Legfontosabb, hogy szeretve van a lovam

Az élet úgy hozta, hogy kaptam egy 1 évre szóló állásajánlatot Kanadába 2014. februári kezdéssel, amit elfogadtam. Tündi lovammal kapcsolatban arra a döntésre jutottam, hogy ha találok neki egy szerető gazdát, akkor eladom, de ha nem sikerülne, akkor más opciót (befedeztetés, bérbeadás) keresek. Tehát nem akartam mindenáron eladni, csak ha jó helyre kerül.

A Lovasok.hu oldalán hirdettem meg, mert szerintem ez az oldal széles körben ismert, és mivel már számos lovas/lófelszerelést is sikerrel értékesítettem itt, nem volt számomra kérdéses, hogy kihez forduljak. A képes hirdetést választottam az ajánlott opciók közül, mert én is inkább azokat a hirdetéseket nézem meg először, ahol kép is van feltöltve, és az árat is megfelelőnek találom. (Egy ismerősöm kép nélkül hirdeti a lovát, és eddig nem tudta eladni, szóval kétségtelenül hasznosnak találom a képes hirdetést.)

Manapság  Facebookon nagyon népszerűek a különböző lovas csoportok, sokan hirdetnek mind lovakat, mind ló/lovas felszereléseket, így én is belinkeltem a Lovasok.hu-s hirdetésemet. Mivel eléggé el voltam havazva az úttal, csak egyszer hirdettem meg Facebookon, és inkább bíztam a Lovasok.hu eredményességében. (Facebookon eleve rengeteg hirdetés van, így ha a magadét nem frissíted, akkor 1-2 nap múlva már nem is látható, csak ha kitartóan visszakeresed az előzményeket. Onnan tehát nem is volt érdeklődő.)

Nagy örömömre a Lovasok.hu-s hirdetésem feladása után 1 héttel csörgött is a telefonom, és Tündi lovamról érdeklődtek. Másnap el is jöttek kipróbálni, majd 2-3 nap múlva hívtak, hogy szeretnék megvenni. Mivel díjugrató versenyeken is részt szoktam venni, (főleg Pest illetve Nógrád megyében) arra gondoltam, hogy ha valaki ott látott, és tetszett neki a lovam, akkor az is jó referencia lehet, de a vevő Debrecenből jelentkezett, azelőtt sosem látták a lovat versenyen, így egyértelműen a Lovasok.hu-n feladott hirdetésnek köszönhető a megkeresés. Lili, az új gazdája nagyon szereti, mindent megvesz neki és egy jó lovardában tartja, ahol van fedeles karám, így télen is le lehet mozgatni. Mindezek mellett a legfontosabb az, hogy szeretve van!

Miután feladtam a hirdetést, pár nappal később szerettem volna módosítani az adatokat (videót is belinkelni), de valamiért nem engedte a rendszer, ahogy később hirdetésem kitörlését sem, de ezt jeleztem a Lovasok.hu felé, és ők készségesen segítettek orvosolni a problémát. Már csak a törlésnél kellett segítség, mivel ez az egész olyan gyorsan történt, hogy amikor szólni akartam az adatmódosítással kapcsolatban, az már tárgytalan is volt. 

Mindenképpen megérte kifizetni a hirdetési díjat. Szerintem ha kép nélkül hirdetem, biztos nehezebben tudtam volna eladni. Mindenkinek ajánlom a Lovasok.hu-t, hiszen ha nem ott hirdetem, lehet, hogy még a mai napig sem találtam volna neki egy gazdát.

Röviden ennyi a már tündérmesébe illő történetem. 

Üdvözlettel: Bea

Hozzászólások