Csak az a lovas vihető ki tereplovaglásra…

Az első rész bevezetője (A tereplovaglás – ki szereti “jól” a lovát? című cikk) után, továbbra is alapfogalmakat kell tisztáznom. Hisz minek beszélünk, ha azt sem tudjuk miről van szó? Szívből remélem, hogy összefoglalásom csak ismétlés legtöbb kedves Olvasómnak!

Az igényes tereplovaglás (campagne lovaglás) a lovas tudás magas fokát jelenti. “Campagne” iskolának nevezzük azoknak a leckéknek összefoglalását, melyekkel a lovat a terepben való használatra készítjük elő. „A campagne-ló, mai szóhasználattal a military-ló – olyan ló, amit átengedővé tett az idomítómunka és a terepbiztossá nevelés, ezáltal lehetővé teszi lovasa számára, hogy célját toronyiránt akadályokon át a legrövidebb úton gyorsan, biztosan és erejével takarékoskodva elérhesse” (Frömming). Hazánkban a campagne lovaglást a legmagasabb szinten, a legendás „örkénytábori időkig” akadémista lovasmesterek oktatták és a lovaspáros terepen való képzése, állandó fejlesztése kihagyhatatlan és rendszeres része volt a lovaglásnak. Ezt bizonyítja, hogy az akkori magyar Nemzeti Lovasválogatott military (ma lovastusa) csapata különböző egyéb szakágak világklasszis lovasaiból lett összeállítva. Mindegyikük kiválóan idomított, ugrott és tereplovagolt. Mert ez kell ahhoz, hogy ló és lovasa kiteljesedhessék.

Sorozatom célja, hogy tapasztalataimat továbbadva, hozzásegítsem lovas társaimat az élvezetes, tanulságos és fejlődőképes tereplovagláshoz. Fontos számomra, hogy részletesen kitérjek Társunk; a Ló „érzéseire”, viselkedésének ok – okozati összefüggéseire, hisz ló és lovasa csakis egységet alkotva élvezhetik az együttlétet. Ebben segítségemre lesznek a természetes lókiképzés eredményei, melyek nem ellentétesek a klasszikus lókiképző rendszerekkel, inkább bővítik azok eszköztárát.

Alapkövetelmények

A tereplovaglást meg kell előznie egy alapos lovasoktatásnak, melynek a következőkből kell állnia:

  1. A lovastanuló értelmi képességének, érzelmi életének, fizikai adottságainak, test tudatának feltárása, önismeretének, önazonosságának megerősítése ménesi meditációval. Ez biztos kapocs leendő tereplovainkhoz is. Tehát az oktatást nem lóháton kell kezdeni, de mindenképpen lóval, lovak között.
  2. Alapszintű lóetológiai elméleti és gyakorlati ismeretek – a ménesi viselkedés, lovunk szükségletei és személyiségének megismerése, valamint a ló lovaglásra való felkészítéséről szerzett tudás: ápolás, szerszámozás. Úgy nevezett földről végzett gyakorlatok, a kölcsönös tisztelet, rangsor és bizalom kialakításához. Tehát újra: az oktatást nem lóháton kell kezdeni, de mindenképpen lóval, lovak között.
  3. A lovaglás technikájának elméleti és gyakorlati elsajátítása; annak történeti, szellemi, érzelmi aspektusait beleértve. Tehát itt jön az – harmadikként – melyet a legtöbb lovardában elsőként oktatnak.

Minden élőlény egyedi, különböző habitusú, lelki beállítottságú, ezért a lóval való bánásmódot is egyénre szabottan kell oktatni. E felkészítő folyamat feltétele egy szakmailag és pedagógiailag jól képzett lovasoktató, helyesen képzett, jól kezelhető, oktatásra alkalmas iskolaló, valamint egy biztonságos lovaspálya. Az oktató feladata, hogy egymásra épülő, jól tanulható tematikával építse fel a képzést, készítsen edzéstervet, a megfelelő feladatot, ehhez a megfelelő lovat adva a nebulónak. Ebben kiemelkedő szerep jut a lovarda saját szellemiségének, mely csak akkor „teremtő, életigenlő”, ha a szakembereknek letisztult céljaik vannak és hisznek abban, hogy az Idea működteti a tettet. Ez karizmatikussá teszi a helyet, a lovasok szeretnek odajárni, kedvelik a hangulatot, szeretik az ottani lovakat és megbíznak az oktatóban, hisznek benne.
A tanulóhoz való kulcs: biztonság, bizalom, érdekes, megújuló, örökös fejlődést biztosító, játékos feladatok, sosem bántó, de előremutató, őszinte vélemény, egyenesség.

Csak az a lovas vihető ki tereplovaglásra…

… aki a fent említett lovasoktatásban eredményesen részt vett, tehát minden jármódban független ülést sajátított el, valamint tisztában van a lóval való kommunikációval, tehát a lovas segítségekkel. A lovakkal való kapcsolatteremtés és együttműködés, rendszerbe foglalt jelekkel, jelzésekkel történik, melyeket lovassegítségeknek hívunk. E rendszer alapismérve, hogy a jelzés a lónak fajspecifikusan minél egyszerűbb, magától értetődően tanulható és megjegyezhető legyen, valamint, hogy a lovas szintén egyszerűen, szintén fajspecifikus mozgását felhasználva, azt ki tudja adni, tanítani tudja.
A tereplovasnak ismernie kell a kilovaglás szabályait, a túravezető jeleit, illetve a kiemelt figyelmet igénylő helyzeteket. Ha ez mind adott, a lovas minél többször vegyen részt csoportos tereplovaglásokon lovas túravezető irányításával. Csak az a lovas induljon lovával kettesben terepre, aki az említettekben megbízható, tapasztalaton alapuló tudásra tett szert. A kilovaglás alkalmával érdemes kényelmes, ápolt lovasruházatot, illetve védőfelszerelést, kobakot, gerincvédőt, vagy légzsákos védőmellényt hordani. Ne feledjük!
A lovaglás fokozottan veszélyes sport! A lovaspárost terepen sok olyan váratlan hatás érheti, melyek miatt a lóról esés valószínűbb, mint a jól megszokott gyakorlópályán! Ezért lovastársunkkal való kilovaglás mindig biztonságosabb, valamint egy működőképes mobiltelefon is sokat segíthet, ha baj van!

Eddig a lovassal kapcsolatos tudnivalókat foglaltam össze, most jöjjön a ló! Akkor lovagoljunk ki terepre, ha lovunk erre készen áll érzelmileg, tudásszintben és fizikailag! Ellenkező esetben káros hatást érhetünk el, illetve veszélybe sodorhatjuk együttesünket. Ez esetben is alapszabály, hogy tilos és etikátlan a durvaság, durva fenyítés, az erőszak, a kínzás, valamint a ló fajának viselkedésével ellentétes helyzetbe kényszerítése!

 

Mit kell tennünk lovasként, oktatóként, tanulóként – irányelvek:

  1. Önmagunk és lovastanítványunk mentális, érzelmi, tudati állapotát felmérni, illetve értékelni kell. Önmagunkat és őt a bánásmód egészéhez „hangolni”, a lovakkal való harmonikus együttlétet célzó önismereti, önfejlesztő úton elindítani és finoman terelni kell. Enélkül ösztönösen és öntudatlanul fajspecifikumunk érzelemvilága áramlik a ló felé – energiában, illatanyagban, audio – vizuálisan – mely kizárja e társállat bizalmát. Emiatt az menekülni, vagy ennek lehetősége híján ellenkezni fog.
  2. A ló „létével” és mentális állapotával való egyesülést sok etológiával, ménesi Jelenléttel, földi munkával (játékkal) és az ezt (is) célzó lovas gyakorlatokkal lehet tökéletesíteni egy életen át. Enélkül a lovat megérteni nem fogjuk, ami miatt közös tevékenységről szinte nem is beszélhetünk. (Persze minden egyébről – mint például kikényszerített, „ilyen –olyan eredményekről” – igen.)
  3. A lovaglás mozgáskultúráját, melynek alapja a lóval való mozgás szinkronizáció – másképpen a ló mozgásának „hullámkövetése”- ló nélküli (földi) gyakorlatokkal, majd rávezető (lovas)érzést adó lovas gyakorlatokkal, kiképzett lovon lehet tanulni és tökéletesíteni egy életen át. Enélkül a lovat mozgásában sem követni, sem támogatni nem tudjuk, inkább zavarjuk. Az ebből fakadó, ehhez párosuló helytelen segítségadások még jobban összezavarják és elbizonytalanítják a lovat. Bizalom nélküli partnerség pedig nincs.

Tehát a bánásmód egészét minden pillanatban érintő lóval való kommunikációt – ménesi viselkedés, lóval való együttlét, földi munka és a lovaglásban alkalmazott segítségadások (értelmük és hatásaik) – rávezető földi testtudat gyakorlatokkal és lóháton lehet tanulni és tökéletesíteni egy életen át. Enélkül kommunikációnk félreérthető „makogássá” silányul. A kiváló tanulási képességekkel rendelkező lófajnak csak mély bizalomra és mozgásának harmonikus követésére van szüksége. Ekkor beszélhetünk a lovas vezetésével megvalósuló partneri, közös tevékenységről.

A folytatásban abbahagyom a definíciók ömlesztését és „közelebb megyünk lovainkhoz”.

 

2019.07.02.
Kormos Ferenc, Lovasok.hu külsős újságíró

 Kormos Ferenc cikksorozatának korábbi cikke:

A tereplovaglás – ki szereti “jól” a lovát?

Hozzászólások