Kinek jár a zabla? – 1. rész

Általában zabla nélkül lovagolok, bár mielőtt letettem, zablával lovagoltam. Mindkét oldal ismeretében szeretnék hozzászólni, kvázi kiegészíteni a múlt héten megjelent “Kinek kell a zabla?” című cikket. A téma már csak azért is szívügyem, mert Dr. Robert Cook személyesen állt mellém, amikor pár évvel ezelőtt a lovas parasportban, kérelmeztem a zabla nélküli kantározások alternatív használatát. Kérésünk a FEI részéről sajnos süket fülekre talált.

Bitless Bridle kantár, melyet Dr. Robert Cook brit állatorvos fejlesztett ki a zabla nélküli lovaglás alternatívájaként

Saját lovaimat a Dr. Cook által kifejlesztett Bitless Bridle (továbbiakban BB) kantárral lovagolom, lovasaim is ezzel dolgoznak. Edzésen, edzőm lovain zablával lovagolok, s pont a lovaglástanulásnak, rendszeres munkának és edzőm hozzáállásának köszönhetően mára már talán elmondhatom, hellyel-közzel nem okozok fájdalmat. Ez azonban nem mindig volt így. Elkötelezett híve vagyok Dr. Cooknak, lovaimat több mint hét esztendeje lovagolom zabla nélkül, mégsem gondolom, hogy ez minden esetben lóbarát és fájdalommentes, s mindenekelőtt, biztonságos megoldás. Sajnos nem minden lóra, nem minden lovasnak, s nem minden célra alkalmas a zabla nélküli kantározások használata.
Dr.Cook véleménye szerint a ló szájában a zabla számára nincs hely, a zabla idegen test. Valóban, még egy csontos, csupasz lókoponyát kézbe véve is megtapasztalhatjuk, a zabla – egy női középső-ujj vastagságú csikózablát véve példának – éppen hogy elfér, s akkor még hol vannak a lágyrészek! A zablarés alsó állkapcsi része, a hordász, valóban igen keskeny, nyálkahártya-borítása vékony.

A csontos hordász és a zablarés felső állkapcsi része

A hatalmas, húsos nyelv tele van idegvégződésekkel, érhálózatban gazdag, legalább annyira érzékeny, mint az ember nemi szervei.

Ám a fejet ellátó ereket, idegeket és a légutakat nemcsak a zabla, de a helytelenül megválasztott vagy csatolt kantár is irritálhatja. Az állat puha orrjáratait kitűnően el lehet szorítani egy helytelenül csatolt orrszíjjal. A ma már egyre kevésbé használatos hannoveri orrszíj zabla alatti csatolási módjában pl. gyakran szorítják el az orrjáratokat. Ugyanilyen hatású a kombinált orrszíj, ha az orrzó mélyen csatolt, s ennél fogva a segédorrszíj már a puha, porcos részeken fekszik. “Ügyesebb” lovasok még mexikói orrfékkel is képesek elkövetni ugyanezt a hibát, ami pedig kialakításától fogva kíméletesebb az orrjáratokhoz, mint az első kettő.

A zabla nélküli kantározások – helytelen használat, csatolás mellett – szintén akadályozhatják a légzést. A mechanikus hackamore – melyet jómagam nem is sorolnék a valódi zabla nélküli kantárok közé – túl mélyen csatolva nemcsak az orrjáratokat szoríthatja el, de még a ló orrát is eltörheti! Egy túl mélyen csatolt BB, virág-hackamore , Glücksrad – szerencsekerék, indián hackamore, szintén könnyen kiszorítja a szuszt a lóból.

Nem a zabla puszta használata, hanem a túlzott feligazítás/vagy mélyre lovaglás melletti egyidejű szűk tarkóval, szűk torokkal lovaglás, ami megtöri a légutakat s akadályozza a ló légzését! Érzéketlenebb lovasoknak még zabla nélküli kantározás mellett is sikerülhet szűkre, vonal mögé lovagolni lovukat!

A kierőszakolt feligazítás és a torokban szűk lovaglás a nyelvcsont gyötrésével negatívan hat a mozgás egészére, elsősorban az egyensúlyozásra. „A tarkó hajlítottsága, melyet a zabla által oly könnyű elérni, egy másik oka a felső légutak elzáródásának gyors mozgások során.” – így szól a Lovasok.hu-n megjelent Kinek kell a zabla? című cikkben Dr. Cook – igaz, csak idézésben-fordításban. Remélem, hogy a szöveg csak a külföldi magazin idézete szerint szól így. A hajlítás önmagában még nem káros! Ám a túlhajlítás, szűk keretben, tarkóban, torokban összecsomagolva történő lovaglás nemhogy gyors mozgások során, de már lépésben megtöri a légutakat. Nem egy lovast látni, akinél már a lépésben való bemelegítés is lehajlítva, túlhajlítva, vonal mögött történik.

A zabla nélküli kantároknak sem mindegyike lóbarát, s nem minden kézben kíméli a lovat. Ebben a tekintetben semmiben sem különböznek a zablától. Ha a zablát egyfajta kompromisszumnak, vagy a szársegítségeket finomító eszköznek fogjuk fel, használatát nem tekintjük ördögtől valónak, egy egyszerű, csuklós csikózabla, gumizabla, emelő hatással nem rendelkező zablatípusok, érző, független kézben nem okoznak több kárt, mint egy zabla nélküli kantár – tapasztalatlan kézben. Fontos még megemlíteni, hogy a zabla nélküli kantárok között is vannak emelő hatásúak, ezek az orrcsontra és a szájgödörre ugyanolyan hatással lehetnek, mint egy “jóféle” mechanikus hackamore! (pl. virág-hackamore, Glücksrad). Az indián hackamore is az állgombóc mögötti puha, érzékeny gödörben kereszteződik! A helytelenül felhelyezett BB az alsó állkapocs egyik fontos ér- és idegkilépési helyét dörzsölheti, nyomhatja.

A helytelenül csatolt, beállított Bitless Bridle az alsó állkapocs érdességénél elhaladó ereket – a. et. v. facialis – érinti
Így fekszik fel a BB keresztezett állszíja helyesen beállítva, kellő vastagságú, tömeges rágóizmok mellett

A ló számára nem megfelelő bosal a szó szoros értelmében gyűri az orrhát bőrét!

Ezt a bosalt nem erre a lóra méretezték. Az érdes ínnal befont orr-rész szárhasználatkor meggyűri az orrhát bőrét

A csomózott kötőfék nem lovaglásra, földi munkára való!

Ez a csomózott kötőfék túl mélyen van, a vékony zsinór már a puha, porcos orrjáratokon fekszik. Forrás: Pinterest.com

Még a legártatlanabb, leginkább lóbarátnak látszó kantározási mód is tud fájdalmat okozni!

Valamit sokszor elfelejtünk – az ember, kézhasználó lévén, kezét a szárakkal nem csak kommunikációra, hanem sajnos sok esetben fenyítésre is használja. Hányszor látni durva szájtépést, belerángatást, reszelést. Akaratán kívül is okozhat fájdalmat még a legtapasztaltabb lovas is, pl. ha egy ugrás rosszul jön ki, vagy ha a ló nem várt hirtelen mozdulatot tesz. A lovas kezébe addig nem való zabla, míg ülése és keze egymástól nem függetlenek, azaz – lebutítva – kezét egyensúlyozásra, kapaszkodásra használja!

Tanuljon meg a lovas zabla nélkül lovagolni, függetlenül ülni és segítségeket adni, csak ezután adjunk zablát a kezébe! Szomorú látvány a lovasiskolákban könnyűügetni épphogy csak tudó kezdő, aki minden felálláskor akaratlanul is beletép a ló szájába, miközben bosszankodik, hogy szegény pára nem megy eleget előre!
A fiatal ló képzését egyre többen kezdik zabla nélkül. Ehhez hosszabb idejű, türelmesebb előkészítésre van szükség földről, a lónak hangjelekre, gesztusokra biztosan kell teljesítenie a lovas, kiképző kéréseit, mielőtt a lovas felülne a hátára. Példának okáért, amíg egy ló nem áll meg a földön szóra, mindhárom jármódból, ne is gondolkodj a felülésen! A zabla nélküli kantárral földről is megtaníthatók a (szár)segítségek (ám, ha helyes a kiképzés, ugyanez mondható el a hagyományos útról – azaz a zabla használatáról is).

Gyakori tévhit, hogy a ló mozgásához, testéhez a zablán át vezet az út. Nemcsak korunk betegsége ez, gyerek, kamasz lovasként még sokan a lehajlítás, a támaszkodás szentségében nőttünk fel. Gondoljanak vissza akik versenyeznek, hányszor lépett oda az edző a pálya szélén várakozó lóhoz start előtt, s igazgatta a zabla mozgatásával támaszkodásba a ló fejét? Hány eladó lovas képen van a ló nyaka karikába hajlítva, csak mert úgy jobban mutat? Valóban, a gömbölyű formákat mutató, dinamikus ló vonzóbb a szemnek. Tapasztalatlan, fiatal lovasok, serdülők igyekeznek kereken lovagolni, sokszor sok kézzel és segédeszközök használatával, csak mert példaképeiktől így látták.

A támaszkodást nem szabad eszközösen kierőszakolni! Tudom, most sokan kinevettek, de kellő időt adva a lónak, szakszerű és bőséges tornáztatással, gimnasztikával, egyensúlyának-ügyességének-hajlékonyságának fokozatos fejlesztésével a ló önmagától is rátalál a támaszkodásra, vagy inkább az egyensúlyra, az önhordásra. A sportlovak képzésekor, belovaglásakor sajnos gyakran sürget az idő – ám a tapasztalt és érző lovas ekkor sem a mielőbbi látszateredmény elérésére használja a zablát és a segédszárat (ezt csak átmenetileg!), hanem, hogy a lóval rövidebb idő alatt megértesse szándékát.

Még egy tévhit a zabla használatával kapcsolatban: a támaszkodási, irányítási, száj -problémákat támasztó vagy energikusabb, karakteresebb lovat erősebb zablával lovagolni. Kisgyermekek, kezdő lovasok alatt is látni pelham zablát, Pessoát viselő lovakat (mondván kicsi a lovas nagy a ló, így könnyebben elbír vele) s sokan azért lovagolnak nagy zablával, mert a lovat nem lehet másképp megfogni.

Ez a ló Pessoa-zablát hord, a dolgon kicsit enyhít, hogy álladzó nélkül… Gyermek lovasának még így is gondot okoz a – ló számára láthatóan nem fájdalommentes – irányítás

A fenti problémák szoros kapcsolatban vannak a ló tartás- és használati módjával, a részére biztosított mozgáslehetőséggel, a takarmányozással, a lovas technikai tudásával. Nem árt ezeket sem felülvizsgálni, mielőtt az eszközökhöz nyúlnánk!
Úgy gondolom, szabadidőlovas-berkekben elsősorban a a fentiek miatt szkeptikusak egyre többen a zabla használatával szemben.

Magam úgy vallom, egy megbízható hobbiló ellovaglásához nem szükséges feltétlenül zabla. Ám hivatkozhatunk állat-ember bizalmára, a lovas jártasságára, a körülmények sokszor rajtunk kívül állnak. Még a legmegbízhatóbb ló, a legjártasabb lovassal is kerülhet olyan helyzetbe, amiből könnyen lehet baleset. A zabla-nélküliség barátai ilyenkor azt mondják, ha akar, a ló zablával is elvisz, ám ha zabla nélkül történik meg a baj, mások egyből arra fogják, hogy a ló nem volt rendesen felkantározva.

Tászler Melinda egyik, a napokban megjelent Facebook-bejegyzését idézném:
Senkit, ismétlem senkit ne biztassunk arra, hogy alapok nélkül levegye a kantárat, kötőféket a lováról… És még inkább ne menjenek így terepre!! A szabadon való foglalkozás, a felszerelés nélküli munka egy visszaigazolás, mely kontrollált körülmények közt hivatott ellenőrzést adni. Logikus, ha megy minden felszerelés nélkül, akkor felszereléssel ugyanaz a kapcsolat és így csak precízióra kell az eszköz.

Magyarul: Ha egy vágta-állj átmenet megy kantár nélkül, akkor nagy eséllyel kantárral ugyanez a finom segítség elérhető, nem kell tépni a száját, hogy megálljon (és fordítva is, ha jó a képzés).

Viszont senkinek eszébe se jusson csak úgy terepre menni felszerelés nélkül. VALAMI legyen a ló fején. Vannak kivételek (amivel nem értek egyet, de mindenkinek minden a saját felelőssége) de ők sem tehetik meg, hogy erre buzdítanak másokat! Mert felelőtlenség! A ló elméjét lehet fürkészni, de mikor a külső adottságokon múlik minden, akkor nem azon múlik. És ne említsük, hogy “kimegyünk terepre nyakmadzaggal, de csak lépünk, mást még nem merünk” ..és ha megijed!? Hogy kontrollálod?!

Ugyanez: versenyre olyan embert vigyünk aki 3 jármódban BIZTOS… Aki nem tud vágtázni az ne menjen versenyre, mert ha megijed a ló és beugrik, mit csinál?
További példa: munkába menet láttam, hogy egy kutya gyönyörűen ment a gazdája mellett szabadon. De mikor az úthoz ért, rátette a gazda a pórázt. Mert mérsékli a balesetveszélyt, félti a jószágát és felelősségteljes!

Nem a szakmai munkában, nem a lovamban nem bízom, hanem a körülményekben. Bárki, alapok nélkül NE menjen terepre! És ez felszereléses lovaglásra is igaz! De még karámban se lovagoljon felszerelés nélkül, mert nem tart ott! Minden az alapoknál kezdődik!

Olyan lovasember szájából, aki lovaival eszközzel és anélkül is, a legkülönbözőbb feltételek és körülmények között is lóbarát módon, kiegyensúlyozottan és nagy biztonsággal dolgozik, még inkább megszívlelendő a fenti jó tanács!

Vannak olyan feladatok, használati célok, melyekben a lovas egyértelműen a nehezebb utat választja, ha a zabla nélküli lovaglás mellett dönt. A videókon és képeken látható nagypályás díjlovak, melyek zabla nélkül is „a mai bíráskodás szempontjainak megfelelő keretben” mozognak, általában demonstrációs céllal lesznek lekantározva, kiképzésük, napi munkájuk bizony zablával, sőt, nagykantárral történik. A magasabb osztályokban vannak olyan nehézségi fokú, precizitású feladatok, melyeknek tökéletes végrehajtásához nem elég a zabla nélküli kantár! Egy A, esetleg L-osztályú díjlovaglásban még elképzelhető, hogy oda tud érni pl. egy BB kantárral képzett lovagolt ló, ám magasabb osztályokban ez már nem elegendő. Gátversenyen, ügyességi,- engedelmességi versenyszámokban és díjugratásban – elsősorban Nyugat-Európában és a tengerentúlon, s amatőr szinten már egyre szélesedik a zabla nélküli kantározásokat használók köre.

A hosszúra nyúlt hozzászólást, cikket itt megszakítom. Második részében igyekszem pár hasznos tanáccsal szolgálni azoknak, akik úgy döntenek, szívesen kipróbálnák, vagy akár használnák is, a zabla nélküli kantározásokat.

A lóanatómia,- és biomechanika, és a felszerelések, segédeszközök használatának összefüggéseit nemcsak nemzetközi, hanem hazai berkekben is egyre többen taglalják. Ám a kantározási módokkal és a zablákkal sajnálatosan nem sokat foglalkoznak, inkább a nyergeken van a hangsúly. Nemrégiben, Dr. Tornyi Katalin kurzusán – igazán lóbarát szemléletben és a ló jól-létét szem előtt tartva – talán először ismerkedhettünk meg elméletben és gyakorlatban is, kellő részletességgel a lófejjel, lószájjal, a kantározásokkal és a zablákkal. A koponyás képeket is innen hoztam. Ezúton is szeretném megköszönni állatorvosomnak, hogy a cikket átolvasta, szakmailag ellenőrizte. Szintén köszönet Tászler Melindának, hogy hozzájárult gondolatai felhasználásához a cikkben, valamint Panyi Györgynek, aki profi sportlovasként szintén átolvasta, véleményezte, s hozzászólásaival mintegy megadta a lendületet ennek az írásnak a megszületéséhez.

2017.09.07 Andics Bernadett, Lovasok.hu külső munkatárs
Forrás: Pixabay.com

Hozzászólások