A ló és az ember

Mivel a ló szellemi képességei messze elmaradnak az emberétől, így alapvetően alacsonyabb értelmi szintje miatt, csak nehezen vagy – a nem hozzáértő bánásmód miatt – néha egyáltalán nem tudja megérteni az embert. Ahhoz, hogy ez mégis sikerüljön, az embernek kell megtanulnia lónyelven “beszélni”, és nem fordítva.

Tehát, ahhoz, hogy egy lóval helyesen és eredményesen tudjunk bánni ismernünk, és értenünk kell annak pszichológiáját (gondolkodásmódját, érzelmi világát) és vele született, ösztönös és tanulható magatartásformáit. Hogy a közös kapcsolat saját magunk és lovunk számára is, ne csak “eredményes”, hanem kellemes is legyen, a megértésen kívül mind két félnek alkalmazkodnia is kell egymáshoz. Az embernek meg kell tanulnia a ló fejével gondolkodnia, hogy megértse reakcióit, viselkedésformáit, a lónak pedig meg kell tanulnia bízni az emberben, igazodni a szokásaihoz. Meg kell tanulnia, hogy mit szabad és mit nem a közelében, meg kell tanulnia vigyázni rá. Így a nem kívánatos, de öröklött tulajdonságok részben elnyomhatók, a kívánatos tulajdonságok pedig erősíthetők.

Mit kell az embernek a ló viselkedéséről tudnia, és hogyan kell vele bánnia?

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy megpróbálnak a lóval ember módjára bánni és a lovat emberi tulajdonságokkal felruházni. Úgy kommunikálnak a lóval, ahogy azt az emberi kapcsolatteremtéseik folytán megszokták. Ez azonban veszélyes lehet, arról nem is beszélve, hogy nem lesz célra vezető, mert a ló gondolkodásmódja más, mint az emberé. Az embernek a lóval való bánás módját, mind a mindennapi használat, mind a kiképzés során az állat vele született viselkedési ösztöneire és a szerzett viselkedési tulajdonságaira kell alapoznia.

A ló egyik legfontosabb vele született viselkedési ösztöne: a menekülési reflexe

Induljunk ki a ló őseiből, a vadlovakból. A vadló természetes ellenségeihez, a ragadozókhoz képest nem volt elég nagy és elég gyors állat. Életben maradásának legfontosabb feltétele az volt, hogy a veszélyt idejében felismerje és elmenekülhessen. Ezért már a nem egyértelmű, de veszélygyanús helyzetekre is azonnali meneküléssel kellett, hogy reagáljon.

A vadló tehát állandó félelemben, állandó menekülési készenlétben élt, mert soha nem érezhette magát teljes biztonságban. Ez az ősi ösztön olyan mélyen gyökerezik, hogy ezt a ló háziasítása során kialakult új életformája sem tudta kitörölni. Ezért tartásánál, felnevelésénél, kiképzésénél, használatánál a nagyobb eredményesség és a balesetek elkerülése érdekében figyelembe kell venni, hogy a ló félénk, a legcsekélyebb “veszélyre” is azonnal, hirtelen mozdulatokkal reagáló állat.

Érzékenységét tekintve azonban nagy egyedi változékonyságot mutat. Tudnunk kell a lóról azt is, hogy az emberétől eltérő látása és érzékenysége miatt képes, olyan dolgoktól is megijedni és elmenekülni, amiről mi emberek nem gondolnánk, hogy ijesztő, így ez könnyen balesetekhez vezethet.

A ló közösségben, ménesben élő állat

A ló természetes körülmények között csoportosan, ménesben élő állat, amiben rangsor uralkodik. A rangsor az idő múlásával (pl. a csikók felnőnek), és új helyzetek létrejöttével változhat. A rangsor kialakulását a csoport tagjainak életkora, nagysága, neme, a különböző egyedek természete és egymáshoz való viszonya, együtt tartózkodásuk időtartama befolyásolhatják.

A rangsor, a kialakulását befolyásoló változó tényezők miatt nem feltétlenül mindig állandó. Egy közösségbe bekerülő új lovat az ott lévő egyedek ritkán ismernek el elsőre náluk feljebb lévőnek. Viszont az idő múlásával, a rangsor-vitákon keresztül az új ló egyre feljebb kerülhet. A rangsorba minden lónak így, vagy úgy, de be kell illeszkednie. (Megfigyelhető az is, hogy a rangsor nem mindig következetes.)

A rangsor gyakran mechanikai úton: sunyításokon, rúgásokon, harapásokon, és érzelmi ráhatásokon keresztül alakul ki. A rangsorban legfelül álló, magának tiszteletet kivívó lóra azonban nem haragszanak társai. Épp ellenkezőleg, megbíznak benne, és ragaszkodnak hozzá. A ló, más élőlényekkel is hasonló viszonyt alakít ki. Ilyen lehet, pl. az ember, a kutya, a birka, …stb.

Az ember helye viszont ebben az ember-ló kapcsolatban, csak a rangsor első helyén lehet. Ha tehát megfelelő kapcsolatot akarunk egy lóval kialakítani, úgy kell vele viselkednünk, hogy a vezető szerep, mindig a mienk legyen, függetlenül attól, hogy lovaglás, felvezetés, pucolás…stb. közben, vagy “csak” a legelőn, vagy a boxban vagyunk-e vele. Hogy a ló-ember kapcsolat mind két fél számára kellemes és eredményes legyen, ahhoz mind két félnek alkalmazkodnia kell a másikhoz.

A lónak úgy kell viselkednie, hogy az ember hű társa legyen. Szívvel-lélekkel és főként tisztelettel dolgozzon együtt vele. Az embernek pedig vigyáznia kell arra, hogy “vezető pozíció”-jával soha ne éljen vissza, és maradjon mindig korrekt!

A csoportos életmód egy másik jellemzője a ménesösztön (együtt-tartózkodási ösztön). A lovak ménesösztönét bizonyos esetekben meg kell próbálnunk tudatos neveléssel elnyomnunk, vagy pedig a magunk javára fordítanunk. Például: Ijesztőbb akadályok leküzdésénél (pl. vízen, árkon, ugráson való átkelésnél), jó szolgálatot tehet a lovak erős egymáshoz tartozási ösztöne. Egy megbízható vezető ló után legtöbbször még a legijedősebb egyedek is elmennek.

Vannak olyan esetek is, amikor a csorda szellem nem kívánatos: terep lovaglás alkalmával tapasztalhatjuk, hogy főleg a rangelső lovak, nem szívesen mennek hátul. A legtöbb ló nem szívesen marad le, vagy válik el a többitől. Mivel ezek a csoportos viselkedésbeli jellemzők, vele születettek, felesleges erőszak helyett csak szisztematikus munkával és fokozatosan lehet a lovat leszoktatni erről.

A csoportos életmód szükségszerűvé teszi az egyes egyedek közti kommunikációt. A “lónyelv” testbeszédből és nyerítésből áll. Ha odafigyelünk a ló testbeszédére, olvashatunk a gondolataiban. A ló tekintete, füleinek mozgása sok mindent elárul. Ezért, ha csak tehetjük, szakítsunk időt és figyeljük meg a lovak egymás közti viselkedését természetes (ménesi) körülmények között is. Ha például egy ló megijed valamitől, legtöbbször mielőtt megugorna, az egyik fülét az ijedelem tárgya felé fordítja. Tartsuk be mi is a lovak által ismert játékszabályokat: egy ló először jelez, mielőtt cselekedne.

A ló erősen reagál az érintésre

Ha az ember lassan ráteszi a kezét egy lóra és megsimogatja, megvakargatja ez bizalmat vált ki a lóból. Ha egy csikót megsimogatunk, álljunk szorosan a válla mellé. A magyarázat egyszerű: figyeljük meg a lovakat a ménesben. A lovak nyugalomban egymással szemben, vállat vállhoz vetve állnak, hogy a farkukkal egymás fejéről, nyakáról elhajtsák a legyet, vagy hogy egymás marját vakarják.

Ez egy gesztus az egymással jó kapcsolatban lévő lovak között, ami jó érzéssel tölti el őket. Hasonló a helyzet, mikor az ember áll a ló mellett és simogatja, vakargatja azt. Ez az elfogadás egy formája, amit a lovak megértenek. A lóval a saját szintjén kell kapcsolatot teremteni. A lovaknak könnyebb az embert elfogadni, ha az olyat tesz velük, amit megértenek.

A ló az ismétléseken keresztül érti meg a dolgokat és tanulja meg, hogy hogyan kell azokra reagálnia

A ló nem képes aktívan tanulni, mint az ember, hanem számára a gyakorlás során, az ismétléseken keresztül történik meg a bevésődés. Ezért nagyon fontos, hogy mit, hogyan, mikor és meddig gyakoroltatunk:

Hogy mit, azért fontos, mert a nemkívánatos tulajdonságok épp úgy rögzülnek ,mint a hasznosak! A ló szempontjából, az teljesen mindegy, hogy egy (nem kívánatos) cselekvéssort ismételni hagyunk, vagy ismételtetünk. Az eredmény ugyan az, mind két esetben rögzül.

Az által tehát, hogy bizonyos dolgokat állandóan ismételtetünk vagy ismételni hagyunk, jó és rossz szokásokat alakíthatunk ki. Szokások alakulnak ki a belovaglás alkalmával is, ahol állandóan ismételtetjük a feladatokat. Szokások alakulnak ki a lóval való egyéb munka során az istállóban (pl. mindig ugyan abban az időben való etetés…stb.), karámba való kiengedéskor, a ló vezetése közben …stb. Ezért veszélyes az, ha ráhagyunk a lóra egy-egy kezdetben ártalmatlannak tűnő nemkívánatos viselkedést, mint pl. a csipkelődést, megijedésnél a megugrást, az ágaskodást, méneknél a ménjelleg kimutatását, elengedéskor az elrohanást …stb., mert azok később rossz szokássá alakulhatnak.

Ügyeljünk tehát arra, hogy csak azt “gyakoroltassuk”, amit tényleg meg szeretnénk tanítani!

Hogy hogyan gyakoroltatunk valamit egy lóval, az azért fontos, mert ha valamit nem következetesen, korrekten és a megfelelő alapok birtokában csináltatunk, akkor vagy nem érjük el a kívánt eredményt, vagy ami még rosszabb, “elronthatjuk” a lovat.

Hogy mennyi ideig gyakoroltatunk valamit a lóval az azért fontos, mert, ha nem szánunk elég időt a biztos alapok felépítésére, és túl korán próbálunk meg tovább lépni, akkor ez azt eredményezi, hogy rövid időn belül az egészet újra kell kezdenünk.

Ez hasonló ahhoz, mint amikor egy gyereket tanulni küldünk. A tanulás először az óvodával kezdődik, majd az általános iskolával folytatódik, és a gimnáziumon keresztül egyeseknek az egyetemig tart. Egy gyerektől elsőre az egyetem anyagát követelni, mielőtt elvégezte volna az általános és közép iskolát, hasztalan fáradozás. A lóval ugyan ez a helyzet!

Fontos tehát, hogy hagyjunk elég időt, mert azzal időt spórolunk! Tartsuk be mindig a fokozatosság elvét és legyünk türelmesek! A fokozatosság azonban nem jelent következetlenséget: ha valamit egyszer megköveteltünk a lótól, azt hajtassuk is végre vele.

A táplálkozási ösztön

A táplálkozási ösztön a ló egyik legerősebb ösztöne, ezért nem szabad figyelmen kívül hagynunk, és ha lehet,meg kell próbálnunk a szolgálatunkba állítani. Valószínű, azt már minden lótartó, aki saját maga eteti lovait, észrevette, hogy ha általában azonos időben eteti lovait- a ló szinte jobban tudja nála, mikor kell az etetésnek kezdődnie.

A lovaknak nagyon jó az időérzékük, ezért a velük kapcsolatos ismétlődő tevékenységeknél, mint például az etetésnél, istálló munkáknál, edzéseknél, …stb. jó hatású a megszokott rend betartása. A rendszertelenség, nyugtalanságot, stresszhelyzeteket, így a teljesítmény romlását idézheti elő.

Az etetés megszokott idejének késése, olyan rossz szokásokat alakíthat ki, mint például a különböző nem kívánatos dolgok megrágása, vagy a velük való játék. Ha az edzés vége bele nyúlik az etetési időbe, romlik a figyelem, nő az engedetlenség. A táplálkozási ösztönt, nevelési vagy jutalmazási céllal a magunk javára is fordíthatjuk. Az idomítás eredményességét fokozhatjuk szakszerűen alkalmazott jutalom falatokkal (alma, kenyér, cukor…stb.).

Forrás: www.maxinet.hu/westernlo
Fotók: Pixabay.com
Cikk frissítve: 2019.05.14.

Hozzászólások