Lovak a sarkvidékeken

A lovak hosszú éveken át segítették az embert a sarkvidékek felfedezésében: kegyetlen zimankóban, hóban, jégen húzták a sarkkutatók szánjait, zab és széna helyett pedig még húst is ettek az életben maradásért.

Indiai öszvér és császárpingvinek találkozása az Antarktiszon. 
Anglia öszvéreket is küldött a déli kontinensre, melyeket a Himalája hegyein képeztek ki.

 

Szánhúzó kutyák helyett jakut lovakkal a sarkvidékre

Már a norvég Fridtjof Nansen, a "sarkvidéki felfedezések atyja" is használt lovakat expedícióin. 1888-ban, első gröndlandi útjának speciális ruházattal, pemmikánnal (tápláló zsír és fehérje koncentrátum) és szánhúzó lóval vágott neki. Nansen tudta, hogy a lovak kibírják a legnagyobb hidegeket is. 

Ez 1893-ban is bebizonyosodott, amikor az angol hosszútávlovas Frederick Jackson több mint 4800 kilométert utazott a szibériai télben. Szánját a hidegtűrésükről híres jakut lovak húzták. A következő évben Jackson nekivágott a sarkvidéknek is, elsőként használva a szívós orosz lovakat a felfedező expedícióhoz. Négy patással érkezett Ferenc József-földre (Oroszország), ahol a kis lovak nagyszerűen beváltak: még a nehezen járható terepen is elhúzták a több mint háromszáz kilós szánokat a -34 fokban. "A pónik messze a leghasznosabb szánhúzó állatnak bizonyultak. Szívósak, jól bírják a hideget, és amikor kimerültek a zab és szénakészletek, gyorsan hozzászoktak a száraz kutyakekszhez és a jegesmedvehúshoz" – emlékezett vissza Jackson.

Ezt a tapasztalatot hasznosította az amerikai Anthony Fiala 1903-ban, amikor sarkköri expedícióra vállalkozott. "A pónikkal kevesebb gond volt, mint a kutyákkal, és erősebbek is náluk. Elképesztő terheket képesek elhúzni." A lovak − először a történelem során − átlépték a sarkkört, és a Déli-sark felé meneteltek.

Úton ott, ahol széna sem terem

Sir Ernest Shackleton, az ír felfedező elődeihez hasonlóan tisztában volt azzal, hogy szibériai lovai nem fognak legelnivalót találni a Déli-sarkon, így a brit hadsereghez fordult tanácsért. A szakemberek ismertek olyan lovas kultúrákat, ahol a lovakat fehérjével is etették a máshol is megszokott takarmány mellett. Ezen információ birtokában elkészítettek egy különleges húsalapú készítményt a felfedező lovai számára. "Szárított marhahúsból, répából, tejből, bogyókból és cukorból állt. Azért erre esett a választás, mert rengeteg tápanyag van benne, viszonylag kicsi a tömege." − írta Shackleton.

Ugyan a csapatnak vissza kellett fordulnia a céltól 150 kilométerre, de az egyik szánhúzó, Socks valamivel tovább mehetett, így ő lett az a ló, aki a legközelebb jutott a Déli-sarkponthoz.

Shackelton húsevő szibériai lova, Socks.

Versengés a sarkvidék meghódításáért

A Déli-sark környékén a legjelentősebb lovas események 1910-ben történtek, de ezek részben a feledés homályába merültek, részben pedig félreértelmezték őket. A városi legendák előszeretettel foglalkoznak az angol Robert Scott kapitány és a norvég Roald Amundsen versengésével, arról azonban már nem szól a fáma, hogy ekkoriban egy harmadik expedíció is elindult a Déli-sark felé. 

II. Vilmos császár a német hosszútávlovast, Wilhelm Filchnert küldte az Antarktisz meghódítására. Filchner már bejárta lóháton Közép-Ázsiát, de a sarkvidéki körülményekről nem voltak tapasztalatai, ezért Londonba utazott, hogy kikérje Shackleton és Scott tanácsát. Scott és Filchner is lovakkal vágtak neki a Déli-sarknak, és megegyeztek, hogy összekötik a két expedíciót. "Viszlát a Sarkon!" − búcsúzott Scott. Azonban Amundsen váratlan felbukkanása egyikük sem számított.

Scott és Filchner az Antarktisz ellentétes oldalain szálltak partra legénységükkel, kutyáikkal és lovaikkal, de a Sarkpontra tervezett találkozó elmaradt. Soha többé nem látták egymást. Scott elérte célpontját, de a visszaúton életét vesztette. Filchner nem jutott messzire a parttól, viszont fontos megfigyelésekkel gazdagította lovas ismereteinket. Észrevette, hogy míg a kutyák a hajót az otthonuknak tekintették, és komoly erőfeszítések árán lehetett csak elszakítani őket onnan, addig a lovak alig várták, hogy partot érjenek. Amint biztos talajt ért a patájuk, visszatért az életkedvük: harapni, rugdalózni, ágaskodni kezdtek.

Filchner felfigyelt lovainak kiemelkedő teherbíró képességére is: több mint 540 kilós szánját könnyen megmozdították. Filchner visszatérése után lovait az Antarktisz és Dél-Amerika között fekvő South Georgia szigetén hagyta, ahol utódaik talán még ma is megtalálhatók.

Johann Koch a csapatával Grönlandon, 1912-ben

Az utolsó felfedezésre váró vidék: Grönland

A sarki pónik sok halálos áldozatot követelő drámájának utolsó felvonására a bolygó északi felén került sor. 1912-ben, 42 évvel azután, hogy Nansen elhagyta Grönlandot, a dán Johann Koch lépett nyomdokaiba. Célja Grönland átszelése volt − izlandi lovakkal. Szigetre érkezésükkor a hőmérséklet -50 fokig süllyedt, de a lovaknak ez meg se kottyant. Amikor elindultak 1913 márciusában, már „csak” -40 fok volt. Koch speciális hópatkókkal látta el lovait, melyeket Skandináviában már több száz éve használtak. Az expedíció több mint 1200 kilométert tett meg a nyugati partig.

1930-ban Alfred Wegener német tudós tért vissza Grönlandra és egyedülálló módon ötvözte mindazokat a praktikákat és találmányokat, amelyekre fájdalmas tapasztalatok vezették rá elődeit.

Wegenerrel tartott Koch egykori lovas szakértője, Vigfus Sigurdsson is. Huszonöt izlandi lóval, szánhúzó kutyákkal és sítalpakkal felszerelkezve vágtak neki az útnak, de Wegener életét vesztette egy hóviharban. Ez volt az utolsó kísérlet a sarkvidékek lovas felderítésére.

Alfred Wegener Little Fox nevű lován (balra) Jakut lovas 1905 telén (jobbra)

Egy korszak véget ért

Azonban a Föld legészakibb és legdélebbi tájainak megközelítése lóháton továbbra is vonzó kalandnak tűnt. 1951-ben lovasok egy csapata ellovagolt a sarkkörig. Ugyanebben az évben az angol Donald Brown és a dán Gorm Skifter, a két első modern hosszútávlovagló eljutott a föld legészakibb városából, Hammerfestből Koppenhágába. 2012 nyarán Vaidotas Digaitis litvániai szülőfalujából lovagolt el az Északi-Sarkkörig és vissza.

De vajon mi lett a sorsa azoknak a csodálatos jakut lovaknak, akikkel ez a történet elkezdődött? A kivételesen hidegtűrő lovak ezrei legelésznek ma is a -60 fokos szibériai szimankóban, és a jakut lovas kultúra sem veszett a múlt ködébe.

2013.01.08. Weisz Hanna, Lovasok.hu
Forrás: Horsetalk.co.nz
Frissítve: 2017.01.16.

Hozzászólások