A Lovasok.hu a Kincsem Nemzeti Lovas Program megvaLÓsítója

Bár a Lovasok.hu kiadója magán vállalkozásként működik, mégis munkánkkal számos ponton szinte szóról szóra a magyar kormány által elfogadott Kincsem Nemzeti Lovas Programot valósítjuk meg.

Lótenyésztés

Mit tesz, mit tett a Lovasok.hu

„kiváló használati értékkel rendelkező egyedek tenyésztése és piacra juttatása”

3 év alatt 6000 eladott ló 2,5 milliárd Ft értékben a Lovasok.hu-n keresztül.

„jól működő eredetvédelmi és tanúsítási (védjegyes magyar termék) rendszert kell felállítani, egyben a hazai hungarikumok közé besorolni”

Kezdeményeztük a hagyományos magyar lófajták nemzeti értéktárba való felvételét a magyar lovaskultúrával egyetemben. A Pest Megyei Értéktárba 2013. októberében kerültek felvételre.

„érdemes megpróbálnunk bevonni a környező országok lótenyésztőit is”

Európában egyedülálló, 6 nyelven megjelenő oldalunk révén nem csak a környező országok tenyésztőit, hanem a vásárlókat is elérjük. A lovak 10%-ért külföldről érkezik vevő.

 

Nemzeti Lovaskultúra oktatása a köznevelés rendszerében

Maus Gotthárd (a Lovasok.hu alapító tagja) a ’90-es évek elején előállt azzal, hogy a lovaglást be kell vinni az iskolákba, rövid és hosszú távon egyszerre teremtve belső keresletet – akkor nem vették őt komolyan, ma már tanítják és alkalmazzák nézeteit. Felismerte, hogy felsőfokú képzés nélkül nincs oktatás: 2005-ben indította útjára a TF Lovaskultúra oktató képzést, pótolva az ekkor már jó ideje hiányzó lovas értelmiséget.

Amit Lovasok.hu-ként teszünk:

  • lovas képzések felkutatása, összegyűjtése és megjelentetése mindeddig non-profit alapon
  • az általános iskolai lovaglással kapcsolatos hírek, cikkek és az oktatás működő példáinak bemutatása

Magyarország a szabad tereplovaglás európai régiója

Mit tesz, mit tett a Lovasok.hu

„Marketing tevékenység támogatása”

Több mint 335 lovarda részletes bemutatása 5 éve – átvállaljuk a marketing feladatokat a lovardáktól. Többnyelvű, nyomtatott Lovarda Ajánló füzet 3 éven keresztül évi 10.000 példányban.

„Lovasturisztikai adatbázis”

Több mint 150 lovarda bemutatása érhető el folyamatosan a Lovasok.hu Lovarda Keresőjében. 5 évi munkával összeállított adatbázisunk 1200 lovarda adatait tartalmazza

Lovarda Keresőnk eredményei az elmúlt 6 hónapban:

„Címek adományozása, ehhez szükséges feltételrendszer kialakítása"

Év lovardája szavazás (lovasok közreműködésével, alulról építkezve)

Lovassport

Mit tesz, mit tett a Lovasok.hu

„A sportszerű lovaglás tömegbázisának növelése”

Fő tevékenységünk a lovaglás, ló- és lovassportok népszerűsítése: hírek, cikkek, rendezvények, lovardák, lovak megjelentetése, a magyar lovaskultúra ápolása, aktív jelenlét a közösségi médiában.

„Nemzetközi szintű versenyek rendezése”

Hazánkban évi 1500+ versenynap adott. Minden ilyen rendezvény a magyar lovaskultúra élő megnyilvánulása, és eszköz a lovaglás és a lovassportok népszerűsítésére.

 

Lóversenyzés

 
Mit mond a Kincsem – Nemzeti Lovas Program Mit tesz, mit tett a Lovasok.hu
„Lóverseny „divat” megteremtése” Fő tevékenységünk a lovaglás, ló- és lovassportok népszerűsítése: hírek, cikkek, rendezvények, lovardák, lovak megjelentetése, a magyar lovaskultúra ápolása, aktív jelenlét a közösségi médiában.
Kiemelt partnerünk a Kincsem Park, rendezvényeit, híreit folyamatosan kommunikáljuk.
„zsokéiskola, ügető- hajtó iskola” Évek óta felkutatjuk, összegyűjtjük és megjelentetjük a lovas képzéseket, mindeddig non-profit alapon. A Zsokéiskola híreit, felhívásait a kezdetektől fogva térítésmentesen kommunikáljuk.
 
Hagyományőrzés
Mit mond a Kincsem – Nemzeti Lovas Program Mit tesz, mit tett a Lovasok.hu
„A nemzeti identitás, a magyarságtudat erősítése” Hagyományőrzők híreinek, rendezvényeinek megjelentetése nonprofit alapon.
 
 
Lovasterápia
Mit mond a Kincsem – Nemzeti Lovas Program Mit tesz, mit tett a Lovasok.hu
„A lovasterápia, mint komplex egészségügyi és pedagógiai célú, prevenciós, habilitációs, és rehabilitációs tevékenység széles körű hozzáférhetőségének biztosítása” Végzett lovasterapeuták elérhetőségeinek közzététele nonprofit alapon. Olvasóink számára ingyenes tanácsadást biztosítunk.
Lovasterápiával kapcsolatos hírek, cikkek megjelentetése.
„a paralimpiai versenyzés feltételeinek megteremtése és támogatása” Az olimpiák és lovassportok kapcsán egyedül nálunk esik szó a lovas parasportról.
 
Szakoktatás, lovas szakemberképzés
Mit mond a Kincsem – Nemzeti Lovas Program Mit tesz, mit tett a Lovasok.hu
„a szakmai szervezetek és a lovaságazat igényeit jobban kiszolgáló szakképzési rendszer kialakítása” Évek óta felkutatjuk, összegyűjtjük és megjelentetjük a lovas képzéseket, mindeddig non-profit alapon.
„ló iránt elkötelezett, életpályaként ezt az utat választó diákok” Kiemelt célunk, hogy legyen presztízse a lovas szakmáknak (lovász, belovagló, patkolókovács, stb.), hiszen ezen szakmák képviselői aktívan képviselik és továbbviszik lovas hagyományainkat, felhalmozott tudásunkat.
Lovas szakemberek (patkolókovácsok, lovas állatorvosok) elérhetőségeinek összegyűjtése, számukra megjelenés biztosítása.
 
Hatékony állami vagyongazdálkodás:
Mit tartalmaz a Kincsem – Nemzeti Lovas Program Mit tesz, mit tett a Lovasok.hu
Lovaságazati beruházások, fejlesztések (Nemzeti Lovarda, Szilvásvárad, stb.) Lovas híreink között folyamatosan megjelennek Nemzeti Lovas Programhoz kapcsolódó hírek.
 
 
 
Lovaságazati marketing – ezek vagyunk mi
Mit mond a Kincsem – Nemzeti Lovas Program Mit tesz, mit tett a Lovasok.hu
– „A magyar lófajták meg- és elismertetése”
– „A magyar lófajták piacának fejlesztése az adottságaik szempontjából releváns sport- és hobbilovas területeken” – Kezdeményeztük a hagyományos magyar lófajták hungarikummá nyilvánítását
– „Melyik Magyarország kedvenc lófajtája” szavazás 3000+ résztvevővel
– Tenyésztő egyesületek rendezvényeinek megjelenítése – ingyenesen, lovaik számára kedvezményes megjelenési lehetőségek
„Szakmailag garantált, folyamatos információnyújtás az érdeklődőknek” Lovas szerkesztőgárda, minden tartalom szakmailag ellenőrzött, a hírek, cikkek, a lovardák, az eladó lovak egyaránt.
Szakértő partnereink segítségével ingyenes tanácsadást biztosítunk olvasóink számára számos lovas témakörben.
„Nemzeti különlegességeink, például a magyar lovasíjászat, a magyar huszár nemzetközi súlyának erősítése.” Kiemelt figyelmet szentelünk a hazai lovas híreknek.
– „A lovaglás, mint sport, hobbi és életforma népszerűsítése”
– „Új generációk megnyerése, az egykori vásárlóközönség visszacsábítása”
– „A gyerek lovasok számának növekedése” – Fő tevékenységünk a lovaglás népszerűsítése
– Nyitott lovardák (4 éven keresztül évről-évre tízezernél is többen ültek lóra)
– Lónevelde, lovas játékok, lovas filmek és sorozatok összegyűjtése, megjelentetése
„A lovarda választás szakmai segítése” – Lovarda Kereső, – Év lovardája szavazás
– Többnyelvű, nyomtatott Lovarda Ajánló füzet 3 éven keresztül évi 10.000 példányban
„A kiemelt rendezvények látogatottságának növelése” Hazai és határon túli lovas rendezvények összegyűjtése és megjelentetése lovas rendezvénynaptárunkban
„Művészeti produkciók létrehozásának támogatása (pl.: Kincsem c. film).” Az Overdose-film promóciója a Lovasok.hu-n keresztül valósult meg – nonprofit alapon.
„Reprezentetív szóróajándékok” Többnyelvű, nyomtatott Lovarda Ajánló füzet 3 éven keresztül évi 10.000 példányban.
„Nemzeti lovas turisztikai honlap” Nap mint nap ezt tesszük, sőt egy kicsit többet. Képzések, lovardák, rendezvények, lovardák, lovak, tenyésztők, ÉS lovas turizmus megjelenítése.
 
Tesszük mindezt 10 éve önerőből a lovakért és a lovasokért. 10 évi munkával felépítettük azt az online felületet, ami kiszolgálja a Nemzeti Lovas Programot és a hazai lovas társadalmat, élő, interaktív felületet biztosít, ahol a generációk átadhatják egymásnak a magyar lovaskultúra szeretetét.
Folyamatos tartalomszolgáltatás, fejlesztések, keresőoptimalizálás, hatalmas adatbázisok és rajongói tábor van a kezünkben.
 
Mi az értékek bemutatásában hiszünk és 10 éve azon dolgozunk, hogy ezeket összegyűjtsük, bemutassuk, és mintegy katalizátorként ezekből a legtöbbet kihozzuk:
Keressük Magyaroszág LÓszolgálati nagyköveteit
Év lovardája
Melyik Magyarország kedvenc lófajtája
Az egész lovas ágazat, több száz lovarda, lótenyésztő és több ezer vállalkozás számára generálunk forgalmat nap mint nap.

Hozzászólások