Emberközpontú takarmányozás

(Szemelvény a Ló táplálkozás: A fajnak megfelelő nézőpontból cím könyvemből. Figyelembe veendő, hogy a következő értekezés egészséges lovakra vonatkozik, nem beteg, vagy legyengült egyedekre.)

A ló táplálkozás környezettanának kevéssé felismert nézőpontja, hogy ezek az állatok úgy fejlődtek ki, hogy képesek legyenek alkalmazkodni a táplálkozás változó színvonalához. Mi is a „táplálkozás színvonala”? A táplálkozás színvonalát a fejenkénti táplálék bevitel mennyiségeként és minőségeként határozzák meg. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a ló biológiailag tökéletesen alkalmazkodott a rendelkezésére álló élelem szezonális változásaihoz. Ez nem értelmezhető úgy, hogy „rendben van, ha a lovamat csak napi egy vagy két nagy adagban etetem naponta”. Ez nem jelent mást, mint, hogy a ló ösztönösen tudja, hogy növelnie kell a tápanyag bevitelt – és ilyen módon a zsírrétegét – a telet megelőzően. Amikor azt látod, hogy a lovad felszed egy kis súlyt ősszel, az nem különösebb ok az aggodalomra. Ugyanilyen alapon, amikor azt látod, hogy a lovad a tél folyamán veszít némi súlyt, ez sem feltétlenül kell, hogy riadalmat keltsen. Az ennek a természetes biológiai folyamatnak való ellentmondás olyan következményekkel járhat, melyeket úgy gondolom, nem ismerünk fel megfelelően. Ha megbontjuk ezeket a veleszületett biológiai folyamatokat, megtesszük az első lépést legkevesebb, hogy az anyagcsere egyensúlyhiányainak világa felé, ha nem egyenesen kóros folyamatok irányába. Sokat írtak már a viselkedés biológiájáról, de nagyon keveset a biológia viselkedéséről, mint egy Newton-i nézőpontra irányuló tudományról, amely szerint a biológiai folyamatok „gépesítettek”.

Azzal, hogy lehetővé tesszük a ló számára, hogy ténylegesen súlyt veszítsen a tél folyamán, figyelembe vesszük biológiai folyamatait.
A nyugati civilizáció hajlamos a táplálkozás megszállottja lenni, és a túlevés nagyon is gyakori jelenség. Sajnálatos módon ezt átvisszük a gondozásunk alatt álló állatokra is; a lótulajdonosok hajlamosak pánikba esni, azt látva, hogy lovuk veszít némi súlyt a tél folyamán, és megemelik a takarmány adagját, hogy ezt kompenzálják. Ez idegen a ló számára, akinek nem túl távoli elődei tökéletesen alkalmazkodtak a téli időszak csökkenő táplálékszintjéhez. Ugyanezek a lovak azt is tudták, hogyan emeljék a táplálkozásuk színvonalát a tél kezdete előtt és gyarapítsák súlyukat ebben az időszakban természetes módon. Korunk lótulajdonosai erre a jelenségre a mozgás mennyiségének növelésével (hogy lemenjen az a súly!), és/vagy a takarmány mennyiségének csökkentésével válaszolnak. Mindezek gyakorlatilag az ellentéteként hatnak annak, amit a ló természetesen tenne, ha ráhagynánk a saját módján.

A nézőpontodtól függ, hogyan próbálod meg „helyrehozni” a biológiailag alkalmatlan táplálás okán előre lopódzó egyensúlytalanság szintjeit: 1) ha a nézőpontod inkább „szokásszerű”, adni, vagy tenni fogsz valamit, hogy elnyomd a tüneteket, hogy azok eltűnjenek és ne kelljen velük foglalkozni; vagy 2) ha egy „természetesebb” nézőponttal bírsz, valószínűleg keresel az Interneten valamilyen kiegészítőt, amely szembeszáll a lovad által mutatott tünetekkel. Egyik opció sem néz szembe az alapot képező okozati tényezővel, ám a lovak széleskörű többségét így kezelik manapság. Az egyetlen valódi, megalapozott lehetőség a ló visszavezetése a korrekt biológiai étrendre, amely tekintettel van a faj élettanára. A probléma azzal, hogy így tegyünk az, hogy az ember szeretné és vágyik is rá, hogy így tegyen… de a legtöbb ember szükségszerűségre hivatkozva mégsem így tesz. Nos, kérdem én – miért kell folytatni egy olyan ló versenyeztetését, amely fizikálisan és mentálisan is széthullik? Miért kell tenyésztésben tartani egy olyan kancát, amely az elhasználódottság jeleit mutatja, csupán azért, mert „értékes”? A ló-ipar – annak minden aspektusa – a lovainkat szó szerint gépekké változtatta, amelyekbe laboratóriumokban tervezett tápértékű anyagokat dobálunk, és így tartjuk ló „gépezeteinket” működésben, amíg csak lehet. És mindkét „oldal” ugyanúgy bűnös ebben – értve ezalatt az úgy nevezett szokásszerű (konvencionális) és alternatív frakciót egyaránt. Nem kell még egy „holisztikus kiegészítőt” megterveznünk… el kell kezdenünk lovainkat az ő igényeik és kívánalmaik szerint etetni!

Emberközpontú tulajdonsággal ruháztuk fel lovainkat, hogy felmentsük magunkat a bűn alól: „Ő szeret futni… a szívét is kifutotta”, mondjuk a versenylóról, amelyet épp most pálcáztak meg még egyszer. Igen, a szó szoros értelmében kifutotta a szívét.

2017.10.03., Írta: Sarah Reagan, 2013.
Forrás: www.ahorsesview.com
Fordította: Mráz Edina

 

Hozzászólások