Ahol a fű dupla aranyat terem a díjugratóknak

Négy napon át nyerítéstől volt hangos Kiskunhalas, ahol a nagy múltú Országos Minősítő és Regionális Díjugrató Verseny csalogatta a lovak rajongóit. A lelkes nézősereg a szuper pályán holtversenyeket, duplázásokat és bravúros ugrásokat is láthatott. Lássuk tehát a halasi lovas hétvége legfőbb momentumait:

18 képünk van a 2016-os kiskunhalasi díjugrató hosszú hétvégéről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez!

Helyi versenyzők brillíroztak csütörtökön

A négynapos programok április 28-án csütörtökön a Regionális Díjugrató Versennyel kezdődtek, melyen hét versenyszámban 141 startot láthatott a közönség. Eredményességben a helyi és környékbeli lovasok domináltak. Kiemelkedett a Kiskunhalasi Lovasbandérium sportolója, Nagy Liza, aki egymás után két délelőtti versenyszámban is nyerni tudott.

A nap legnehezebb, egyben utolsó nyitott 120 cm-es versenyszámát Plavecz Szabrina nyerte Boni nevű lovával. A 12 éves békéscsabai lovasnak nem idegen a kiskunhalasi pálya, mert kategóriájában tavaly is győzedelmeskedni tudott, így már rutinosan vágott neki a viadalnak: „Négy éve van nálunk Boni, én két éve lovagolom. Eléggé szaladós, nem győzöm visszafogni. Ezen a pályán különösen nehéz a rohanós stílus, mert a több éles fordulóval nehezített vonal határozott munkát igényel, a terek pedig nagyok és szinte kérik a lótól a nagy tempót. Mindenestre most jól megoldottuk és remélem, a folytatás is hasonló lesz” – mondta a fiatal versenyző.

A csütörtöki versenynap remek tesztje volt a pénteken kezdődő Kiskunhalasi Országos Minősítő Díjugrató Versenynek.

Plavecz Szabrina és Boni a legnehezebb versenyszámban taroltak
18 képünk van a 2016-os kiskunhalasi díjugrató hosszú hétvégéről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez!

Horváth Balázs duplázott pénteken

Hét versenyszámot tartottak a pénteki napon a Hirling József Lovasparkban megrendezett Országos Minősítő Díjugrató Verseny első napján. Az időjárás nem könnyítette meg az első számban szereplők dolgát, de a jól felkészített lovak remekül helytálltak a szemerkélő esőben is.

Az ötszörös magyar bajnok lovas, Horváth Balázs ismét remek pályákat teljesített. PM Lavarone-nal első, PM Chaccera-val második lett a hat éves lovak stílusversenyében, aztán PM Casello-val a nyitott 130 cm-es, kétfázisos számot is megnyerte.

Horváth Balázs: „A fű mindig egy kihívás, különösen, ha az eső áztatja. Most ugyan esett az éjjel, de ezt nem éreztem a pályán, jól ugrottak a lovaim. Szeretném, ha a hátralévő két nap során még jobbak lennének. Én odateszem magam, ahogy szoktam.”

A 115 cm magasságú akadályokkal nehezített kétfázisos versenyszámban Sári Mia Sarolta hibátlan pályát lovagolt Circado nyergében: „Jó egy éve dolgozunk együtt 11 éves szürke herélt lovammal. Figyeltem, hogy biztosan vegyük az akadályokat, ami inkább gondot okozott, az a pálya vonalvezetése volt, de végül jól lekövettük és kellő tempónk is volt a sikerhez.”

Sári Mia Sarolta és Circado begyűjti a jól megérdemelt tapsot
18 képünk van a 2016-os kiskunhalasi díjugrató hosszú hétvégéről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez!

A tavalyi lovastusa magyar bajnok Tuska Pál először indult versenyen Félcent nevű lovával: "Munkában már sokszor lovagoltam Félcentet és jó tapasztalataim voltak, amit a füves pályán is bizonyított. Annyira jó volt a talaj, hogy a hátsó patkó nélküli lovammal is biztonsággal tudtam versenyezni, pedig jellemzően a színek hirtelen változása és a nagy kiskunhalasi terek szokatlanok a lónak. Kevés hibátlan eredmény volt, de nekünk sikerült és még a jó tempó is összejött.”

Veteránok közönségsikere szombaton

Nyolc versenyszám, 155 induló, no meg remek, nézőcsalogató időjárás jellemezte a kiskunhalasi lovas hétvége harmadik napját. Ismét tapsolhattak helyi sikernek Füzér Gábor és Filibert jóvoltából a halasi nézők, de nem maradt arany nélkül Horváth Balázs és PM Chaccera sem. Izgalmas összevetéseket láthatott a közönség, de elvitathatatlan volt az öregfiúk versenyének népszerűségi dominanciája. Az utolsó versenyszámot szépszámú néző várta meg és tizenegy veterán lovas gyűjtötte be a nap a legerősebb tapsát. 

Öregfiúk versenyszám eredménye:

  1. Szikszai Lajos és Ramalgo Sunny Girl
  2. Antal Péter és Rebeka
  3. Kapoli István és Gertrudis

Szikszai Lajos és Ramalgo Sunny Girl az összevetést is hibátlanul abszolválta
18 képünk van a 2016-os kiskunhalasi díjugrató hosszú hétvégéről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez!

Vasárnap a dupla elsőségek napja

A Kiskunhalasi Országos Minősítő Díjugrató Verseny utolsó napján került sor a legrangosabb versenyszámok megtartására, amelyek mellett show műsor is szórakoztatta a szépszámú közönséget, az izsáki csikósok és pusztafogatuk jóvoltából.

A nap két legérdekesebb számában a tudás mellett a szerencse is közrejátszott. Kiskunhalas Város Nagydíjában, vagyis a kitartásos magasugratás (puissance) versenyszámban öten álltak starthoz. A lovaktól körönként egyszeri nagy teljesítményt igénylő versengésben a bátorság komoly tényező. Ennek egyik induló sem volt híján, de az embermagasságú kőfal előtt bizony átértékelődnek a megszokott rutinok.

A tíz centiméterenkénti emelések során végül ketten maradtak versenyben: Búza Krisztián (Canteloup J. N.) és Szász Attila (Zelda). Ők a 190 centiméteres magasságot gond nélkül ugrották, de a két méter már kifogott rajtuk, így kettős győzelemnek tapsolhatott a közönség.

Zivatar, a nem várt akadály

Az MKB Bank Nagydíjára tizenkét nevezés érkezett. Az egyszeri összevetéssel kiírt számban 145 cm-es magasságú pályát épített Karádi László nemzetközi minősítésű pályaépítő és csapata. A feladatot ketten abszolválták, Kovács Henri és Chacco Prinz valamint Horváth Balázs és PM Diana. Az összevetésre azonban nem került sor, mert egy óriási zivatar ezt lehetetlenné tette.

A zsűri ugyan kivárt és törekedett a döntő mozzanat megtartására, de az égiek ezt nem így gondolták. A versenyrendezők végül úgy döntöttek, hogy a két összevető kapja az MKB Nagydíj jutalmát.

18 képünk van a 2016-os kiskunhalasi díjugrató hosszú hétvégéről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez!

2016.05.02. Forrás és fotó: Kovács Iván

Hozzászólások