Lórajongó alkotók, akik lovas könyvet nyertek

Március 19-én indítottuk útjára Lovas Rajzpályázatunkat, melyre összesen 79 pályamű érkezett. A szebbnél-szebb műveket április 1-jén a Lovasok.hu facebook oldalán tettük közzé, így bárki láthatta és lájkolhatta azokat. Most kiderül, mit jelent művészeink számára a lovaglás, és kié lett a 3 darab Gombóc paci a lovaglásról – című könyv.

Gyönyörködj velünk az alkotásokban, kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Szívből örülünk, hogy ilyen sok ifjú lovas fantáziáját megmozgathattuk, és hogy több mint egy hónapig gyönyörködhettünk a csodálatos művekben. A lovasok ismét bizonyítottak, ezúttal azt, hogy nem csupán a lovakhoz értenek, hanem az alkotáshoz is. Megmutatták, hogy aki egyszer megismert egy lovat, annak nemcsak szívében lobban fel az iránta érzett szenvedély, hanem ceruzájában, festékében, fantáziájában is.

A bámulatos rajzok láttán örültünk, hogy a szerencsére bízhattuk a nyertesek kiválasztását, hiszen nehéz lett volna döntést hozni a legszebbekről. Így hát kalapba dobtuk kategóriánként a 10 legtöbb lájkot szerzett alkotó nevét és Fortunára bíztuk a választást.

Lássuk tehát, mely rajzok nyerték el a Facebook-on szavazók és a szerencse kovácsának szimpátiáját:

8 évesnél nem idősebb gyermekek:

Kettő, azaz kettő leány volt a gáton, aki bátran ceruzát ragadva megmutatta a világnak, hogy mit jelent számára a lovaglás, a ló. Vida Anna és Csuka Hanna bár még csak 7 évesek, de máris nagy rajongótábort tudhatnak magukénak aprólékosan kidolgozott műveikkel.

Közülük Csuka Hanna kapta a döntően sok szavazatot, így őt jutalmazzuk meg a Tombor Mónika: Gombóc paci a lovaglásról című könyvvel, melynek olvasásával reméljük sok-sok boldog percet ajándékozunk.

Csuka Hanna példamutatóan, kobakban élvezi a lóval töltött perceket
Gyönyörködj velünk az alkotásokban, kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

9 – 16 éves fiatalok:

Ebben a kategóriában volt a legtöbb versenyzőnk, mintegy 50 rajz érkezett a fiatal lóimádóktól. Ennek a korcsoportnak az érdekessége, hogy öt alkotásra is rekordszámú, több mint 1000 reakció érkezett rajongóinktól, így a verseny igen szoros volt. 

A 10 legnépszerűbb tehetséges művész közül végül a 16 éves Kalmár Kitti Alexandra neve került elő a kalapból, így az ő polcára kerül Tombor Mónika: Gombóc paci a lovaglásról című könyve.

Kalmár Kitti Alexandra meghitt, érzelmes pillanatot örökített meg
Gyönyörködj velünk az alkotásokban, kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

17 – 25 éves fiatalok:

Ebben a mezőnyben 26 pályamű versengett a szavazatokért. Két alkotó, Hajdu Zsuzsi és Góth Enikő munkája olyannyira elnyerte rajongóink tetszését, hogy a szoros csatában az utolsó pillanatokban sem lehetett biztosan tudni, hogy kié lesz a legnépszerűbb. Ám a kalapba az esélyegyenlőség jegyében mind a 10 legtöbb lájkot szerzett mű bekerült, melyből végül Hajdu Zsuzsi neve bukkant elő.

Gratulálunk Zsuzsi, elképesztően kifinomult profi festményeddel elnyerted a harmadik Tombor Mónika: Gombóc paci a lovaglásról című könyvet.

Hajdu Zsuzsi művére már megrendelések is érkeztek
Gyönyörködj velünk az alkotásokban, kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Minden résztvevőnek köszönjük a rajzokat, alkotásukkal emelték a játék színvonalát. A nyerteseket e-mailben is értesítjük.

2016.04.20., Lovasok.hu

Hozzászólások