Több mint 3 milliárdot szán a kormány iskolai lovasoktatásra a 2014/15-ös tanévben

Elkészült az a kormány előterjesztés, melynek köszönhetően közel 300 általános iskolában valósulhat meg a lovaskultúra oktatás központi költségvetési forrásból 2014. szeptember elsejétől – jelentette be Dr. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium Államtitkára kedden. Így az eddigiekhez képest hatszor több általános iskola vehet részt a programban.

Budai Gyula beszámolt arról, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, valamint a Magyar Lovassport Szövetség képviselőiből januárban jött létre egy munkacsoport az általános iskolai lovaskultúra oktatás széles körű bevezetésére. Több hónapos széleskörű szakmai egyeztetést követően a munkacsoport elkészítette azt a koncepciót, amely alapján állami finanszírozás mellett 279 általános iskolában 320 lovarda részvételével idén ősszel megkezdődhet a lovaskultúra oktatás.

A tervek szerint az általános iskolák harmadik, negyedik és ötödik osztályában felmenő rendszerben indulhat el a lovaskultúra oktatás.  A mindennapos testnevelés keretében kétszer 45 perces összevont órákat tartanak majd.  A tanrend 70 százalékban gyakorlati, 30 százalékban elméleti részből tevődik össze. A tantárgy a tanulók számára választható lesz, de aki a lovaglást választja, annak egy éven keresztül kötelező az oktatásban való részvétel. Az oktatás állami finanszírozásban fog megvalósulni, tehát nem ró anyagi terhet a szülőkre.

 Budai Gyula hangsúlyozta, hogy az általános iskolai lovaskultúra oktatás több, mint puszta lovaglás oktatás, hiszen főbb célkitűzései között a lovaskultúra, a magyar lovas hagyományok, valamint a környezettudatos és egészséges életmódra történő nevelés is szerepel a lovaglás gyakorlati alapjainak megismertetése mellett. 

Budai Gyula arra is kitért, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szerződést köt majd azokkal a lovardákkal, melyek regisztráltak a Magyar Lovassport Szövetség oldalán, és amelyek minősítését a Szövetség elvégezte. Azok a lovardák, amelyek szeretnének csatlakozni a programhoz, május 30-ig még regisztrálhatnak a Magyar Lovassport Szövetség weboldalán.  

Az előzetes kalkulációk szerint a teljes rendszer üzemeltetése a 2013/14-es tanévben 3 milliárd 150 millió forintba kerül majd. Mivel az oktatás felmenő rendszerben zajlik, az oktatásban résztvevő gyermekek létszámával együtt a finanszírozásra szánt keret is évről évre növekedni fog majd. Ez egy nagyon jó befektetés a gyerekek mozgáskultúrája, egészségmegőrzése irányában – mondta Budai Gyula.

Jó hír a szülők és gyerekek számára, hogy nincs előre meghatározott létszámkeret, minden gyermek számára biztosítani szeretnék a lovaskultúra oktatás lehetőségét. Ennek természetesen feltétele, hogy az iskola oktatási programjában szerepel a lovaskultúra oktatása és a KLIK segítségével sikerül együttműködést kialakítania egy közeli lovardával.

 

Fotó: Schuch Lili

Stróbl Dorottya, a Magyar Lovas Szövetség főtitkára elmondta, hogy minden olyan iskolának és lovardának szeretnének lehetőséget biztosítani a programban veló részvételre, akik jelzik ezirányú szándékukat. A Szövetség szakemberei minden lovardát ellenőrizni fognak annak érdekében, hogy a gyerekek biztonságos körülmények között, megfelelő szakmai alapokon nyugvó oktatásban részesüljenek. "Remélem, minél több gyerek szereti meg a lovat és kerül közelebb ehhez a gyönyörű sporthoz" – mondta.

Andor Ákos, a Bellandor Lovasközpont tulajdonosa egy merész hasonlattal érzékeltette az általános iskolai lovaglás oktatás jelentőségét: "Olyan, mint a magyartarka: többhasznú. Hogy a gyerekeknek mit jelent, egyértelmű. Hogy mit jelent a magyar nemzet, a magyar lovaskultúra számára, nem kell magyarázni. A lovardáknak viszont mankó a fennmaradáshoz. Hiszem, hogy nagyon-nagyon pozitív eredmény fog születni." Azt is kiemelte, hogy mind a tanároktól, mind a szülőktől igen pozitív visszajelzéseket kapnak. 

Óriási jelentőségű, hogy az általános iskolai lovaglás oktatás országos programmá tud kiszélesedni, emelte ki B. Tóth Ferenc, a kecskeméti Hírös Lovarda tulajdonosa. Emellett óriási anyagi lehetőség ez a lovardák számára is. Mind elmondta, az előzetes felmérések szerint Kecskeméten 12.000 gyermekből 1.200 fő kíván részt venni az iskolai lovaskultúra oktatásban. 

Ülésezik az általános iskolai lovaglás oktatás bevezetését előkészítő munkacsoport
Fotó: Pelsőczy Csaba

Ezzel lezárult tehát az általános iskolai lovaglás oktatás előkészítésének első fázisa. Az előterjesztés hamarosan a kormány elé kerül. A második fázisban kerül majd sor a kerettanterv, a tanmenet, a szakmai anyag elkészítésére, a pedagógus továbbképzés kidolgozására és a kapcsolódó szakmai anyag összeállítására. 

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban hét olyan iskolát keresett fel, melyekben már folyik az általános iskolai lovaglás oktatás – ezek az intézmények mintául kell, hogy szolgáljanak azon iskolák számára, ahol idén szeptemberben indul majd el az oktatás. 

Dr. Budai Gyulával együttműködve a Lovasok.hu kérdőívek segítségével gyűjtötte össze azon általános iskolák tapasztalatait, ahol már zajlik az iskolai lovaskultúra oktatás. 

Sok egyéb lényeges kérdés mellett rákérdeztük például arra, hogy az adott iskolák hetente hány alkalommal tartanak lovaglás oktatás órát, hogy milyen kiegészítő foglalkozásokat kínálnak, miket jelölnek meg kötelező védőfelszerelésként, illetve mi a gyermekek és az oktatók általános visszajelzése az órákról.  

A kérdőívek eredményeit folyamatosan, áttekinthető formában tesszük elérhetővé, hogy működő példákkal segítsünk azon iskoláknak, lovardáknak és önkormányzatoknak, ahol idén szeptemberben kezdődik meg a lovaskultúra oktatása.   

Önfegyelmet tanulnak az alsósok Fóton

Fóton a kisiskolások kialakíthatják önfegyelmüket az iskolai lovagláson. 

Így lovagolnak az általános iskolások Izsákon

51 gyermek vesz részt az iskolai lovaglás oktatásban.

Felsőtárkány: 2007 óta lovagolnak a diákok

Felsőtárkány az iskolai lovaglás oktatás egyik úttörője.

A legfőbb cél a gyerekek nevelése a ló által

Sóskúton a lovaskultúra hallgatók oktatják az iskolásokat.

Még több bevált, működő példa az iskolai lovaglás oktatásra: 

www.lovasok.hu/iskolai-lovasoktatas

2014.03.25. Biró Dániel, Magyar Dorottya, Lovasok.hu

Hozzászólások