- Kanca SZUPERDÖNTŐ 1.
  • CSI Budapest Grand Prix 3.
  • CSIO***- Bratislava, Szlovákia Felnőtt csapattag
  • Felnőtt Magyar Bajnokság egyéni 9.

Még 26 képünk van Burucs Borbáláról és Mamma Miáról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Mami kitett magáért, ahol lehetett elindultam vele, végigvitt az ifi éveimben, a fiatal lovas éveimben, és még az idén, az első felnőtt országos bajnokságomra is fel tudtunk készülni. 

Soha semmilyen állatorvosi gondja nem volt, tudna még versenyezni évekig. Ilyen lóval, aki ennyi évig toppon van és végig egészségesen, 7 korosztályos Európa-bajnokságon ment, még nem találkoztam. De úgy gondoltuk megérdemli már a pihenőt és az anyaságot. Idén a felnőtt országos bajnokságon elbúcsúztattuk, lemegy a Zalai dombokra pihenni, a rádiházi ménesbe. 

Köszönök Neked mindent Mami!

Nem lesz több ilyen lovam. Nem lehet ezt az érzést szavakkal kifejezni, hogy ennyi mindent adtál, hogy a nagypályákon így tudtam menni Veled, és amit tudtuk elértünk együtt! 

Örömmel tudatjuk, hogy Mami három hónapos vemhes! Jó pihenést és sok ’Kismamit’ adjál!  

Fotó: Somogyvári Anett
Még 26 képünk van Burucs Borbáláról és Mamma Miáról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Nem utolsósorban, meg szeretném köszönni sok mindenki segítségét:

  • Szüleimnek, akik feláldoztak mindent, hogy meg tudjuk venni Mamit. 
     
  • Stelczer Viktornak, aki segített a felkészülésekben, edzésekben, versenyeken, „apukám helyett apukám volt” nagyon sok helyzetben és mindenhol ahol csak tudott. 
     
  • Ménesi Dórinak, aki a legjobb lovásza volt Maminak, amikor csak tudott, eljött segíteni majdnem minden versenyre. 
     
  • Bertalan Zsoltnak és Gara Fruzsinak, akik segítették Mamit az akupunktúrás, ló masszázs és lóosteopathia révén. 
     
  • Kovács Karcsinak, aki mindig szuperül megpatkolta, hogy jók legyenek a rugók a földtől.

Mami Lovasa, Burucs Bora

Burucsék második aranya >>

Még több hír Mamma Miáról >>

Még több hír a Burucs testvérekről >>

Hozzászólások